2022. december 6., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marosvásárhelyen május 14-én első ízben szervezték meg az ifjú zongoristák országos versenyét.


Marosvásárhelyen május 14-én első ízben szervezték meg az ifjú zongoristák országos versenyét, melynek a Művészeti Líceum díszterme adott otthont. A versenyre I-VIII. osztályos gyerekek neveztek be, többségük marosvásárhelyi, de jöttek Segesvárról és Lugosról is.

– Jó színvonalú verseny volt, annak ellenére, hogy nem mindenik meghívott zeneiskolából neveztek be növendékek. Mi úgy gondoljuk, hogy minden versenynek ki kell nőnie magát, így a marosvásárhelyinek is. A következő kiadásokra sokkal többen jelentkeznek majd. A kitűzött célt elértük, a saját növendékeinknek olyan keretet teremtettünk, ahol bebizonyíthatták, hogy keményen dolgoznak, és megmutathatták tehetségüket – mondta Ávéd Éva, a Művészeti Líceum aligazgatója.

Tegyük hozzá: a hallgatóság örömére, hiszen élmény volt a gyerekek játékát hallgatni a virágokkal díszített környezetben, amire rendezvényeken egyre kevesebbet adnak.

A versenyt az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium valamint a Maros Megyei Tanfelügyelőség támogatta.