Hadnagy József: Vonalak színjátéka
B.D.-nek, aki hetvenkettővel hetvenkedik
Hetvenkettő huszonhét tükörképe,
elmosódott vonalak árnyak
tömegébe keveredve
vonaglanak, kúsznak...
erdőt, avarszőnyeget,
nehéz, gyökereket vert
köveket idéz a visszapillantó
elme, s a szemben megtört
tekintet fénye ragyog:
te itt, szál vessző az idő partján,
ő ott…
Ismerős kép,
s egyre homályosabb,
távolodik,
egyre
nehezebb kihámozni az egykori
éles, színjátszó vonalakat, egymásba fonódva
lapulnak, az idő
tükre alatt
egyre mélyebbre
süllyednek…
süllyednek,
eltűnnek rendre –
nem is te voltál, azt hiszed,
s a tükör
opálos másvilágában kemény
kövek szívósságával
álmodik legalább száz
időtlen sugáregyenest a jelenen ráncokká
görbült, gomollyá gubancolódott vonal…