2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tizenkét napirendi pont szerepelt a tegnapi megyei tanácsülésen, valamennyit elfogadta a tanács. 

Fotó: Nagy Tibor


Tizenkét napirendi pont szerepelt a tegnapi megyei tanácsülésen, valamennyit elfogadta a tanács. Bár rendes ülés volt, mégis rendkívülinek számított, ugyanis az ülésterembe gyerekek érkeztek, akik gombokat osztottak a képviselőtestület tagjainak és a többi résztvevőnek, mellyel az oda-figyelés hiányára, a családon belüli erőszakra, a gyermekek kiszolgáltatottságára kívánták felhívni a figyelmet. 
Töltsetek több időt a gyerekekkel!
Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke felkérte a gyermekek képviselőjét, foglaljon helyet a prezídiumban, és mikrofon előtt mondja el, mi a gyerekek jelenlétének a célja. A gyermek magabiztosan el is mondta, hogy arra kérnek minden szülőt, hagyjanak fel az erőszakkal, s azzal a szokásukkal, hogy bántalmazzák gyermekeiket, és töltsenek minél több időt velük. Ez a felhívás a kampány mottója, amit a gyermekvédelmi igazgatóság és több civil szervezet fogalmazott meg, annak érdekében, hogy a gyermekek ne szenvedjenek a felnőttek felelőtlen viselkedése miatt. A Tölts több időt a gyermekeddel! feliratú gombokat kiosztották a teremben, hogy tulajdonosaik „rágombolódhassanak” az akcióra és tudatosan vállalják ennek az üzenetét. 
Ezt követően, tekintettel a nagy keresletre, sürgősségi eljárással jóváhagyták 2021 darab trikolór beszerzését és kiosztását a román nemzeti ünnep alkalmából. 
Minden tervezetet megszavaztak
A tanácsülés napirendi pontjait – lapunk is közölte – sorra szavazták meg a tanácsosok. Többek között arról döntöttek, hogy a megyei kórházak területén bérbe adnak 120 négyzetméternyi felületet, ahol különböző szolgáltatásokat biztosítanak, közétkeztetési egységek, kávéautomaták, újságárudák, bankautomaták, továbbá egy szolgálati lakás működik majd. A tanácsosok döntöttek arról is, hogy a volt Park Szálló alagsorában bérbe adnak a megyei múzeumnak egy 210 négyzetméteres felületet, amelyet régészeti leletek tárolására használnak majd. A múlt héten tartott rendkívüli tanácsülésen elfogadott költségvetési tételeket befoglalták a megyei tanács és az alárendeltségébe tartozó intézmények költségvetésébe. Mint ismeretes, Maros megye a héavisszaosztásból 22,6 millió lejt kapott, ez a következőképpen oszlik meg: 6,12 millió lejt a tanács saját költségvetésére, 16 milliót a közigazgatási egységek költségvetésének kiegészítésére fordítanak. 
420 ezer lejjel egészítették a marosvásárhelyi repülőtér működési költségvetését is, amit a repülőtér előzőleg szükségmegoldásként beruházási tételként használt fel. 
Elfogadták a közhivatalnoki funkciók betöltésére vonatkozó terv módosítását, valamint a veszélyességi illetéket. Ezek szerint például a mentési akcióban részt vevő hegyimentők napi 40 lejes veszélyességi pótlékban részesülnek. 
Különfélék
Az utolsó napirendi pontnál, ahol a különféle kérdések merülnek fel, Radu Mircea szóvá tette, hogy a marosvásárhelyi repülőtér fejlődése nemhogy felfelé ívelő, hanem leszálló pályát mutat, 
holott az utasok létszáma a fejlődést tenné indokolttá. Ciprian Dobre megjegyezte, hogy az utaslétszám tekintetében az országban a negyedik repülőtér, mégis a finanszírozás tekintetében a szállításügyi minisztérium a 11. helyre sorolta, azaz a repülőteret „rangján” alul finanszírozzák. A megyei tanács viszont a perek miatt „kiszállt” a finanszírozásból. – Reméljük, a szakértői kormány megmenti a repülőteret! – mondta a tanácselnök. 
Ioan Tuşnea felszólalásában elmondta, hogy kézhez kapta az előző ülésen kért tűzvédelmi engedélyekre vonatkozó kimutatást, s szomorúan állapítja meg, hogy több mint száz intézmény nem rendelkezik ilyen engedéllyel. Szabó Albert az Aquaserv által életbe ültetett projektet kifogásolta, mondván, hogy a dicsőszentmártoniak nem értenek egyet az intelligens mérőműszerek felszerelésével. Csép Andrea ismét felvetette a családi belépők bevezetésének elmulasztását, és hogy az óvodákban, iskolákban nem áll a magyar anyanyelvű gyerekek rendelkezésére logopédus és pszichológus, a tegnap felavatott munkaorvostani klinikán pedig hiányoznak a magyar feliratok. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató