Hálaadó istentisztelet Udvarfalván

Összhang térben és lélekben

A jelképes és valódi értelemben virágzó Udvarfalva református templomának felújítását november 10-én látványos hálaadó istentisztelettel ünnepelte a helyi gyülekezet és meghívottai. A rég várt, különleges eseményen, amelyen ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, egyetlen hely sem maradt üresen a templomban. A tisztaságot, a megújulást jelképező fehér szín uralja a templomot, a barnára pácolt padok, csillárok, falilámpák díszítése népi jelképeinkről árulkodik, s a piros szőnyegen kívül a szószékkorona és az úrasztali virágcsokor lopott újabb színeket a templombelső elegáns egyszerűségébe. 

Nt. Domahidi Béla, a Maros-mezőségi Egyházmegye főjegyzőjének liturgiai szolgálatát követően ft. Kató Béla püspök idézte az Ószövetség Királyok könyvéből és a Krónikák könyvéből az igét (2Krón 6,12-21) az első jeruzsálemi templom felszentelésének jelentőségéről. Az Úrtól bölcsességet és tudományt kérő, de azzal együtt mérhetetlen gazdagságot kapó Salamon, aki templomot épített Istenének, pompás ünnepségen Izráel egész gyülekezete előtt könyörgött Istenhez népe nevében egy „tökéletes imádsággal”. A hálaadásról szóló páratlan pillanat jelentőségét bizonyítja, hogy Salamon imája az Ószövetség említett két könyvében évtizedek múltán is ugyanúgy szól, és az ima teljes szövegét a gyülekezet figyelmébe ajánlotta a püspök. Majd föltette a kérdést, hogy vajon ma tudunk-e igazán, teljes szívvel ünnepelni, ugyanis az ünnep azt tükrözi, hogy egy közösség össze tud-e fogni, lélekben is együtt van-e, mert ahol nincsen egyetértés, az a közösség, az a nép el is veszhet.

Az igehirdetés nyomán nt. Jakab István udvarfali lelkész, a Maros-mezőségi Egyházmegye esperese üdvözölte név szerint is a meghívottakat, egyházi méltóságokat, lelkésztársakat, a testvérgyülekezetek képviselőit, Magyarország csíkszeredai főkonzulját, országos és helybeli politikusokat, a község alpolgármesterét.

Elhangzott, hogy amikor Európában templomokat zárnak be, mi itt Erdélyben kegyelmi időket élünk, templomaink sorra újulnak meg, óvodák, iskolák épülnek, ezért nekünk is meg kell tennünk mindent, mert ha meghátrálunk, az egyetemes egyház lesz szegényebb. Ahol Isten nevét magasztalják, ott élet van, kért áldást a lelki építésre a salamoni imádságból idézett könyörgéssel (2Krón 6,19-20). Majd beszámoló következett arról, amit az elmúlt hónapokban a gyülekezettel átéltek, amit nem a látszatért, hanem jó lélekkel Isten dicsőségére tettek, beleépítve szeretetüket is a felújított templomba.

Jakab István köszönetet mondott Kató Béla püspöknek, az egyházkerületnek, amelynek körzetében a magyar kormány támogatásával több mint 350 templom újul meg. Elhangzott, hogy a képviselők, szenátorok révén a román kormánytól is kaptak anyagi segítséget, továbbá a holland testvérgyülekezettől. Demeter József szentannai faragóművész adományként készítette el a szószéket díszítő (Agnus Dei) Isten báránya domborművet. A hívek pénzadománya jelentős, ahogy a jó szándékkal, kedvvel és szorgalommal végzett 450 közmunkai alkalom is. Elhangzott, hogy a szeretetvendégségre 65 család adakozott, s a lelkész kiemelte Páll István főgondnok és Székely László gondnok szolgálatát. Szólt a köszönet a Gombos Building építkezési cégnek, a fűtést szerelő mezőbándi Bodó Gyulának, az orgonát felújító Dénes Endrének, a szép padokat elkészítő Szabó János marosszentgyörgyi asztalosnak, ifj. Székely Gyulának a villámhárító felszereléséért és a templom éjszakai megvilágításáért, Vass Istvánnak a csillárokért, Portik Andrásnak a torony újrafestéséért. A gyülekezet jelenlegi temploma 1795-ben épült, és az elmúlt több mint 200 évben minden lelkipásztor szolgálata idején több alkalommal is sor került kisebb-nagyobb felújításokra. A följegyzések szerint „Udvarfalva már az 1567-i repertrumban ezen a néven fordul elő. Azonban az ezen okmányban szereplő Udvarfalva nem a mostani, mert a falu a jelen fekhelyét csak a 18-ik század végén választá; mivel régen a falu lenn a Maros terén volt elhelyezve Szent-annával egy vonalban, hanem az áradásnak nagyon ki lévén téve, 1786-ban Rozsnyai József itteni birtokos tanácsára költözött át mostani ármentes helyére. Ezen följegyzés szerint a falu kiköltöztetése 1786-ban vette kezdetét. Két év múlva: 1788-ban, mikor a lakosság nagy része immár a mostani helyen új fedél alatt, a Marostól távolabb, nyugodtabban hajthatta le fejét álomra, akkor gondoltak arra, hogy az Isten-háza is kiköltöztessék.” Orbán Balázs: A Székelyföld leírása. 

Ahol Isten jelen van, csodák történnek – hangsúlyozta Szabó Árpád ny. udvarfalvi lelkész, aki egymás és a Krisztus iránti szeretetre, őszinteségre, a gyülekezet megújulására biztatta volt híveit. Ahogy a templom belsejében minden összhangban van, a gyülekezetben is annak kell érvényesülnie – emelte ki dr. Kiss Jenő teológiai tanár, korábbi udvarfalvi lelkipásztor. Dr. Dézsi Zoltán, az egyházkerület ügyvezető főgondnoka megerősítette a támogatóknak szóló köszönetet. „Nem sokaság, hanem lélek, szabad nép tesz csuda dolgokat...” – idézte Berzsenyi Dánielt Tóth László csíkszeredai főkonzul, aki rámutatott arra, hogy Magyarország felelősséget érez a külhoni gyülekezetek iránt egy olyan időszakban, amikor a

legősibb emberi értékek kérdőjeleződnek meg. A főkonzul arra biztatta a gyülekezetet, hogy maradjon meg keresztyénnek és magyarnak, erősödjön és gyarapodjon, hogy élettel tudja megtölteni a megújult templomot. Dr. Vass Levente képviselő beszédében sajnálatát fejezte ki, hogy a magyar kormány támogatásánál sokkal kisebb összeg származott a román kormánytól, és ígéretet tett arra, hogy törekedni fognak az összeg növelésére. 

Ez a hely száz év múlva is olyan hely legyen, ahol magyarok ünnepelnek – hangzott Csép Andrea képviselő jókívánsága. Istent nem lehet múlt időbe tenni, ahol megújulás van, ott van élet – hangzott el a magyarországi testvérgyülekezet, Dunaharaszti lelkipásztora, Faragó Csaba köszöntőjében, aki Károli Gáspár Vizsolyi Bibliáját hozta ajándékba. Piet Verslot a holland testvérgyülekezet (Apeldoorn) részéről örömét fejezte ki, hogy a szépen felújított templomban együtt hallgathatják Isten igéjét. Legyen a békesség háza, ahol el lehet csendesedni, és bensőséges kapcsolatba kerülni Istennel, és ahol folytatni kell a belső építkezést – kívánta az udvarfalvi László Ildikó, Maros-szentanna község alpolgármestere. A köszönetekre végül Páll István főgondnok tette fel a pontot, és ünnepi ebédre hívta a vendégeket, akiknek szimbolikus ajándékot adtak át. Az istentisztelet szeretetvendégséggel zárult.

Érdekességként hangzott el, hogy az orgona felújításakor egy belső deszkán feliratot fedeztek fel, amivel Graur Márton udvarfalvi ezermester üzent az utókornak:

„Emlékem itt hagyom, ha messzi elmegyek, mert üldöz a sors, az emlékem az, hogy ezt a gyönyörű Istent dicsérő hangszert megjavítottam, hogy még utoljára halljam Istenünket vele dicsérni. Az én kérésem a fáradságomért az, hogy aki ezt a feliratot megtalálja, amikor nem leszek, hogy az itt följegyzett éneket az én megemlékezetemre énekeljék el mindig azon a napon, amelyik napon javítottam és a hívek figyelmében meg említeni, hogy kiért van ez az ének. Az ének ez: Elnémul egyszer nekem. 

Isten áld meg, aki ezt az írást közzé teszi. Isten áld meg az igehirdetőnket. Békesség Istentől! Graur Márton.”

A hálaadó istentiszteleten Bartha Erzsébet ny. tanítónő szavalta Reményik Sándor Templom és iskola című versét. Szőcs Róbert kántor orgonajátéka, a tehetséges Jakab testvérek, Noémi, István és Sámuel, a nőszövetség, az ifjúsági csoport, a vallásórások énekei, továbbá két vallásórás, Székely Nóra és Nagy Szabolcs éneke (Gyulai István: Örökségünk), valamint a Hozsánna vegyes kar zenei szolgálata színesítette az ünnepséget.