2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Görögország és Románia is kérte belépését az SZNT luxemburgi perébe

  • 2014-03-14 16:56:24

  • MTI

Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen.

Szlovákia és Magyarország után Görögország és Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen. Az SZNT képviselői azt kifogásolták, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését.

Izsák Balázs az MTI-nek elmondta, Görögország március 7-ei és Románia március 12-ei beavatkozási kérelméről a bíróságtól kapott tájékoztatást. Hozzátette: a dátumoknak azért van jelentősége, mert megítélése szerint Románia elkésett a beavatkozással. Ezt március 10-éig tehette volna meg.

Az SZNT elnöke közölte, Szlovákia, Görögország és Románia az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte beavatkozását.

Izsák Balázs valószínűnek tartotta, hogy a megkésettség okán kérni fogja Románia beavatkozásának az elutasítását. Az SZNT elnöke különösnek találta, hogy míg Korodi Attila, Románia környezetvédelmi minisztere tagja a kezdeményezésük polgári bizottságának, a román kormány a kezdeményezés bejegyzését elutasító Európai Bizottságot próbálja erősíteni a perben.

Az SZNT elnöke megjegyezte, nincs tudomása arról, hogy az eddig iktatott polgári kezdeményezések bármelyikének is ilyen jelentőséget tulajdonítottak volna a tagállamok. „A reakciók is jelzik, hogy nagy súlyú kezdeményezésről van szó” – jelentette ki az elnök. Hozzátette, egyelőre nem ismeri a beavatkozni kívánó államok érveit, de nem tűnik számára „életszerűnek”, hogy pusztán az Európai Bizottság hatásköre kérdésében akarnának véleményt nyilvánítani. Valószínűsítette, hogy a tagállami érvek máris a polgári kezdeményezésük tartalmához kapcsolódnak. Izsák Balázs nem tartotta rossznak a kelleténél hamarabb induló tartalmi vitát, de hangsúlyozta, a mostani per csupán arról folyik, hogy a bizottság megalapozottan utasította-e el a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezésük bejegyzését.

A Székely Nemzeti Tanács és partnerei azt kezdeményezték, hogy az EU kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kezdeményezés elfogadása a székelyföldi autonómiatörekvéseket erősítette volna.

Az Európai Bizottság 2013. július 25-én tájékoztatta a beterjesztőket, hogy úgy ítéli meg: a kezdeményezés nem tartozik a hatáskörébe. Így a kezdeményezők el sem kezdhették az egymillió aláírás összegyűjtését, amellyel jogalkotást kezdeményező lépésre késztethették volna az Európai Bizottságot a nemzeti régiók kérdésében.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató