Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Megmozdult a Föld
Az egynapos zárókonferenciát a Silliman egyetem dísztermében, Dumaguete-ben tartottunk volna. Luz Illagan képviselő asszony a GABRIELA (ez anagramma) politikai nőpárt (két politikai nőpárt létezik a Fülöp-szigeteken) vezetője beszélt, amikor hirtelen elkezdtek az asszonyok felugrálni és kifele rohanni. Körülöttem bennszülöttek ültek, nem tudtam, mi történik, de én is felálltam. Akkor hallottam, hogy földrengés van. Elindultam, azonban úgy éreztem, ha még egyet lépek, el fogok esni. Leültem, és azt mondtam, hogy Istenem, legyen meg a te akaratod. Még néhányan bent maradtak, aztán kb. 15 perc után mindenki visszajött és a képviselő asszony folytatta a beszédét, de nem sokáig, mert újból megmozdult a föld. Akkor már mindenki rohant kifelé. A képviselő asszony végül az udvaron fejezte be a beszédet, ekkor már üzenetek érkeztek. A bennszülöttek otthonról kapták a híreket és nem mindenki jót. Pánikhangulat alakult ki. Ezen a szigeten a bennszülöttek életében ez volt az első földrengés. Az előadás lerövidült, és miután befejeződött, az egyik amerikai társunk lánya figyelmeztetett, vigyázzunk, mert jöhet a szökőár. Nem kelthettünk még nagyobb pánikot, de a szívünk kezdett kicsi helyre szorulni. Alig telt el negyedóra, jött a hivatalos értesítés, hogy az egyetemet ki kell üríteni és menekülni kell a hegyekbe, mert jön a cunami. Telefonálni nem lehetett. Álltunk az egyetem előtt és próbáltuk leállítani a világ legfurcsább taxiját, a tuktukot. Sokan voltunk, és majdnem egy órába telt, amíg mindenki el tudott indulni. Én az utolsó előttire fértem fel. Ekkor már mindenki menekült. Mindenki úgy, ahogy tudott. Nagyon lassan haladtunk. Ötösével ültek az emberek a motorbiciklin. Alig egy órával korábban még világmegváltó gondolatokkal volt tele az egyetem udvara. Formálgattuk magunkban az okos kérdéseket. Aztán jegyeztük szorgalmasan a választ. Pár órával korábban talán még azt hittük, hogy mi vagyunk a legfontosabbak és a legszerencsésebbek. Aztán most ez a rettenetes kipufogógáz, alig kapsz levegőt, csigalassúsággal kapaszkodsz fel a hegyekbe és tehetetlen vagy. Csak ülsz és engeded, hogy peregjen az idővel az életed, és megfogalmazod, hogy az élet legnagyobb értéke maga az élet. Aztán hazagondolsz, és az egzotikus világ azonnal elillan, betölti a lelked az otthon-maradottak édes emléke és a vágy, hogy újra láthasd őket. Valaki megszólal, mond valamit, te rácsodálkozol és visszamenekülsz Istenedhez, majd saját tükörképed tisztogatásába kezdesz. Semmi más nem marad az agyadban, csak az, hogy az életed megmeneküljön. A többi nem számít. Milyen kicsi helyre szorulnak a világmegváltó gondolatok, és mennyire leegyszerűsödik minden a csupasz életre és arra, hogy még egyszer hazamehess.
Nagy Gizella