2025. július 12., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jó felkészülésében és a megfelelő formaidőzítésben bízva indul útnak holnap Ausztráliába Fucsovics Márton.
Az ATP-világranglista 55. helyezettje elmondta: szeretne már visszazökkenni a normál kerékvágásba, és azzal tölteni az időt, amihez ért. „Gyerekkorom óta a teniszről szól az életem: nekem az a természetes, ha úton vagyok és versenyzek. Persze, nagyon várom már az első tornákat, emellett szeretem Ausztráliát, jó ott versenyezni. Bízom magamban, és abban is, hogy sikerül“ – tette hozzá a magyar éljátékos, akit a tavalyi Australian Openen a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer állított meg a nyolcaddöntőben.
A melbourne-i túrát illetően elmondta, érkezéskor a teljes mezőnyre érvényes, kötelező karantén vár rá. „Kéthetes elkülönítésbe kerülünk, de a buborékon belül mozoghatunk, edzhetünk. Gondolom, a szabályok hasonlóak lesznek azokhoz, amelyeket a tavaly Amerikában megszoktunk“ – mondta a 28 éves játékos, aki február első hetében – az Australian Open előtt – a Melbourne 2 elnevezésű felvezető tornán vesz részt. Ennek a húzónevei a svájci Stan Wawrinka és a közönségkedvenc Nick Kyrgios lesznek, míg a top 15 játékosai a párhuzamosan ugyancsak Melbourne-ben zajló ATP-kupán szerepelnek majd.
„Nem úgy készülök, hogy ettől egyszerűbb lesz a helyzetem. A ranglistán 150 olyan játékos van, aki bármikor elérhet jó eredményt“ – fejtette ki a magyar Davis-kupa-válogatott vezére.


A legjobb magyar játékost tavaly a 20-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer állította meg a nyolcaddöntőben. Fotó: AO



Balázs Attila azt sem bánná, ha egy meccset se nyerne

Jó felkészülésnek is tekinti az év hátralévő részére a küszöbön álló, egy hónapos ausztráliai túrát Balázs Attila, a férfitenisz-világranglista 92. helyezettje.
„Most még nem érzem magamat igazán a topon, de nem is most kell bombaformában lenni, nálam amúgy is mindig nehézkesen indul az év. Ez az egy hónapos ausztráliai túra egyben jó felkészülés lesz az év hátralévő részére, sok remek játékossal tudok majd edzeni és meccset játszani. Ha netán nem nyerek mérkőzést, akkor is pozitív hozzáállással fogok hazajönni“ – jelentette ki.
A 32 éves játékos elmesélte, hogy sokat edz Fucsovics Mártonnal, az utolsó két hétben szinte mindennap együtt gyakorolnak. „Párosban együtt indulunk az Australian Openen, szerencsére utolsóként befértünk a 64-es táblára. Ez lesz az első Grand Slam-torna, ahol párosozunk“ – mondta.

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató