A sógorom veje Gönyűben lakott. Nem volt gönnyű neki. Mert már kisgyermekkorában ki volt borulva a bölcsőből, ugyanis egy nagyobb, méretes varjú rászállott a bölcső peremére, és amikor elrugaszkodott a gyerek csörgőjével, felbillentette a bölcsőt, kifordult a gyermek. Az éktelen sírásra kiszaladt az anyja, aki éppen mosott-főzött-vasalt, a padlót vikszolta és kamrát meszelt, úgy ahogy volt, vasalatlan, mosószappanos kézzel, paradicsomszósz-pecsétektől és mészfoltoktól tarkítva, mit sem törődve az összegyűlt gönyűi gönyörködőkkel, felkapta a gyereket, aki akkor abbahagyta a sírást. De mert nem volt közvetlen tanúja az esetnek, csak kikövetkeztették a feltételezések hálójába bonyolódva, majd azt az apa erőszakosan szétvágta, ugyanis a rabbiátus apatag a hízóra, Dusura gyanakodott, aki szabadon legelészett az udvar gyöpén, és egyszerűen agyonlőtte a vétlen sertést. Azóta a sógorom vejének családja nem eszik disznyóhúst, ahogyan ők mondják, pedig a sógorom veje hentes-mészáros, és a kiborulástól valami megpattanhatott benne, mert azóta valahogyan semmi sem sikerül neki. Mintha mindenhez bűnös-mocskos kézzel nyúlna. A disznyó átka ülhet rajta, vélik a szomszédok a mai napig.
Rosszul választott mesterséget, rossz iskolába járt annak előtte, és a tanárok folyton pikkeltek rá, úgyhogy tele van pikkelysörénnyel a háta, majdnem olyan az egész, mint a sárkánygyíknak a nyergelhető része, mint a godzillánál a gerincoszlop külső borítása. Rosszul nősült, elvette a sógorom lányát, és nem tud tőle elválni, mert nem találja sehol a házassági papírjait, ugyanis egyszer beleejtette a mészárszék szennyvízcsatornájába a személyijét, és azóta is szégyellt elmenni a lakossági nyilvántartóba új személyit kérni; hogyan magyarázza ő meg a bajcsi rendőrnek vagy ki a hóhérnak, hogy beleejtette a szennyvízcsatornába, és nagyon kéri, hogy gönyörüljön meg rajta a tekintetes hivatal, és adjon másikat, mert azóta az a régi igazolvány már biztos valahol zátonyra futott, Gönyűtől Belgrádig, lehet persze, Zimnicsán vagy éppenséggel Szulinánál akadt fenn egy deltai zsombékon, és most egy lipován vagy dobrudzsányi halász röhög rajta, azóta is verseny folyik a szulinai kultúrházban, ki tudja egyáltalán kiejteni azt a szót, hogy ’gönyű’, és tulajdonképpen mit jelent. Ezt senki Szulinán nem tudta megmondani.
Pedig isten bizony, ő kért útlevelet még annak idején Szulinára, de oda nem adtak, mert – súgták meg neki bizalmasan a hernádtricskai őrsön – ti. az stratégiai pont, ott vannak elrejtve a legtitkosabb naszádok, nasszádok meg, káromkodott, de csak Brăilára kapott volna beutazást; mondjátok meg, de ottan ő most mit csináljon, senkit sem ismer a Duna-bizottságban, ami nem is ott székel, hanem Galacon, és különben is, hogyan beszéljen véllek, neki aztán semilyen nyelvtudása nincsen, még oroszból is megbuktatta őtet Nacsádi Facsád, a hírhedett orosztanár kém és rákcsempész, aki a tótoktól hozza a rákot, cserébe pedig viszi ki a jó magyar gyűrött szalámit és a bivalypájslit. Szerencsére azt még ki tudja mondani könnyűszerrel, hogy Gönyű, de így gönyüljön meg, ha ennél különbet tud.
Ekkor a sógorom magához hívatta a vejét, és elhozta hozzánk. Mi leültettük a szalonba, és megkértük, hogy törölje le a sertésganés csizmáját. Erre levette, és kint hagyta a hallban, mondanom sem kell, hogy a macska belebújt, de visítva, elkékülve menekült ki, még ő sem bírta a személyazonosságától megfoszott fiatal hentes lábkipárolgását.
Azt javasoltam neki, jöjjön velünk, mert mi – úgy értem, a család erdélyi ága – mindenféle honi nyelvnek és kapcsolatrendszernek a birtokában vagyunk. Ez nagyon tetszett. Persze, a feleségem megkérte, hogy álljon be a kádba csizmástul, mossa le magát, a ruháját dobja ki a szemetesbe, és adott neki az én jobb riói jelmezeimből két rendet, így utaztunk el Szulinára, ahol megszálltunk a Delta-Plazza Hotel királyi lakosztályában. (Nem viccelek, évek óta inkognitóban Szulinán halászik, horgászik és rákászik a holland trónörökös és a kambodzsai király, Birenda törvénytelen lánya, Lámbika hercegnő. A dolog annyira inkognitó, hogy senki sem tudott erről a viszonyról, a nemzetközi sajtó sem császkál folyton Szulinán. Mindaddig tartott a jótékony csönd, míg az egyik lipován halász nem kezdett el titokban találkozni egy japán gyárossal, aki azzal szédítette a szegény halászt (és a tengert), hogy húsz év alatt intercity vasutat épít a 214. sz. zsombék és Milica Zsiványkin kerhanája (halásztanyája) között. A naiv-ravasz japcsi elment Bukurestibe, hogy a közlekedési minisztertől engedélyt csikarjon ki, vitt neki egy rúd csíkcsicsói rákból és elefántcsülökből készült szamurájszalámit és egy tábla valódi japán szusialapanyag-kapszulát, amitől az engedélyt fél óra alatt kiadták, de a japán váratlanul tönkrement, vállalkozása becsődölt, kiderült, hogy nem is létezik 214-es zsombék (senki nem ellenőrizte, sem a lipovánok, sem a minisztérium geodéziai és termikus felderítő szolgálata); erre a magát becsapottnak érző és alulinformált lipován bosszúból beírt az Asaki Simbun szerkesztőségének, amely közzétette a szerelmi viszonyt, amit a japánul tanuló holland királynő, aki épp Nipponiába hivatalos vizitre készült, szorgalmasan olvasott japán lapokat, hogy azsúrban legyen a szigetországi történésekkel, no meg egy kis könnyed nyelvgyakorlat okán, és így az anyakirálynő tudomást szerzett a viszonyról, többé nem engedte a trónörököst Szulinára. Na de ne féltsük a román vendéglátóiparost, a Delta-Plazza Q132 kódjelű mendzsere, Dulfu-Moldovan úr a szerelmi légyott helyiségét királyi lakosztállyá minősítete át egy trollvonással, amitől természetesen a szoba ára az egekbe szökött, jó, hogy nem a Dunába, mondta a sógorom veje, amikor meglátta a számlát.
Azt foglaltuk le az interneten; délután kimentünk a mólóra sétálni. Gönyű bármilyen kikötő, ilyen mólója futva sincsen, mint Szulinának, amelynek hosszúsága nem kevesebb, mint hét kilométer oda és nyolc és fél vissza. Hogy csinálják, senki sem tudja. Ez Szulina hihetetlen vonzerejének egyik forte pontja.
Pompásan fogadtak minket, amikor elmondtuk, hogy a sógorom veje, Tibi, bár tüdőgyusziban szenved, nem volt rest felkerekedni a Duna felsőbb szakaszáról, hogy ide, a végpontra utazzon megnyugvásért, hogy útközben nem veszett el a mi kedves Dunánk. Az igazi okot nem árulhattuk el, de így is kiadós halvacsorát kaptunk a dunai konföderáció megerősítésének jeléül. Szulina polgármestere is megjelent, annak ellenére, hogy jelentős pártkülönbség választotta el a Delta-Plazza Hotel tulajdonosától és a bárpultjától, rendesen beviszkiztünk, és kissé mólésen feküdtünk le.
Sógorom veje türelmetlen volt, egész éjszaka le sem hunyta a szemét. Hiszen ilyen közel van az áhított személyijéhez, amivel aztán, ha meglesz, seperc alatt el is válhat, ha már hétfőn beadja az önkormányzathoz. Tekintetbe véve a hosszas külön élést, a közös megegyezést, a bíróság nem lát majd akadályt a házasság felbontásában. Hűtlenség esete nem forog fenn, mutuj vej, amúgy sem kapós a gönyűi szexpiacon. Szóval a szerencsétlen kiszökött, és egész éjszaka pákászott egy kölcsönvett pákával a szulinai csatornákban. Amilyen szerencsétlen peches, hogy úgy mondjam, persze nem akadt rá a személyijére. Számos part menti ország – beleértve a helybélit is – személyazonosságiját kihalászta, volt azok között két vietnámi és egy mexikói is, amiket akkor ejtettek (dobtak?!) vízbe, amikor be akartak szökni az Európai Unióba, és ukrán mesterszakácsnak, a hegyitokány egyetlen őrzőjének, ill. azték sírkutatóknak adták ki magukat. Sőt verekedésbe keveredett, szét akart választani békés eszközökkel egy veszekedő sziámi ikerpárt, akik szinte vízbe nyuvasztották, két szoboralakot, akik a szovjet–román barátságot szimbolizálták, és amelyet elfelejtettek eltávolítani a rendszerváltás logikátlanságában, és hajnalban a tiszta búzát az ocsútól, az ivóvizet az olajtól. Mindenütt vereséget szenvedett. Semmit sem értett. Mondtam, hogy született pechmadár volt, ugye?
Gönyű gyöngye másnap karikás szemekkel ült lent a bárban, még egy pohár konyakot sem tudott kérni. Amikor rátaláltunk, azt kérdezte hozzám hajolva, bizalmasan Moldovan menedzser úr: Dânsul este un pic sonat, nu-i aşa? Greu la cap*, tette hozzá magyarázólag. Mondom neki, igaza van, de ezt ne a vendég előtt tárgyaljuk meg.
Na nem akar ő csúfolkodni, csak azt akarja mondani, hogy a tegnap este, amikor bejelentkeztünk, neki valahonnan ismerősnek tűnt Gönyű állócsillaga. Hosszasan törte a fejét, aztán végre ma reggel eszébe jutott, honnan is ismerős az a magyar férfi. Hetekkel ezelőtt leadtak a portán egy, a vízből kifogott személyazonosságit, amit Magyarországon állítottak ki.
Akkor a rendőrség öngyilkosságra gyanakodott, de nem találtak hozzá illő testet. Miután hosszasan nyomoztak, röviden lezárták az ügyet. És visszaadták a személyi okmányt, azzal, hogyha mégis betérne a hulla az igazolványáért, nyugodtan odaadhatja. Nem érkezett megkeresés az Interpoltól.
Amikor meglátta ott gunnyasztani a bárban, vitt neki egy pohár vizet, és mondta, hogy buletin, buletin, de az nem értette, mit akarnak tőle, és valami olyasmit motyogott, nye rozumis, nye rozumis, meg nyet buli. Tessék mondani, az mit jelent, kérdezte a szívélyes menedzser tőlem.
*Az úr egy kicsit süsü, ugye? Nehéz a felfogása. (rom.)
