2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Újraindítanák a rendszeres találkozókat

Hat kórus részvételével szerveztek dalostalálkozót a hét végén Nyárádszeredában, ahol ezúttal a gyerekeké volt a főszerep. A legtávolabbi résztvevők Kovásznáról érkeztek.


Hat kórus lépett színpadra szombaton
  Fotó: Gligor Róbert László




A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Nyárádszereda önkormányzata támogatásával szervezte meg a rendezvényt a helyi Deák Farkas Általános Iskola és a Bocskai István Dalkar, a szakmai szervezést pedig az iskola két pedagógusa, Nagy Eszter Gizella és Ferencz Örs végezte. Nem mindennapi pillanat volt a gyermekkórusok főtéri felvonulása szombaton délután, néhány éve nem volt már hasonló a kisvárosban. A művelődési ház színpadán pedig egymást váltották a fellépők: az alig három éve működő nyárádszentimrei Liliom citerazenekar (vezető: Losonczi Noémi) katonadalokkal örvendeztette meg a közönséget, csodálatos hangokat csalogatva elő ezen ősi népi hangszerekből, míg a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum tavaly alakult kórusa (vezető: Kerekes Szász Emese) arról is vallomást tett, hogy „mindörökké hű az Úr”. A nép- és gyermekdalok mellett a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor középiskola gimnazistáiból álló Magnificat kórus (vezető: Gyerő Katalin) ugyancsak hozott vallásos énekeket a népdalok mellett, míg a Fölszállott a páva válogatójában és a Kreativitás megmérettetésein is tapasztalatot szerzett, öt éve működő nyárádremetei Gyöngyszemek (vezető: Fodor Flóra) Bartók Béla által gyűjtött felső-nyárádmenti népdalokkal állt a színpadra. Hatalmas tapsot kapott a nyárádszeredai elemi iskolások, a Kicsinyek kórusa (vezető: Nagy Eszter Gizella), amelynek előadásában a gyermek- és népdalok mellett felhangzott Vuk és a Nagy ho-ho-horgász közismert dala, de francia és angol nyelven is énekeltek. A hangversenyt az 1957-ig visszanyúló kóruséneklő múlttal rendelkező Deák Farkas Általános Iskola ifjúsági kara (vezető: Ferencz Örs) zárta magyar költemények zenés-hangszeres feldolgozásával, majd, miután felhangzott a kedvenc jelszó, hogy „legyen miénk a grund”, a csapat oklevéllel mondott köszönetet azoknak a nyolcadik osztályt végzett diákoknak (Bíró-Sânpetrean Alexia, Fekete Virág, Siklódi Réka, Bustya Bence), akik legalább négy éven át kitartóan dolgoztak az együttesben.

 A találkozó két jobbágytelki népdal közös éneklésével zárult.





A zene által megszépül a világ

„A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben él és hal” – hangzott el Gáspár Ildikó felvezetőjében, hiszen a zene békét hoz a szívekbe (egyes afrikai törzseknél a szeretet dalával és nem büntetéssel próbálják visszatéríteni a helyes útra a vétkezőket), feloldja a félelmet, az aggodalmat, a fájdalmat, megnyugtat, belső harmóniát adhat. „A zene nemesíti és Istenhez emeli a lelket” – fogalmazott Kátai Judit, a Deák Farkas iskola igazgatóhelyettese, és azt kívánta a gyerekkórusoknak, hogy leljék örömüket abban, amit csinálnak, amit szeretnek, és daloljanak továbbra is a maguk és mások örömére.

A találkozót megtisztelte jelenlétével dr. Makkai Gyöngyvér, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Tanszékének tanára is, aki szerint itt „olyan emberkék léptek fel, akik szeretnek énekelni, és a zenén keresztül nagyszerű emberekké válnak”, és „aki látta a délutáni műsort, annak megnyugszik a lelke, mert hiszi azt, hogy ez a világ szép lesz a zene által. Ezt a zenét pedig csak olyan füllel lehet hallgatni, amit a szív tesz hallóvá” – mondta a szakember, elismerve a kórusvezetők által végzett kiváló munkát.

Ezek a találkozások óriási erőket mozdítanak meg, és nem elég otthon a próbatermekben énekelni, hanem egészen más töltete van a zenének és a zeneműveknek, amikor nagyközönség előtt szólalnak meg – véli Gyerő Katalin, a 2017-ben alakult kovásznai kórus vezetője, ezért az eddig inkább otthoni rendezvényeken fellépő Magnificat első alkalommal vállalta a hosszú utat: a gyerekek örömmel fogadták a kirándulást, és a zene szeretete is pozitív erő számukra – mondta el karvezető. A nyárádremeteieket vezető Fodor Flóra tanítónő pedig úgy véli, a gyerekeket elsőként a saját vidékünk dalaira kell megtanítani, ezért ők felkutatták Bartók Béla majdnem száz dalt és dallamot tartalmazó 1914-es felső-nyárádmenti gyűjtését, és abból tanulnak, hiszen a nagy népzenekutató számára is meglepő volt, hogy mennyi értékes, régi stílusú népdalt talált ezen a vidéken.

Kettős céllal szervezték

A találkozót már 2020 tavaszán szerették volna megszervezni, akkor még szórvány-gyermekkórusokat is felvonultató rendezvényt képzeltek el – mondta el a Népújságnak Ferencz Örs társszervező. A járvány azonban közbeszólt, és a kétéves „énekböjt” bizony megviselt mindenkit. Az eredetileg meghívott kisiratosi (Arad megyei) kórus pillanatnyilag nem működik, és a bukaresti gyerekcsoport sem vállalta most az ideutazást. A rendezők szeretnék újraindítani a gyermekkórusok rendszeres találkozóit, ugyanis számos ilyen együttes van, de az online időszak eltávolította a gyerekeket a valódi énekléstől és a valódi értékektől, ezért a nyárádszeredai zenetanár nagyon örül annak, hogy ennyien és ilyen felállásban is meg tudtak jelenni, és hogy a kovásznaiak is vállalták ezt az utat. 

A rendezvény második napján, vasárnap a kovásznaiak a nyárádszentannai, a Kicsinyek kórusa a nyárádszentlászlói, az ifjúsági kórus pedig a berekeresztúri templomban lépett fel. Ezzel nem titkolt céljuk volt a szervezőknek, hogy népszerűsítsék a több száz éves nyárádmenti templomokat is, és hogy a vidéki középkori épületekben is megszólaltassák a szombaton felhangzott műveket.