Forr a bor

A Szent Márton Borlovagrend által szervezett dicsőszentmártoni borversenyen borbírákkal, borászokkal beszélgettünk a szakma iránti elkötelezettségről, illetőleg hobbiról.

Vass Sándor

A Szent Márton Borlovagrend által szervezett dicsőszentmártoni borversenyen borbírákkal, borászokkal beszélgettünk a szakma iránti elkötelezettségről, illetőleg hobbiról.

Papp Péter, a bírálóbizottság tagja nagyenyedi borász, alapfoglalkozása fogtechnikus, de gyerekkora óta kapcsolatban áll a szőlőtermesztéssel és a borkészítéssel, a Magyar Borakadémia tagja.

A november elején tartott borversenyen kóstolt borokat közepes minőségűeknek tartotta. „Egy év alatt a borok alakulnak, ezért elvártuk volna, hogy a gazdák többet foglalkozzanak a borukkal, ne hagyják félig a hordót, mert romlásnak indulhat, megtelik levegőízzel, elrabolja a finom illatokat, aromákat. Kevés olyan bort kóstoltunk, amivel tökéletesen elégedettek lehettünk. A bort nem lehet elhanyagolni, többet kell foglalkozni vele, mint egy feleséggel ahhoz, hogy a hegy leve megadja számunkra mindazt az örömöt, amire számítunk. Borbírákként elvárjuk, hogy a versenyre benevezett bor mindig friss legyen, és rendelkezzen mindazon tulajdonságokkal, amelyeket követelményként megszabunk, hisz a bor életet, fiatalságot jelent. Két és fél hektáron termesztek szőlőt, és családi vállalkozás keretében próbáljuk a nagyenyedi táj adta lehetőségeket kiaknázni. Tájjellegű, hivatalosan ellenőrzött tramini, szürkebarát, Sauvignon Blanc márkájú borokat forgalmazunk saját pincészetünk révén”.

– Meg lehet élni a borkészítésből?

– Nagyon sokat kell dolgozni, és ha a gazda komolyan veszi, valamit el lehet érni. Ne várjuk azonban, hogy a befektetés megtérüljön. Sokat kell befektetni, de nem szabad feladni a reményt, hogy valamelyik ősz majd megtéríti a befektetett munkát.

Az édes borokat az ítész a sminkhez hasonlította, véleménye szerint a markáns ízeket hordozó száraz bor az igazi, kedvence a Sauvignon Blanc.

Tóth Csaba zsűritag a gyulafehérvári katolikus érsekség fő pincemestere és gazdasági gondnoka.

– Mindenekelőtt csodálom a dicsői borlovagrend közösségét, nagyon örvendek annak, hogy évről évre fejlődnek. A hasonló versenyek célja az, hogy őszintén mondjuk el a véleményünket, hol tévedett egyik-másik borász, és ezáltal próbáljuk korrigálni a tévedéseket, hiányosságokat. Ahhoz képest, amit az első versenyeken tapasztaltam, hatalmas előrelépés történt. Ritkán találunk beteg, idegen ízű borokat.

– Szakmai szempontból miként jellemezhető a helyi borászok tevékenysége?

– A borászatban ha valamit nem csinál valaki szívvel-lélekkel, az meglátszik. A bor élőlény, nem olyan, mint a kő, amit az ember megmunkál és félretesz. Aki élőlénnyel dolgozik, és ápolgatja, tapasztalhatja, hogy a hozzáállás megtérül. Szerintem minden borász a maga körében szakember. Ha valaki bort akar készíteni, utána kell olvasson, szakemberektől tanácsot kér, és ha az első években nem is ér el nagy sikereket, de ha kezdi dédelgetni, ápolgatni, pár év alatt meghozza gyümölcsét a fáradozás, és a kezdőnek is lehet olyan minőségi bora, mint a legnagyobb borásznak. Egy hektáron termesztek, de bérelek is szőlőst, ezáltal biztosítani tudom a többféle fajtából készített bort. Kedvenc bort nem nevezett meg, de mint jelezte, többnyire a száraz, fehérborokat szereti.

Vass Sándor szászcsávási borász gyermekkora óta részese a szőlőtermesztésnek. Nyugdíjas hobbiborásznak tartja magát. Elmondása szerint csak ebből nem tudna megélni. Az általa befektetett összeg akkor térülne meg, ha az egész évi termést értékesíteni tudná, bár, mint jelezte, általában „üti a széle a hosszát”. Közel egy hektáron meredek domboldalra telepített karós szőlőt művel. Főleg a lenyugvó napsugarak érlelik a gerezdeket. „Az értékeket fent, a verőfényes domboldalon kell keresni” – mondja. A szőlőtermést az idei év viszontagságai megviselték, tizenötször permetezett. Tavaly rekordtermése volt, kevesebb munkával az idei dupláját szüretelhette. „A borlovagrend tagja vagyok, mi kezdtük meg a környékbeli első borversenyeket még Kakassy doktorral. Jó kapcsolatot ápolunk a balavásári borászokkal, kölcsönösen elismerjük egymás tevékenységét, tapasztalatát. Nem rendelkezem borász végzettséggel, de a kellő gyakorlati tapasztalatom megvan. Magánszemélyeknek, visszajáró vendégeknek értékesítek. Olyan bioboraink vannak, amilyeneket a nagyüzemek valószínűleg sosem fognak termelni. Tavaly egy magyarországi illetőségű személy vásárolt tőlem öt veder bort, abból benevezett egy nemzetközi versenyre, ahol aranyéremmel tüntették ki a boromat. Az idén elhozta az oklevelet, mondván, én dolgoztam rá, engem illet.” Furmintot, rizlinget, fehér leánykát, száz éve ültetett karós olaszrizlinget is termeszt. A kedvenc borai közé a fehér leánykát, furmintot, olaszrizlinget sorolja.

Hidi Levente, a dicsőszent-mártoni Royal fotó-videó stúdió ügyvezetője is hobbiborász, a helyi borlovagrend tagja.

Amint jelezte, céljuk a küküllőmenti borok népszerűsítése, annak tudatosítása, hogy „szőlőből is lehet bort készíteni”. Mint elmondta, szakmájából eredően a pontosságot próbálja meghonosítani a borlovagrend tevékenységében is, szeretné a borversenyek hitelességét erősíteni, azt, hogy az általuk szervezett megméretéseken becsületes ítéletek szülessenek. „Olyan rendszert dolgoztunk ki, hogy sem a kóstolásnál, sem a díjazásnál ne lehessen csalni, hisz közös értékünk a becsület. Mivel Dicsőszentmárton már nem tartozik az ipari városok közé, mezőgazdasága sincs, és turisztikailag sem vonzó, a szőlőtermesztést és borkészítést a borturizmus révén tartjuk megvalósítható gazdasági alternatívának. A magyarországi borvárosok gazdáinak példáján elindulva szeretnénk magunkat képezni. Tokajban, Egerben, de Villányban is voltam, ahol megtapasztalhattam, hogy mennyire egyszerűen oldották meg a borturizmust. Minden bornak megvan a személyisége, akár az embereknek: egyik makacsabb, másik lágyabb, virgoncabb, és épp ebben rejlik a varázs”. A kedvenc bora a selymes, nyugodt, megalapozott bortípus, a tramini, amiben, mint mondta, van egy kis savasság, egy kis ravaszság, melyet kellemesen bársonyos rózsaillat kísér.