2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tegnap délben kiállítással zárult a harmadik csejdi alkotótábor, amelynek megszervezését a Pro Csejd Egyesület vállalta fel. 

Fotó: Antalfi Imola


Tegnap délben kiállítással zárult a harmadik csejdi alkotótábor, amelynek megszervezését a Pro Csejd Egyesület vállalta fel. Idén a szervezők meghívására festőművészek mellett szobrász-, grafikus- és iparművész is részt vett a rendezvényen.
Istentisztelet előzte meg a helyi kultúrotthonban megtartott kiállítás-megnyitót, ahol a nyolcnapos tábor résztvevőinek festményeit, grafikáit, a helyi gyerekek gyurmából készült munkáit tekinthettük meg. Az idei, július 12-20. között megszervezett csejdi alkotótábor ugyanis nem csak a festészetről szólt: a fiatal művészközösség – Lőrinczi Izabella, Fábián Emőke, Szabó Annamária, Fogarasi Hunor, Kutasi Imola, Árkosi Enikő és Diamanstein Derzsi Judit – a helybéli gyerekekkel három délelőtt során foglalkozott. 
„Észrevettük, hogy a gyerekeket nagyon érdekli a rajzolás, gyurmázás, örömmel vesznek részt e foglalkozásokon, munkáik a kiállítás részét képezik” – mondta el Lőrinczi Izabella, aki csejdi születésű, a kolozsvári képzőművészeti egyetem végzettje. A fiatal festő szerint az alkotótábor megmozgatja a faluközösséget, megmutatja Csejdet a világnak, ismertté teszi a dombok szelíd ölelésében fekvő bájos falucskát. 
„A szándék egyrészt az volt, hogy a falut megismertessük a külvilággal – hisz vannak marosvásárhelyiek, akik nem hallottak Csejdről, vagy nem tudják, hol található –, aztán pedig az, hogy mi, csejdiek is megtanuljunk kicsit nyitni. Lássuk meg azt, hogy – bár mi eléggé zárt közösségként élünk – a világ többről szól, mint mi. Kicsit másról is szól. Látom a fejlődést a falu hozzáállásában az évek során. Az emberek először kíváncsiskodtak, megfigyelték a művészek munkáját, ma már kapcsolatot ápolnak a fiatal képzőművészekkel, örülnek a tábornak, amely részévé vált életünknek, nem maradhat el. A csejdi alkotótáborban zömében festők vesznek részt, de nyitott más művészek számára is. Jövőre is megszervezzük, sőt, szeretném, ha  majd évek múlva a gyerekeim, vagy akár ezek a ma még fiatal képzőművészek továbbvinnék akkor, amikor én már ezzel nem tudok foglalkozni. Örülünk annak, hogy van a faluban egy képzőművész lányunk, aki a büszkeségünk: Lőrinczi Izabella, aki rengeteget segített a szervezésben, aki meghívta a fiatal művészeket, és bízunk benne, hogy a továbbiakban is ezt teszi. Nem mindegy, hogy a környezet hogyan fogadja be az alkotóművészt, mi szeretettel, nyitottsággal fogadtuk őket” – mondta lapunknak Bíró Jenő csejdi református lekipásztor, a Pro Csejd Egyesület elnöke. A kiállítást megnyitó és méltató Szabó Zoltán képzőművész, muzeológus szerint a fiatal művészeknek alkotásaikban sikerült megfogni a hely szellemét. Főként tájfestészeti alkotások készültek az idei táborban, visszatérő motívum viszont az 1782–89 között megépült helybéli műemlék templom. A szervezők nem titkolt vágya a táborban készült alkotásokból kiállítást szervezni Marosvásárhelyen, albumba foglalni a legszebb alkotásokat, hogy – mint Lőrinczi Izabella mondta – „maradjon utánunk valami, legyen egy művészközösség, amely ismertté teszi a falut”. Az alkotótábort a megyei és a marosszentgyörgyi önkormányzat támogatta. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató