2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kilencvenedik életévét töltötte a minap Jánosházy György költő, esszéíró, irodalom- és színikritikus. A jeles alkalom már önmagában ünneplésre méltó, de Marosvásárhely oly sokáig hallgató költője új kötettel is meglepte közönségét.

Fotó: Karácsonyi Zsigmond


Kilencvenedik életévét töltötte a minap Jánosházy György költő, esszéíró, irodalom- és színikritikus. A jeles alkalom már önmagában ünneplésre méltó, de Marosvásárhely oly sokáig hallgató költője új kötettel is meglepte közönségét. Árnyékvitéz című szonettkönyve a Mentor Kiadónál látott napvilágot, szerzőjét kedd délután a Kultúrpalota kistermében ünnepelte a szépszámú publikum.

Az estet Káli Király István, a kiadó igazgatója nyitotta. Mint mondta, Jánosházy György 24 kötetét jelentették meg az elmúlt 17 év alatt. – Egy elhivatott alkotó és egy szerény intézmény találkozása ez, fejet hajtok az óriási mű előtt. Él egy ember Marosvásárhelyen, aki beszedett valamilyen szellemi hangtompítót mindenféle zajszennyezés ellen. Ennek az eredménye a 24 kötet.

A Bartók vonósnégyes játékát követően Balázs Éva és Györffy András színművészek szavalták Jánosházy György verseit, majd a kötet méltatója, Markó Béla lépett a kisterem színpadára és köszöntötte az ünnepeltet, illetve feleségét, Biluska Annamária színművésznőt. – A Látó egykori szerkesztőjeként is állok itt, akinek Jánosházy György egykoron főszerkesztő-helyettese volt. Többségünk az időt rétegesen képzeli el. A magam szintjén a kilencven esztendőt igencsak odafent látom. Jánosházy György mégsem azon a helyen ül, amely őt megilletné. De tekintsünk el ettől a kilencven évtől. Mert valami nincs rendben ezzel a kötettel... Ebben a korban válogatott, összegyűjtött verseket szokás kiadni, ehelyett ő új költeményeket ír. És ezek nem egy kilencvenesztendős, hanem egy ötven körüli, érett költő művei. Nagyon sok szerelmes verset találhatunk köztük, hol nosztalgiával telített, hol pamfletszerű alkotásokat. Jánosházy György költészetének történetéhez az is hozzátartozik, hogy körülbelül negyven esztendeig szüneteltette a saját poézist. A negyvenes évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig nem közölt saját verset. Ebben az időszakban nagyszerű műfordításokkal jelentkezett. Ahogy elolvastam új szonettkönyvét, rá kellett jönnöm arra, hogy azoknak van igazuk, akik úgy tekintik: a költészet és irodalom a formához való viszonyulásunk kérdése. A mai költő zavarban van, ha nem tud valami mást nyújtani, mint a tegnap: korszerűtlennek érzi magát. Az emberiség történetére mégsem ez a jellemző – a múlt évezredek nagy része azzal telt el, hogy az alkotó az adott formákat próbálta a maga arcára formálni. Jánosházy György azon költők közé tartozik, akik a formát a saját létükkel kívánják telíteni. Fordításai Shakespeare-szerűbbek, mint a Szabó Lőrinc fordításai, mégis egy huszonegyedik századi ember nagyon korszerű üzenetét hordozzák magukban. Szonettjeiben életére, vallomásaira ismerek rá. Arra a Jánosházy Györgyre, aki minden bizonnyal úgy védekezett a látszatkorszerűség kényszere ellen, hogy verset nem írt, csak fordított: nagyon sokat, fontosat, jót. És kilencvenévesen kiadott kötete bizonyítja, hogy nem a hallgatás és a rezsim győzött, hanem a költő, aki évtizedeken át hallgatni volt képes, miközben meghatározó személyisége maradt Erdély kulturális életének. Az éjszakai könyvtárszoba csendjének üzenete, a társ megtalálása, a hozzá való kötődés, a szerelem érzése és gondolata – az állítólag kilencvenéves Jánosházy György Szeptember vége sokkal optimistább, mint a 24-25 éves Petőfi Sándoré. Derűvel, egyensúlyérzékkel szemléli ezt a kort és a halmozódó időt. Egészen rendkívüli jelenségnek tartom egy ilyen idős költő szép és mély, új kötetéről beszélni. Igényessége folytán is mércét jelentő személyiség marad Erdélyben költészetben, színikritikában, műkritikában, fordításban, esszében egyaránt.

Az est végén – Orbók Ferenc borainak kóstolgatása előtt – Jánosházy György szólalt fel. – Kisebb szünet után jelentkeztem ismét verseskötettel. Ez a kritikai önvizsgálat jogos szünete volt. Az ember ebben a korban gyanakodva tekint önmagára, nem szeretne a maga számára támasztott igény alatt megjelenni. De a felgyűlt élmények, gondolatok, problémák nagy belső feszültséget teremtenek és verssé akarnak formálódni. Az eszményem az a pár francia költő, akik csak egy vékony kötetnyi verset írtak, de megváltoztattak vele mindent. A minőség számít, nem a mennyiség. Köszönöm, hogy ennyi idő után ismét a közönség elé vihettem ezt a valószínűleg utolsó kötetet, a kiadónak, hogy megjelentette az „őszikéket”.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató