Gaztelugatxetól a Bábolna utcáig

A megnyitón (balról): N.M.K. és Kentelki Gábor  
*Forrás: K. G. honlapja

Vagyis Baszkföld partjaitól Marosvásárhelyig, illetve fordítva… Hosszú az út, de megéri megtenni. Kentelki Gábor festőművész szerint mindenképp. És most már azok szerint is, akik láttuk a fiatal alkotó január 30-án nyílt kiállítását a Kentelki-műteremgalériában. Sokan voltunk a megnyitón, minden nemzedék egymás hegyén-hátán, igazi baráti hangulat uralta a képekkel „tapétázott”, frissen meszelt termet, amelybe a télesti sötétből is vidáman kandikáltak be az utcán kíváncsiskodók. Egyre többen figyelik, miképpen kamatoztatja tehetségét, tapossa, szélesíti, építgeti pályáját, gazdagítja élményvilágát a nagy szoba gazdája. Ez az energiákkal, kezdeményezőkészséggel teli festő 28 évesen már tíznél több egyéni tárlatot és annál is számosabb csoportos bemutatkozást tudhat maga mögött, és művésztelepeken is rendszeresen vendégeskedik. 16 esztendős volt, amikor a mezőmadarasi táborban először találkozhattunk vele. Azóta is minden lehetőséget megragad, amivel tudását és táguló ihletkörét gyarapíthatja. Mostani spanyolországi képes élménybeszámolója is ennek az alkotói kalandra mindig kész hozzáállásának köszönhető. Tavaly ősz elején szintén képzőművész barátnőjét kísérte el Erasmus-ösztöndíjas projektmunkái színhelyére, a távoli Baszkföldre, a hely szépsége, különleges hangulata, varázslatos szelleme pedig annyira megragadta, hogy öt hónapon át magához kötötte, és élénken tartotta csillapíthatatlan munkalázát. Ezt tükrözi ez a kiállítás. Minderről megkapóan és lelkesen mesélt két nappal a megnyitó előtt, itt is, amott is hosszasabban sztorizva valamelyik képénél. Legalább 60 új művet hozott haza repülővel, akkor még hevenyészetten borították be a zöld tónusú falakat. A közönség már fényben úszó fehér szobában, átgondolt rendezésben csodálkozott rá a Vizcayai-öböl menti festményekre és az új grafikai termésre. 

A vásárhelyi lakosok többsége nem sokat tud Baszkföldről, az a régió inkább egzotikumként van jelen tudatunkban, noha a nagyvilágból sokan felkeresik a hegyek övezte észak-spanyolországi tájat, az Atlanti óceánra nyíló izgalmas partokat, öblöket. Bilbao, San Sebastian, a Picasso monumentális alkotásával híressé vált, tragikus sorsú Guernica és esetleg a bikafuttatásairól hírhedt Pamplona ugrik be nekünk, ha hirtelen ottani városnevekre kérdeznek rá. És talán az is köztudott, hogy a hatalmas, haragos hullámok miatt a szörfözők keresett helye az a vidék. Mindezek eléggé hidegen hagyták Kentelki Gábort, a partszakasz, az Euskal Herriko kostaldea viszont teljesen rabul ejtette. Évszaktól, napszaktól függetlenül, illetve azok függvényében folyamatosan talált valami rögzítenivalót. Izgalmasat, lenyűgözőt, képzeletösztönzőt, kihívót. A természet, a hagyományőrző települések, az emberek és szokásaik, Gaztelugatxe nyüzsgő népessége, különös élővilága és sok egyéb ragadta meg örökre. Erről a tárlatra készített meghívójában egész tömören így vall: „Bilbaóban is az újat, szépet keresve valami ennél nagyobb, fenséges fogadott: Baszkföld partjai. Azok a hatalmas sziklák oly módon formálódtak, amilyet még sosem láttam. Éreztem, hogy új témát találtam, de nem is sejtettem, hogy ez lesz egyik legfontosabb sorozatom. A hegyek, hullámok és sziklák látványa azt az érzést keltik, hogy közel vagyok az örökkévalósághoz, de ezt csak megfesteni tudom, és hálás vagyok, hogy részese lehetek.”

Igen, a tenger hatása is meghatározóvá vált, a nagy kékség, a vadul habzó hullámzás, de mindenekelőtt a geológiai különlegességként is döbbenetes parti sziklák, az óceán fölé magasodó, rétegzett képződmények keltettek benne mély benyomást. Mint szenvedélyes láncdohányzás esetében, úgy követték egymást a vázlatai. Meredeken égbe szöknek rajtuk a markáns sziklasziluettek, lenn csendes, sík kontrasztként simul a víz, a fények, tónusok zaklatott fonalhálózata sok mindent elárul a művész szeszélyesen pulzáló lelkiállapotáról. A művész absztrakt dominanciájú univerzuma magába szervesíti a tájelemeket, és így, együttesen beszédes igazán ez a sorozat, amely újdonság abból a szempontból is Kentelki gyakorlatában, hogy tusrajz, amin a fekete-fehér drámaiságát időnként megszelídíti, hangulatilag árnyalja az enyhe színezés. Csodálkozhattak a part menti baszk boltosok, minek kell az ifjú idegennek annyi csomagolóanyag. Nem tudhatták, hogy a marosvásárhelyi művész tartaléka kifogyott, anyag hiányában a hullámos kartonra volt kénytelen átállni. Az pedig egy sajátos megoldásra, olyan technikára kényszeríti, ami kuriózumként is meglepheti a kiállítás közönségét. Persze ahol tenger, ég és föld összeér, ahol a dús növényzet és homok vetélkedik, ott az is a színek fogságába esik, aki nem festő. De Kentelki az, ismerjük korábbról élénk színekben pompázó, egymással szembesülő, egymást felerősítő, telített koloritjait. Magától értetődő, hogy festészete is magán viseli a baszkföldi hónapok jegyeit. A tárlaton farostlemezen és papíron is megjelennek tájélményei. Sőt két fotót is kiállított, amelyek csalhatatlanul megmutatják, honnan indult, és merre vitte a piktúra nyelvezete. Az azonban, hogy ez a spanyol intermezzo mi újat hoz a kiállító munkásságába, majd a továbbiakban derül ki, amikor már leülepednek az ottani emlékek, és a vázlatokat az elmélyültebb képek váltják fel. Kíváncsian várjuk.