– A Tompa Miklós Társulat decemberben gyermekműsort indított, amelynek kezdetben Adventi csodaházikó volt a címe, ma már Téli csodaházikóként ismeri a közönség. A műsorok összeállítására és koordinálására Keresztes Attila téged kért fel. Mesélsz egy kicsit arról, hogyan készülsz ezekre a foglalkozásokra?
– Régi, dédelgetett álmom vált valóra azzal, hogy Keresztes Attila bizalmat szavazott nekem, és rám bízta ennek a csodálatos projektnek a koordinálását. Ugyanakkor óriási megtiszteltetés és felelősség is. A gyerekműsor gondolatának csírája már évek óta ott motoszkált bennem, csak valahogy nem volt meg hozzá a kellő bátorságom, vagy csak egyszerűen nem jött el az ideje. Nagy rákészülést igényel ez a munka, de minden egyes momentumát szeretem. A témaválasztástól a dalokon, verseken, meséken keresztül egészen az álmatlan éjszakákig. Sokszor azon kapom magam, hogy hajnalban jegyzetelek, vagy erdélyi gyermeklapok archívumában kutakodom. Agyalok, mert ilyenkor a gondolataim nem hagynak nyugton, piszkálnak az utcán, az autóban, főzés közben, és ez jó, mert motivál. Gyermekkorom óvodás, kisiskolás dalrepertoárja cseng a fejemben, hangulatok szólítanak meg, és én is most döbbentem rá, hogy milyen színes, gazdag az a paletta, amit én is a gyermekkoromból hozok.
Fotó: Bereczky Sándor
– Melyek számodra a legfontosabb szempontok, amelyek alapján az irodalmi anyagot összeállítod?
– Fontos szempont számomra, hogy a kortárs erdélyi magyar gyermekirodalomból kapjanak ízelítőt a nézők. Eddig Kovács András Ferenc, László Noémi, Visky András, Egyed Emese, Markó Béla, Bertóti Johanna, Máté Angi szövegeivel foglalkoztunk, olyan dalokkal tarkítva, amelyek egyrészt mindenki számára ismerősen csengenek, másrészt kapcsolódnak az adott témához. A témaválasztás adja magát, hiszen népi kultúránk mérhetetlenül gazdag anyagot kínál, elég, ha csak a jeles napjainkra gondolok, és az ehhez kapcsolódó népszokásainkra. A gyermekmondókák is fontos szerepet kapnak egy-egy téma kapcsán, hiszen ezek még árnyaltabbá teszik a műsort.
– Évek óta gyerekprogramokat vezetsz, nagy jártasságod van ebben a műfajban. Honnan ered ez az erős ragaszkodás a legfiatalabb generációhoz?
– Nagyon messzire kell visszanyúlnom ebben a kérdésben, de ha meg kell ragadnom azt a momentumot, amikor tudatosodott bennem, hogy pedagógiai érzékem van, az a középiskolai tanulmányaim előtti időszakra tehető. Persze, az élet úgy hozta, hogy más pályára léptem, de a gyerekek iránti szeretet vagy inkább a lelkiviláguk iránti fogékonyság mindig ott volt és ott van bennem a mai napig. Ha létezik az a kifejezés, hogy gyermekekkel suttogó, akkor... igen, azt érzem hogy ez nálam működik. A megfoghatatlanul gyönyörű az egészben az, hogy nem tanítható. Ez is egyfajta tálentum, hogy ráérezz arra az energiára, ami közted és egy gyerek között van. Ott van egy pillantásban, egy mosolyban, egy hanglejtésben és abban a bizalomban, amivel beenged téged az ő „várába”. Ez ajándék. Kiváltság.
– A pandémia okozta korlátozások visszaszorítják az előadások interaktív jellegét is. Egy gyerek- foglalkozás esetén hogyan lehet ezt a problémát áthidalni?
– Nyilván, ez a mostani helyzet nemcsak bennünket, felnőtteket tépázott meg, hanem a gyermekek lelkét is kikezdte. Nekünk, felnőtteknek is hiányoznak a társas kapcsolataink, beleértve a családot, a barátokat. Ők még érzékenyebben reagálnak a helyzetre, hiszen pont az hiányzik nekik, ami a lételemük egyike: a közös játék.
– Az előadásokat meglepően sokan követik az online térben, ami bennünket, alkotókat is meglep. Örvendetes dolog, hogy rengeteg pozitív visszajelzést kapunk, főként pedagógusoktól, szülőktől, ami megerősít abban, hogy van igény az ilyen jellegű előadásokra is, hiszen az ő munkájukhoz is kapcsolódunk valahol. A személyes találkozás természetesen több interaktivitásra ad lehetőséget, hiszen egy térben vagyunk azzal a sok csillogó, érdeklődő szempárral, amiért készült az előadásunk. Mi pedig tudjuk, halljuk, hogy a maszk alatt mosolyognak, énekelnek velünk együtt. Már ez is nagyon fontos. Akik nem lehetnek velünk személyesen, azok a Tompa Miklós Társulat Facebook-oldalán vagy a YouToube-on tekinthetik meg a Csodaházikó műsorait.
– A társulat műsorát egy új műfajjal gazdagítja a Csodaházikó. Milyen pozitív hozadékát látod ennek a munkának?
– Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, mert, bár én álmodom meg a műsorokat, de kellő gyermeki huncutsággal együtt alkotjuk meg a végső formát, ami majd a közönség elé kerül. És igen, ennek az együtt alkotásnak különleges kollektív öröme van. Attól más, mint egy színházi próba, hogy itt nincs rendező, nincs zenekar profi zenészekkel, de mindezek ellenére nagyon jól működik. A mesékhez való illusztrációkat is mi magunk készítjük, legyen szó papírrajzról vagy homokrajzról, bábozásról. Összekovácsol bennünket ez a munka, olyan, akár egy jó kis csapatépítő tréning, amelyen mindannyian feltöltődünk.
– Mi az a legfontosabb üzenet, amit a Csodaházikón keresztül átadhatsz a kicsiknek és a nagyoknak?
– Az üzenete talán abban a sokszínű irodalmi, zenei anyagban van, amit mi tolmácsolunk.
Merjünk bátrak lenni, mint a hóvirágok, tűzzünk bokrétát a kalapunkra, pántlikát a hajunkba, és nyargaljunk a sárga csengős csikón, egészen a világ végéig!
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
