2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó évet zárt a szovátai fürdővállalat a tavaly, annak ellenére, hogy csak augusztusban volt igazi strandidő, és a konferenciaturizmus sem lendült fel annyira, amennyire szerették volna.

Fotó: Nagy Tibor


Jó évet zárt a szovátai fürdővállalat a tavaly, annak ellenére, hogy csak augusztusban volt igazi strandidő, és a konferenciaturizmus sem lendült fel annyira, amennyire szerették volna. Fülöp Nagy János vezérigazgató szerint továbbra is a gyógytevékenység az, amely Szovátára vendéget hoz. Sokan pihenni jönnek, leginkább a hétvégeken, de a visszajáró, stabil vendégek gyógykezelésre jönnek.

– Van konferenciára is lehetőségünk, wellness-kapacitásunk. Ezeknek is van egy bizonyos kihasználtságuk, de azokat a terheléseket, amire számítottunk mind a wellnessnél, mind a konferenciakapacitásnál, nem értük el. A gazdasági válság, amely 2010-ben kezdte éreztetni a hatását a mi vidékünkön, másfél-két évre, kb. 2012-ig leállította a konferenciaszervezést. Utána egy kicsit jó irányba mozdultunk el, de még mindig nem az igazi, mert a cégeknek, amelyek itt alkalmazottaikat tréningeztették, vagy partnerpartikat tartottak, még mindig nincs pénzkeretük arra, hogy ilyen célra többet költsenek. Ettől függetlenül elértük azokat az eredményeket, amelyeket terveztünk, sőt négy százalékkal jobbat is a tervezettnél.

– Terveznek az idén nagyobb beruházásokat?

– Befejeztük a Fenyő szálló felújítását, működik a teljes szállodai, éttermi kapacitás és egy multifunkcionális terem. Talán többet vártunk el a szállodától, de óvatosan terveztünk, hogy ne érjenek kellemetlen meglepetések. Bár 2014-ben csak hat hónapot működött, július elsejétől december végéig hozta a tervezett számokat.

Jó reklámot sikerült csinálni a szállodának, jó médiakampányt szerveztünk a szálloda nyitása előtt és a nyitásakor is, szeptemberben, a nyári szezon után tartottunk egy szép partnerpartit, és olyan visszajelzéseket kaptuk: jó, hogy Szovátán lett még egy négycsillagos szálloda. Sőt, még jobb, mint amilyen a Szováta szálló volt 2003-ban, amikor felújítottuk. Igaz, azóta tizenegy év telt el, ezalatt, mint mindenhol, a turizmusban is nőttek az elvárások, a szállodai berendezések-felszerelések is jobbak lettek. Például, bár Szovátán csak a két nyári hónapban, júliusban és augusztusban van igazi kánikula, a Fenyő szálló minden helyiségébe légkondicionáló berendezést szereltünk a korábbi évekbeli vendégpanaszok nyomán. Ami a 2015-ös évet illeti, április 13-ra hívjuk össze a közgyűlést, amely elfogadja a tavalyi évről szóló jelentést, megvitatja és remélhetőleg jóváhagyja a 2015-ös tervet.

A január, ahogy más években is történt, jó volt, elmentek a szilveszterezőink, január 6-ára megjöttek a moldáviai karácsonyozók. Január 15-ig kicsit lazítottunk, a személyzetnek is pihennie kellett, utána megérkeztek a téli vendégek, azóta kissé pianóban ugyan, de folyamatosan vannak vendégeink.

– Mekkora jelenleg a szállodák kihasználtsága?

– Jelen pillanatban kb. 51-52 százalékos a szállodai kihasználtságunk, február elején a vakációban mind a három szállodában telt ház volt, a vakáció utáni héten volt egy kis felszusszanás, de a hétvégére újabb nagy menet következett: konferenciák követték egymást.

– Visszatérve a beruházásokra…

– Nagyobb beruházásokat nem tervezünk a Fenyő után, de apróbb munkálatokat elvégzünk: egy-egy terasz felújítását, a Medve-tónál a stég felújítását. Most a Bükk szállóra koncentrálunk, emeletenként kicseréljük a nyílászárókat, a szőnyegeket, függönyöket, bútorzatcsere vagy -felújítás van tervben.

Igaz, amióta a Bükk működik, nagyméretű felújítás nem történt, bár ráférne, ám megtörténhet, hogy kellemetlen meglepetés érne, mert nem lenne piaca.

– Pontosan. Mihez kezdenének három négycsillagos szállóval? Ki tudná ezt megfizetni?

– Nem tudnánk az összes szállodai kapacitást értékesíteni. Egyelőre úgy gondoljuk, hogy ha a Szováta és a Fenyő a piacon állni tudja a sarat, gondolhatunk a Bükk felújítására is. Nem négy csillag van a tervünkben, egy háromcsillagos szálloda van betervezve, de a munkálatok pontos idejéről egyelőre még nem döntöttünk. Mint mondtam, háromcsillagos szállóról beszélünk, amelyik inkább fiatalokat, átutazó csoportokat céloz majd, míg a négycsillagosok főleg a konferenciázókat és a gyógyászati céllal érkezőket várják.

– Említette a Medve-tói stégeket. Erről jut eszembe, hogy a tavaly nyáron többen megkerestek és panaszkodtak a magas jegyárakra, és például arra, hogy ha valaki délben kimegy a strandról, délután ismét teljes árú jegyet kell váltania. Sőt, olyan panasz is volt, hogy az árakhoz képest nem biztosítanak körülményeket, mondjuk, ha valaki zuhanyozni akar, nincs ahová a fürdőköpenyét felakassza.

– Ha valakinek az a gondja, hogy hova akassza a köpenyét, annak nagy problémái vannak. Mi sajnos, a Medve-tónál más jellegű problémával küszködünk. A Medve-tó sós talajon élő víz, állandó mozgásban van a talaj, emiatt mindig van tennivaló: földcsuszamlások, besüppedések stb.

Elhiszem, hogy a fürdőzőnek a legnagyobb gondja, hogy nincs ahová felakassza a köpenyét, de nem építhetünk a tó környékére több édesvizű zuhanyzót, mint amennyi van. A tónak több édesvizet adni, mint amennyit természetes úton kap, nem szabad. Védett terület, megvannak a szabályok, hogy mit szabad, mit nem.

Például nem szabad szappanozni, lubickolni, ugrálni, labdázni stb. Ezek a megszorítások mind azért vannak, mert védett környezet, a tóra vigyázni kell. Igazából azok, akik a gyógyturizmusért jönnek Szovátára, miután a sós vizű tóban megfürödtek, nem zuhanyoznak. Aki a tó gyógyhatását akarja érezni, miután kijön a sós vízből, a napon megszárítkozik, és nem zuhanyozik.

De ha ilyen gondok vannak, akkor majd megoldjuk azt is, hogy legyen ahová a fürdőköpenyeket felakasztani.

– A másik panasz, hogy drága a belépő…

– A Medve-tóban nem kötelező fürdeni. Be lehet menni, lehet élvezni a tavat. A tó működési szabályzata világosan előírja, hogy naponta 700 fürdőzőnél többet nem volna szabad beengedni. Mi azonban nem tehetjük meg, hogy a 701.-nek azt mondjuk, jöjjön holnap, de még a 801.-nek sem. Mindenkit be kell engedni. Ezért van az, hogy délben a tavat pihentetni kell, hogy 10 óra előtt nem nyitunk és délután 6-kor zárunk. Meg kell érteni, hogy védett övezet, és sok minden emiatt történik úgy, ahogy történik.

Visszatérve a jegy árához: mi mindig úgy szoktuk mondani, hogy három-négy sör áránál ne legyen drágább a Medve-tó belépője. Opció kérdése, hogy valaki megiszik naponta 3-4 sört vagy fürdik a tóban. A szovátaiak panaszkodnak, hogy drága a bérlet. De a tóhoz a belépő 25 lej, a szovátaiaknak pedig egy egész szezonra érvényes bérlet 100 lej. A nyomtatvány és a csipkártya értéke 20 lej, ez garancia, amit a szezon végén, amikor leadják a csipkártyát, visszakapnak. Lényegében száz lejért egész nyáron fürödhetnek a Medve-tóban. Ha ez drága, akkor nem tudom, mit mondjak. Van aki kiváltja a bérletet, és a szezon végén rájön, hogy csak háromszor fürdött, de ez már nem a mi dolgunk. Viszont vannak, akik hatvanszor jönnek el egy évben, és utána panaszkodnak, hogy milyen rosszak a körülmények. Nem is tudom, miért ostorozzák magukat azzal, hogy hatvanszor jönnek el egy olyan helyre, amely nem felel meg az igényeiknek… Ha az ember elmegy egy étterembe megenni egy flekkent, ha nem ízlik, az első falat után kell visszaküldje, nem amikor megette a felét.

Lehet, kicsit rossz vagyok, de nyári szezonban mindenki úgy képzeli, hogy Szovátán minden ingyen vagy majdnem ingyen jár neki, mert van pénzük a szállodásoknak. Ez nem így működik: nem vagyunk jótékonysági vállalat, nem adunk adományokat. Ahhoz, hogy a fürdőtelepet fejleszteni lehessen, pénz kell, nem elég tanácsokat, útbaigazítást adni. És az a legjobb pénz, amit mi saját magunk termelünk meg a becsületes munkánkkal. Ahhoz, hogy Szováta visszaszerezze régi hírnevét, pénz kell. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy korrekt szolgáltatásokkal, korrekt árakkal és sok vendéggel ki tudjuk termelni. Nagyon sok vendégünk van, persze vannak panaszok is, nem egyformák a vendégek, de úgy érzem, Szováta jó üdülőhely. Egy olyan hely, ahol én is szívesen tölteném a szabadságomat.

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató