2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem is olyan régen, 2021 őszén jelent meg a mindenki számára elérhető Windows 11. Az új operációs rendszer, ha nagyvonalakban nézzük, tökéletes. Természetesen megvannak a gyermekbetegségei, de ezt a Microsoft folyamatosan javítja. Annyira új a rendszer, hogy a legjobb funkciók bevezetése még folyamatban van, azaz még nincs teljesen kész, folyamatosan számíthatunk ilyen-olyan fejlesztésekre.


Windows 12



A Microsoftnál nem dőltek hátra a fejlesztők. Azon fáradoznak, hogy valami sokkal erősebbet hozzanak össze. Németországi szaklapok szerint ebben a hónapban kezdik el a Windows 12 fejlesztését – már ha ezt a nevet kapja az operációs rendszer. Ha figyelembe vesszük, hogy a Windows 10 után a Windows 11 következett, jó eséllyel ez lesz a neve.

Természetesen attól, hogy elkezdődik a fejlesztés, még nem lesz meg egyhamar az új operációs rendszer. Egy ilyen munka nem hónapokat, hanem éveket vesz igénybe. Arról nem is beszélve, hogy közben a Windows 11-et is fejleszteni, javítani kell, naprakészen tartani. A Windows 10 és a Windows 11 megjelenése között több mint hat év telt el.

Konkrét tervekről még nincs információ, de ez érthető is, hiszen hosszú távú a projekt. Az biztos, hogy a Windows 11 nagy változást hozott a megjelenítés tekintetében, teljesen átalakította a korábbi – Windows 10 esetében megszokott – designt. A Deskmodder német szaklap szerint a Windows 12-nél is hasonló újításra számíthatunk, mert – véleménye szerint – a Microsoft azt tervezi, hogy a nulláról írja újra a számítógépet működtető operációs rendszert. Ha valóban ez történik, komoly és stabil rendszer lesz, ami nem utolsósorban egyedi is lehet, hiszen a Windows 11-gyel kapcsolatban sokan vádolták azzal a Microsoftot, hogy az Apple MacOS rendszerét próbálja másolni, és valóban vannak designbeli hasonlóságok. Bár a nulláról írt szoftver nem zárja ki ennek a lehetőségét, de a Microsoft valószínűleg ezúttal minden hibalehetőséget ki akar zárni.

„Bombát” dobna a laptoppiacra az Apple

A mobiltelefonok piaca újabb mérföldkőhöz érkezett. Míg a megjelenést követően az volt a cél, hogy minél kisebb, kompaktabb készülékeket gyártsanak, addig az okostelefonok megjelenésével ez a trend megfordult, a gyártók elkezdtek arra törekedni, hogy a képernyő minél nagyobb legyen. Mindezt azért, mert nagyon olcsón hozzá lehet jutni a mobilinternethez, és a felhasználók elkezdték a telefonjukon „fogyasztani” a tartalmakat. Elég csak arra gondolni, hogy hányan néznek YouTube-videókat vagy filmeket a telefonjukon. Ehhez pedig jó, ha nagy a képernyő. De további felhasználási módjai is vannak a nagy képernyőnek, ott van a GPS, a különböző játékok és még lehetne sorolni. Ám a nagy képernyőnek van egy hátránya is: nagy akkumulátor kell hozzá, hiszen az is fontos, hogy gond nélkül kibírjon a készülék egy napot. Ez a felhasználói kérés pedig nagyobb telefonokat eredményezett. Mostanra visszajutottunk a fél téglához, ahonnan valamikor indult az ipar. Természetesen vékonyabbak ezek a készülékek, és a tudás mértékét nem is érdemes összehasonlítani. Vannak olyan felhasználók, akiknek néha jól jön ez a méret, viszont a mindennapi feladatokra túl nagy. Egyszerűen nem tudják rendesen megfogni a készüléket. Így pedig elérkeztünk a következő mérföldkőhöz, amely, bár az elején sok személynél kérdőjelet szült, ma már megszokott látvány, és egyes gyártók – például a Samsung – már több generációt is kiadtak a hajlítható telefonokból.


Az Apple hajlítható laptopmonitorja, illusztráció forrás: hvg.hu



Sokak szemében a tech trónján ülő Apple viszont még hozzá sem szagolt ehhez a területhez, és a pletykák szerint erre még több évet kell várni. A háttérben az Apple is dolgozik. Csak nem az iPhone-ok, hanem a laptopok átalakításán.

Az általános vélemény az, hogy az Apple kivár. Megnézi, hogy mit csinálnak a vetélytársak, milyen jó lépéseket tesznek és milyen hibákat követnek el, és csak azután lép, miután egy teljesen kiforrott készüléket tud piacra dobni. Egyes jóslatok szerint csak 2023-ban érkezhet meg a hajlítható iPhone, ami több szempontból valószínű. Érdemes belegondolni, hogy a legutóbbi nagy designváltás az iPhone X esetében volt, amikor eltűnt a Home gomb és megjelent a notch. Mindez az iPhone 10. születésnapján történt. Jövő ősszel viszont már a 15. születésnapját ünnepli a világ legnépszerűbb okostelefonja, így minden bizonnyal akkorra tartogatnak egy érdekesebb készüléket. Más piaci elemzők szerint 2025-ig kell várni a hajlítható iPhone-ra.

Azonban annak ellenére, hogy ez késik, az Apple nem mondott le az összehajtható kijelzőről. Nem telefonokkal, hanem laptopokkal kísérletezik. Egy olyan gépet szeretne összehozni, amit mindenhol kijelző borít, a tárgyalásokat már elkezdte a beszállítókkal. Ez lényegében egy teljesen új termékkategóriát jelentene. Bár tegyük hozzá, hogy az Asusnak is vannak ehhez hasonló eszközei – amelyek már megvásárolhatók –, ott van például a 

ScreenPad Dou. Ez a laptop rendelkezik egy alsó kijelzővel, amely képes arra, hogy másodlagos képernyőként funkcionáljon – azaz teljesen más tartalom jelenjen meg rajta –, de arra is, hogy a nagy kijelző úgynevezett meghosszabbítása legyen. Azonban az Apple terve más: egy kettős felhasználású készülék, amely használható laptopként – érintőkijelzőn megjelenő billentyűzettel –, vagy teljesen kihajtott állapotban monitorként, amihez hozzácsatlakoztatunk egy külső billentyűzetet. Lényegében arról van szó, hogy egyszerre lehet laptop és all-in-one számítógép.

Kinek lehet ez jó? Például egy olyan felhasználónak, akinek kicsi a laptop, de néha el kell utazzon. Egy Mac Mini pedig – ami egy telefonméretű számítógép – túl sok macerával járna, hiszen ahhoz képernyő is kell, külső billentyűzet és egér. Ez a készülék pedig egyszerre kijelző, számítógép és laptop. Egy áramforrás elég neki, és utazás közben is kellő méretű.

Hozzá kell tenni, hogy erre sem mostanában kell spóroljunk. Ugyanis a piaci elemzők véleménye szerint ez csak a hajlítható iPhone után érkezik, valamikor 2026-2027 környékén.

Első olvasatra biztosan hajmeresztőnek tűnik az Apple elképzelése, és sokan – jogosan – gondolhatnak arra, hogy csak dobálózik a szavakkal, soha nem lesz semmi ebből. Természetesen ez is benne van a pakliban. De nem szabad elfelejteni, hogy az Apple éppen a formabontó termékeivel vált híressé. Elsőként mutatott be érintőképernyős telefont, tabletet, ultravékony laptopot. Utóbbi volt az első olyan laptop, amelyből kivették a CD/DVD-olvasót, és bizonyos értelemben az első MacBook Air a mai ultrabookok „ősének” nevezhető.

Összességében, ha lesznek is újdonságok, még sokat kell várni rájuk. Viszont ez nem azt jelenti, hogy Cupertinóban hátradőlnek addig. Idén ősszel érkezik az iPhone 14 széria, az új Apple Watch és új iPadekre is van kilátás. Szintén idén érkezik az M2-es processzor és az ezzel szerelt MacBookok, az új, 27 hüvelykes képátlójú IMac Próra is számítani lehet, amibe vagy az M1 Pro vagy az M1 Max processzor kerül, de még az M2 sem teljesen kizárt. Vagyis vannak távlati tervek, de a tech és az Apple szerelmesei idén is lesz amire elköltsék a pénzüket. Az biztos, hogy nem fogunk új termékek nélkül maradni.