2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Több ezer néző előtt zajlott az ötödik Székely Vágta döntője, amelyben Lemhény, Gyergyószárhegy és Gyergyószentmiklós lovasa futott.


Több ezer néző előtt zajlott az ötödik Székely Vágta döntője, amelyben Lemhény, Gyergyószárhegy és Gyergyószentmiklós lovasa futott. A gidófalvi versenyző lova sérülés miatt nem vehetett részt a döntőben. A Székely Vágtát a gyergyószárhegyi Fazakas Géza Gamma hátán nyerte, ezzel visszavitte a vágtagyőzelmet Hargita megyébe.

Ahogyan azt már többen megjósolták, rendkívül izgalmas döntőfutamot láthatott a közönség, a legtöbben a lemhényi versenyzőt, Zsigmond Jánost és Timpex Amatát várták elsőnek. A gyergyószárhegyi lovas, Fazakas Géza azonban nagyon jól startolt, és egészen a célig tudta tartani az első helyet, habár a második körben szorosan követte a tavalyi győztes, Zsigmond János. Az utolsó félkörben a lemhényi lovas azonban nem tudta megelőzni társát, ezért magabiztosan ért célba Gamma, Fazakas Gézával a nyeregben. Második lett Timpex Amata és Zsigmond János (Lemhény), harmadik László Pál és Darius lova (Gyergyószentmiklós). A Nemzeti Vágtára a Székely Vágta első két helyezettje, tehát Gyergyószárhegy és Lemhény lovasa megy, valamint a szervező település, Sepsiszentgyörgy lovasa.

Az izgalmas döntőt a díjátadó ünnepség követte, amelyen elsőként az Aranyparipa díjakat adták át. Az Aranyparipa díj a legápoltabb lovaknak járt, ezt az Equitana lovasbolt képviselője, Csont Zsuzsa nyújtotta át. Az egyik legszebb paripa Fharmeta lett, ő Gidófalva képviseletében futott Jákó Ferenccel a hátán, szintén Aranyparipa díjat kapott Timpex Amata, az idei második leggyorsabb ló, valamint Mersuch Merengő (Székelybós) és Darius (Gyergyó-szentmiklós) is.

A díjátadó ünnepség második mozzanataként Székely Tibor Vágta-főkapitány szólt a közönséghez.

– Minden elővágtának különleges hangulata van, de bevallom, nekem személyes kedvencem a Székely Vágta. Az itteni nézők, azaz a Ti és az Önök különleges lelkesedése, biztatása, annak az álomnak a megvalósulását jelenti számomra, amit a Vágta alapítóival nyolc évvel ezelőtt magunk elé képzeltünk. A Székely Vágta több mint lovasverseny, igazi ünnep, lélekemelő közös együttlét. Köszönöm Önöknek, hogy évről évre részese lehetek ennek a csodának! – mondta Székely Tibor.

Ezt követően a harmadik helyezett vehette át az 1000 lejes díjat Nagy Józseftől, Kovászna Megye Tanácsának alelnökétől, a Székely Vágta társszervezőjétől. Őt követte a második díjas, aki 1500 lejt, és egy brüsszeli utat nyert, Sógor Csaba EU-parlamenti képviselő jóvoltából, valamint a jogot, hogy Székelyföldet képviselje a budapesti Nemzeti Vágtán. A győztes a 2000 lejes pénzjutalom mellett továbbképzést nyert az Alagi Zsokéiskolába, és természetesen ő is Székelyföld nevében futhat a Nemzeti Vágtán, emellett átvette az 1845 M. lovastiszti vándorszablyát, amely egy évig a győztes településen, ezúttal Gyergyó-szárhegyen marad.

Fazakas Géza győzelme után nagyon szerényen azt nyilatkozta, hogy hálás, amiért lehetősége nyílt egy jó lóval versenyezni, és élete álma teljesült azzal, hogy megnyerte a versenyt. Fazakas Géza egyébként tavaly a Góbé Futamban indult, és második lett. Amikor titkáról kérdeztük, csak annyit mondott, hogy „fel kell ülni a lóra”. A Székely Vágta döntője után Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta nevezési igazgatója azt üzente haza, hogy „vigyázzatok, mert jönnek a székelyek!”

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató