Hálaadás a megújult mezőméhesi templomért

Mezőségi Jerikó

110 éves kora ellenére új tetőzettel, fehér falakkal, két harang lakta büszke tornyával, megfiatalodva, megszépülve állt a meleg őszi napsütésben. Megújulását október 20-án, vasárnap hálaadó istentisztelettel ünnepelte a különleges alkalomra összegyűlt helyi közösség és meghívottaik, akik megtöltötték a száz férőhelyes templomhajót, amelyben az ünnepség szónokai a lelki megújulás reménységét hirdették.

A liturgiai szolgálatot nt. Jakab István, a Maros-Mezőségi Egyházmegye esperese végezte, igét hirdetett nt. Szegedi László brassói lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület missziói előadója. Mezőméhes sok megpróbáltatáson átesett temploma a külső forrásokból eredő és a gyülekezeti tagok által felajánlott nagylelkű támogatás és áldozatos munka nyomán szépült meg, vált kényelmessé és vonzóvá. Történetét Kali Tünde-Zsófia mezőméhesi református lelkész ismertette. 

Vasárnap délben a parókia kertjében színes kép fogadta az érkezőket. A sármási fúvószenekar már melegített, miközben megérkeztek a székely Mezőség népviseletében a sámsondi énekesek és citerások. A terített asztalokon a mezőméhesi asszonyok – Szabadi Zsuzsa, Tikos Katalin, Demeter Ildikó, Oláh Magdolna – felejthetetlen ízű süteményei, kávé, víz, üdítő várta a vendégeket. Rajtuk kívül a vendéglátás előkészítésébe besegített Kocsis Erzsébet és Török Mária is. 

A templom előterében Kocsis Sándor gondnok és a presbiterek köszöntötték az érkezőket.

A hálaadó istentiszteleten az alaphangot Jakab István esperes adta meg a jerikói vak koldus történetéről szóló igével, aki látása visszanyerését kérte Jézustól, és hitének köszönhetően megtörtént a csoda.

Ezt a történetet bontotta ki prédikációjában Szegedi László missziói előadó, aki lelkészi hivatása gyakorlását a mezőségi Uzdiszentpéteren kezdte, így alkalma volt megismerkedni azokkal a nehéz körülményekkel, amelyekről e tájegység egykori krónikásai hírt adtak. De voltak olyan nemes emberek is, akik tudták, hogy Istennek házat kell építeni. És voltak olyan papjai, tanítói a falunak, akik példamutató hivatástudattal végezték munkájukat. Sajnos az ellenkezője is előfordult, és a gazdasági valamint egyéb okok mellett részben ennek is tulajdonítható, hogy az 1936-ban 530 lelkes magyar református közösség ma alig több mint száz személyre apadt. (Szavait még azzal egészíthetnénk ki, hogy a felekezeti iskola, amely mellett 1915-től népinternátus és hadiárvaház is működött, már a múlté, hiszen megszűnt az I-IV. osztály is). A hálaadásnak azonban helye van, hiszen a gyülekezetnek volt ereje felújítani a templomot – emelte ki Szegedi László. Majd hozzátette, hogy a bibliai Bartimeus szívében őszintén vágyakozik arra, hogy élete gyökeresen megváltozzék, ezért koldusként nem aranyat és ezüstöt kér a jerikói úton haladó Jézustól, hanem azt, hogy újra lásson. Az odahajolást, a szeretetet kéri, amit Jézus mindenkinek megad, aki jót szeretne cselekedni. És ha eljön egy olyan történelmi pillanat, amikor a külső megújul, ennek csak akkor lesz értelme a jövőben, ha második lépésként folyamatosan és hosszantartóan a belső megújulást, a bartimeusi talpraállást fogja eredményezni. Az, hogy Jézus odahajol-e a „mezőségi Jerikó” lakóihoz, attól függ, hogy hány vágyakozó ember akar mellette gyógyulni és felemelkedni, hogy ne másodrendű polgárai legyenek ennek a társadalomnak, hanem minden tagjával egy sorban álljanak, egyforma jogokkal és kötelességekkel. Idős méhesi asszony mondta Kali Tünde-Zsófia helybeli lelkésznek, hogy addig nem tud meghalni, amíg a templom nem lesz „újjátéve”. Valóban nagy dolog látni, hogy méltó helyen, méltó körülmények között hirdettetik az ige, mert ha Isten velünk van, kicsoda ellenünk? – idézte Bethlen Gábor szavait Szegedi László, és azt kívánta, hogy a felújított templom szószékéről sohase halkuljon el a drága anyanyelvünkön mondott evangélium szava, hogy Mezőméhes egy élhető, szerethető település maradjon.

Ahol Isten van, ott lehet élni. Ő ott van a kicsiny mezőségi templomokban is – hangsúlyozta Jakab István esperes. A mezőméhesi pedig úgy tündököl, mint egy ékszerdoboz – osztotta meg első benyomását, majd találkozását Kocsis Sándor gondnokkal, aki örömmel és elégtétellel nyugtázta, hogy szépen elkészültek a munkával. Az esperes köszönetet mondott a lelkész asszonynak, aki sokszor kiáltott segítségért a kerületnél, pályázatokat írt a magyar kormányhoz, és igyekezete végül eredménnyel járt. Örömmel szólt arról is, hogy hat évvel korábban megfogadták a tanácsát, és nem bádoglemezzel, hanem cseréppel fedték be a templomot, amely olyan szép lett, hogy méltán büszke rá az egyházmegye elnöksége is. 

A meghívottakat Kali Tünde-Zsófia lelkipásztor köszöntötte, köztük a lelkésztársakat, a méhesi származású Kovács Szabadi Tünde mezőörményesi lelkészt és férjét, Kovács Szabadi Levente nagysármási lelkipásztort, továbbá Ferenczi György Csaba pókai lelkészt és mezőméhesi származású feleségét, Ferenczi Melindát. Köszöntötte Casoni Emil polgármestert, aki kiemelte, hogy a szellemi újjáépítésben az iskolának és az egyháznak van a legnagyobb szerepe. Alin Moldovan görögkatolikus lelkész azt hangsúlyozta, hogy annak a közösségnek, amelynek temploma van, háza és családja is van egyszerre. A hazatérő Kovács Szabadi Tünde lelkész azt kívánta a gyülekezetnek, hogy a megújult templomban Isten dicsérete mellett találják meg a szeretetet és a megbékélést egymással Isten színe előtt. Egymás terhét hordozzátok – tolmácsolta meghatódottan Ferenczy György Csaba református lelkész, aki 15 évig hirdette Méhesen az igét.

A maroknyi mezőméhesi gyülekezet által hosszú ideje elkezdett templomfelújítás befejeződött. Van miért örülni, hálát adni, nyugtázta Kali Tünde-Zsófia lelkész, aki Szántó Sándor János 1993-ban a gyülekezetnek adományozott nagyon szép munkája (Holt tenger – a mezőméhesi református egyházközség historia domusa), valamint Ferenczi György Csaba lelkipásztor szakvizsgadolgozata alapján mutatta be a templom és a gyülekezet történetét.

Az ősmagyar településként létrejött falu katolikus lakosságának már 1294-ben temploma volt. Számuk a török és tatár betörések és fosztogatások nyomán csappant meg. Újabb lakosokat az 1800-as évek második felétől a Kendeffy és Béldi grófok telepítettek be, mert szükség volt munkaerőre. Kendeffy gróf nagylelkű végrendeletében a református gyülekezetnek olyan adományt tett, amelyből 1909. október elsejére felépült a templom, a lelkészi lakás és az iskola, a földterületek pedig az egyházközség fenntartását szolgálták. Hálából a család hímzett címerét a mózesszék felett helyezték el, a templom bejáratához pedig új emléktáblákat. Az Illyés család telket, földet adott. A felsoroltakon kívül a Kendeffy család csodálatos úrasztali edényekkel és terítőkkel is megajándékozta a gyülekezetet. A templom felszentelése azonban  váratott magára, ugyanis szélvihar tett kárt a tetőzetben, majd kitört az első világháború, míg végül 1915-ben Kenessey Béla, Erdély református püspöke szentelte fel.  Az akkor elhangzott bibliai ige: „Légy erős, szedjük össze az erőnket..., az Úr pedig tegye azt, amit jónak lát”  (2 Sám. 10,12.) a nehéz pillanatokban, amikor úgy érezte, hogy elfogyott az ereje, és belefáradt a teendőkbe, bevallása szerint erőt, lendületet adott a lelkész asszonynak. 

Visszatérve a történelemhez, az első világháborúban a három harangból kettőt elvittek, ezt a későbbiekben a Kendeffy Lajosné vezette nőszövetség pótolta. A II. világháború után tagosították, államosították a földeket, elvették az erdőt, a házakat, majd az iskolaépületet is. Az 1990 után Mezőméhesen szolgáló lelkipásztorokra szakadt a teher és a felelősség, hogy visszaigényeljék azt, ami az egyház tulajdona volt, az erdőket és földeket (Ferenczi Csaba és Melinda), az iskolaépületet (Fekete Márton).  A köszönet szólt Kovács Szabó Levente lelkésznek is, aki 2013-ban a tetőszerkezettel elkezdte a templom javítását. 2015-ben a gyülekezeti tagok adományából megújult a templom előtti kerítés. 2016-ban a torony tetőzetét újították fel, villámhárítót szereltek és elvégezték a külső javításokat, erre a kultuszminisztériumtól kaptak támogatást. 2017-ben elkészült a templom előtti terasz, lefestették a külső falakat, amihez a helyi és a megyei tanács, valamint a marosvásárhelyi alsóvárosi testvérgyülekezett nyújtott segítséget. 2018-ban a belső javítással folytatódott a munka, amelyhez Magyarország kormánya a Bethlen Gábor Alapon és az Erdélyi Református Egyházkerület püspökségén keresztül 57.000 lejes támogatást nyújtott. Ebből villamosították a harangot, kiszárították a salétromos falakat, majd szellőző vakolattal vakolták, szigetelték az alapot, és lefestették a falakat, amihez a helyi tanács is hozzájárult. 2019-ben befejeződött a belső festés, és megszületett a vágy, hogy a bútorzatot is fel kellene újítani, amit vidám szívvel a jelen levő ifjúsági csoport vállalt fel. A padlózat felújítását, amikor kiderült, hogy elszomorítóan sokba kerül, két nagylelkű család, Szabadi Kálmán és Zsuzsa valamint Tikos János és Katalin vállalta, a gyülekezet adományából vásárolták meg a konvektorokat. Bár mindenkit meg kellene említeni, nagyobb összeggel a Farkas és a Vajda család, a két csillárral Kerekes Irén, továbbá Kocsis Sándor gondnok és családja járult hozzá a templombelső megszépítéséhez és a sok szerelési munka elvégzéséhez. A beszámoló végén a lelkész asszony emléklappal köszönte meg a vendégek szolgálatát és mindazoknak a nagylelkű adományát és munkáját, akik valamilyen részt vállaltak a templom felújításában, támogatják az egyházközséget.

Az ünnepségen a műsor sem maradt el, Farkas Anna és Kiss Éva asszonyok verset mondtak, Farkas Hermina, az egyetlen kiskonfirmáló lány Csiha Kálmán Szeressétek a templomot! című versével buzdította a jelenlevőket. Az ének és dicsőítés szolgálata a marosvásárhelyi Ismerkedj és Szolgálj ifjúsági csoport ajándéka volt, amelynek tagjai Lőrincz János kövesdombi lelkipásztor üzenetét tolmácsolták. A nagysármásiak is kitettek magukért, a fúvószenekar mellett Szikszai Erika kántor orgonált, és Tamási Melinda óvónő ifjúsági csapatának zenei műsora szerzett kellemes perceket a hallgatóságnak. 

Végül Szegedi László missziói előadó mondott áldást a templomra és a gyülekezetre, majd a sármási fúvósok zenéjére nemzeti imánkkal ért véget a hálaadó istentisztelet. A szeretetvendégség helyszíne az egykori Kendeffy-uradalom helyén épült művelődési ház volt, ahol a jó ebédhez a jó hangulatról a sármási fúvósok mellett a sámsondi citerások gondoskodtak.