2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Greenpeace szerint több mint 50 millió euró kárt okozott az erdőirtás

  • 2015-10-19 15:41:03

Több mint 50 millió euró kárt okoztak a törvénytelen erdőirtá-sok 2013–2014-ben – állapította meg a Greenpeace Románia egy hétfőn közzétett jelentésében.
A szervezet szerint az esztelen fakivágás miatt keletkezett kár eléri a 231 millió lejt (52,1 millió euró). Ennek csaknem 80 százaléka a Kolozs, Fehér és Máramaros megyei erdőirtások nyomán keletkezett, ezekben az erdélyi megyékben tűnt el a legnagyobb famennyiség a törvénytelen erdőirtás következtében.
A vizsgált időszakban több mint 45.500 esetre derült fény, ami 62 esetnek felel meg napi átlagot számolva. A jelentés szerint 2009 és 2011 között naponta átlagban 28 ilyen esetet lepleztek le, majd 2012-ben 50-et.
A tavalyi és tavalyelőtti évben a törvénytelenül kivágott, és lefoglalt famennyiség meghaladta az 1 millió köbmétert. Felhívták a figyelmet, hogy a romániai erdők továbbra is rohamosan pusztulnak, a szervezet szerint óránként három hektárnyi erdő tűnik el. A Greenpeace Románia azt javasolta, hogy az illegális erdőirtás megakadályozása érdekében a hatóságok szigorítsák a büntetéseket, a rendőrség, a környezetvédelmi őrség és a csendőrség közreműködése pedig legyen hatékonyabb.
A kormány szerint évi 8,8 millió köbméter fára becsülhető az illegális erdőirtás, beleszámolva azt a mennyiséget is, amit a hatóságoknak nem sikerül lefoglalniuk. A kormány erdőőrség felállításáról döntött júniusban a jelenség megfékezése érdekében. A kabinet szerint a környezeti károkon túlmenően az országnak mintegy negyedmilliárd eurónyi anyagi veszteséget okoz az illegális erdőpusztítás.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató