Délelőtti verőfényben csalogatta vásárlóit a lakótelepi piac zöldség- és gyümölcskínálata. Az egyik, krumpli-, paradicsom- és zöldhagymahalmoktól roskadozó asztal mögött hét-nyolc éves forma, derűs arcú fiúcska várakozott. Szemmel láthatóan élvezte a nyüzsgést, a jövő-menő, ráérősen nézelődő emberek sokaságát. Nem hagyhattam ki, hogy szóba ne elegyedjem vele.
– Te árulsz itt? – szólítottam meg a „becserkészendő” beszélgetőtársat.
– Nem, mamám, csak most ellépett lángosért, mert már nagyon megéheztünk – nézett rám vidáman a legényke. – Mivel a tanító néniék sztrájkolnak, a nagymamám vigyáz rám iskolaidőben, amíg anyuék munkában vannak.
– Jól telik mamáddal? – igyekeztem továbbvinni a társalgást, bár a kisfiú mosolygós jelenléte egyértelművé tette a választ.
– Nagyon – vágta rá azonnal. – Máskor csak hétvégenként találkozom mamáékkal, ha kimegyünk hozzájuk falura. Délutánig rendszerint az iskolában vagyok hosszított programon, a felvigyázó „tanci” elvisz minket az osztálytársaimmal ebédelni, aztán együtt elkészítjük a házi feladatot. Sajnos, otthon anyu még le szokta ellenőrizni az enyémeket, és van, hogy újraíratja, ha úgy gondolja, hogy elfuseráltam. De most a sztrájk miatt nincs iskola.
– Örülsz ennek? – fűztem tovább az „alibi kérdések” sorát, mert a felelet ezúttal sem okozhatott meglepetést.
– Igen, mert azóta olyan kalandos napjaim vannak. Mamám nagyon „jó fej”, lehet vele egyezkedni. Most például megengedte, hogy sajtos-túrós lángost uzsonnázzam a megszokott, iskolába csomagolt szendvics helyett. Azt is nagyon élvezem, ahogy a vásárlókkal beszél, mindenkivel kedves, egy-két osztálytársam tanulhatna tőle. A múltkor egy piszkos arcú bácsinak ingyen adott egy marék almát és paradicsomot. Azt is megengedi, hogy én szolgáljam ki a vevőket, közben persze figyeli, hogy jól adok-e vissza a nagyobb pénzből, és ha elakadok, rögtön segít. Kicsit olyan ez, mint a világ legszórakoztatóbb matekórája.
– Hányadikos is vagy?
– Másodikos. A számtan sohasem volt az erősségem, inkább az olvasás és az írás. De itt valahogy ez is egyre jobban megy.
– Mindennap kijösztök ide mamáddal?
– A keddi napot kihagytuk, mert akkor mamának orvosi ellenőrzésre kellett menni. Oda is elkísértem, utána pedig sétáltunk egy nagyot, és fagyiztunk is egyet a főtéren.
– Akkor egészen vakációs programod van a héten, ugye?
– Hááát… majdnem – bizonytalanodott el a kisfiú egy pillanatra. – Anyu attól fél, hogy mire visszatérhetünk az iskolába, mindent elfelejtek, ezért minden este ad nekem néhány matekfeladatot és egy 6-7 mondatos fogalmazást. Szünidőben azért ilyesmi nem szokott előfordulni.
– Testvéred van? – váltottam gyorsan témát, kihasználva az időt a nagymama visszatértéig.
– Igen, egy tizenkettedikes nővérem. Ő most nagyon izgul, hogy mi lesz az érettségivel. Bár a ballagási ünnepséget, úgy tudom, azért megtartják.
– Te is izgulsz a nővéredért?
– Én nem annyira. Ő pont olyan talpraesett, mint mamám, minden helyzetből ki tudja hozni a legjobbat.
– Az iskolai életből hiányzik valami?
– Még nem szünetel olyan régóta a tanítás, hogy igazán bármi hiányozhasson – emelte rám tiszta, őszinte tekintetét a kicsi legény. – A nyári szünidő vége felé szoktam várni, hogy találkozhassam az osztálytársaimmal, mármint azokkal, akikkel jóban vagyok, és távol lakunk egymástól, így nincs alkalmunk összefutni a játszótéren. De egyelőre nélkülük is jól megvagyok. A mostani helyzetben az a legjobb, hogy nincs a reggeli stressz, nem kell kapkodva öltözni és futni az iskolába. Mamám nem bánja, ha kicsivel később érünk ki a piacra, mint ahogy ő általában szokott. Hét órára érkezik meg hozzánk, de fél kilenc is el szokott múlni, mire itt vagyunk.
– Ezek szerint örülnél neki, ha még egy ideig szünetelne a tanítás?
– Ha nem kell a nyári vakációban bepótolni ezeket a napokat, akkor igen. De csakis akkor – szögezte le a kis „árus”. A nagymama a beszélgetésünk utolsó perceire érkezett vissza, féltő mosollyal hallgatta unokája eszmefuttatásait, ő azonban nem szeretett volna véleményt nyilvánítani a fennálló helyzetről. Kérése mindössze annyi volt, hogy kicsi segítője gondolatai név nélkül kerüljenek olvasóink elé.
