Gyógyító mosoly

Ez év júniusában gyógykezelésre mentünk egyik barátommal a kovásznai szívkórházba. Már voltunk itt mindketten néhány évvel ezelőtt, tehát nagyvonalakban minden és mindenki ismerős volt. Ez alkalommal azonban egy olyan villában szállásoltak el, ahol eddig még nem voltunk, tehát itt sem az orvosokat, sem a személyzetet nem ismertük. Azt hiszem, köztudott, hogy a beteg ember lényegesen érzékenyebb, sértődékenyebb, mint a makkegészséges. Ennek természetesen megvan a pszichológiai magyarázata. Sajnos, ezt nem mindenki tudja, aki betegekkel foglalkozik, vagy ha tudja is, nem tudja beleélni magát a beteg helyzetébe, lelkivilágába. Lehet, hogy a munkáját, feladatát becsületesen, lelkiismeretesen végzi, de hideg, rideg természete miatt türelmetlen és mogorva a beteghez. És bizony az ilyen magatartás nagyon rossz érzéseket vált ki az amúgy is szenvedő, beteg emberből. Ez olyan fájdalmas dolog, hogy ha az illető érezné azt, amit a páciense érez, talán soha nem tenné. 

Nos, hát úgy vagyunk mi, betegek, különösen idegen helyen, hogy izgalommal, stresszes állapotban várjuk, hogy vajon kihez kerülünk, ki lesz az orvosunk, hogy fogad, milyen kezeléseket fog előírni és a többi és a többi. Mi is ilyen nyugtalanul ültünk a váróteremben, míg némi várakozás után sorra kerültünk. Amikor beléptem a rendelőbe, egy szimpatikus, fiatal doktornő fogadott mosolyogva, kedves, barátságos szavakkal, mintha csak régi ismerősök lettünk volna. Meglepő és mélyen megható volt ez a fogadtatás. Én ezt a magatartást, az ilyen fogadását egy beteg embernek hatásos stresszoldó, idegnyugtató gyógyszernek nevezném! Mosolyában benne volt az együttérzés, a beteg iránti empátia. Alaposan kikérdezett, és miután mindent elmondtam magamról és egészségi állapotomról, lelkiismeretes vizsgálatnak vetett alá. Igazi szakértelemmel, a legnagyobb türelemmel és precizitással megvizsgált, és tette mindezt meleg, vigasztaló, reményt keltő szavakkal, gyöngéd mosoly kíséretében. Ugyanezt tette a barátommal is, és biztos vagyok abban, hogy minden betegével. Miután végzett a vizsgálattal, és kiírta a szükséges kezeléseket, úgy éreztem, hogy újjászülettem, meggyógyultam! Milyen nagyszerű, csodálatos dolog lenne, ha minden beteg ilyen érzésekkel távozhatna orvosától.

Tizenhat napig voltunk a C villa 4-es számú szobájában, és ez idő alatt a doktornő hétfőtől péntekig kivétel nélkül mindennap bejött a szobánkba egy asszisztensnő kíséretében. Az asszisztensnő megmérte a vérnyomásunkat, a doktornő meghallgatta, hogyan viselkedik a szívünk az új környezetben, és érdeklődött: hogy érezzük magunkat, van-e valami panaszunk, van-e valamire szükségünk? És, ha volt, azt azonnal orvosolta. Tette mindezt szeretettel, megértéssel, kedvesen, mosolyogva. Amikor búcsúzni mentünk, útravalóul jó tanácsokkal látott el: hogyan éljünk, hogyan táplálkozzunk, hogyan vigyázzunk az egészségünkre. Meleg, férfias kézszorítással így köszönt el: Szeretettel visszavárjuk!

Mindent szívből köszönünk, drága Dombi Zsuzsánna doktornő, és ígérjük, hogy amíg élünk és egészségi állapotunk engedi, minden évben elmegyünk a kovásznai szívkórházba, és a doktornő igaz emberségét soha nem fogjuk elfelejteni.

Szilágyi Domokos, Câlţea Dorel