2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gazdanap Szovátán

Szombaton tizedszer tart gazdanapot az RMGE Maros szervezet, ezúttal a szovátai Maros közbirtokosság székhelyén (Iszujka u. 1. szám). A rendezvényen jelen lesznek a szervezethez tartozó gazdakörök képviselői, továbbá az agráriumot képviselő szakértők, politikusok, hazai és magyarországi meghívottak. 

Az ünnepélyes megnyitó 11 órától lesz, majd ezt követően átadják a Pro Agricultura Transilvaniae-díjakat tíz olyan személynek, aki hozzájárult a megye (és nem csak) mezőgazdaságának fejlesztéséhez. Díjazzák a „Legszebb konyhakertek” vetélkedő nyerteseit is. A programot kiegészíti az immár hagyományos helyi termékek vására, a tenyészállat és mezőgazdaságigép-kiállítás, lesznek kulturális és családi programok, a gyerekek pedig népi játékokkal ismerkedhetnek meg. Természetesen nem marad el ilyenkor a szintén hagyományos bográcsos főzőverseny, és lesz töltelékeskáposzta-készítő vetélkedő is. 

A gazdanapot azzal a céllal szervezi meg az RMGE Maros szervezet évről évre, hogy a székelyföldi, illetve az erdélyi magyar gazdák, vállalkozások, a gazdamozgalommal szimpatizálók megismerjék egymást, bővítsék ismereteiket, tapasztalataikat megosszák egymással, megértsék azt, hogy miért van szükség a szakmai ismeretek állandó bővítésére, a farmvezetők jó menedzsmentjére, arra, hogy termékeiket időben és a lehető legjobb áron értékesítsék, valamint, hogy jól érezzék magukat, kikapcsolódjanak. Természetesen nem csak a gazdákat várják a rendezvényre, hanem bárkit, aki megismerkedne a szervezettel, vagy aki csupán kikapcsolódna.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató