2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Feszült a helyzet a görög–macedón határon

  • 2016-03-01 17:06:30

  • MTI

Feszült a helyzet a görög–macedón határon, míg a szerb–horvát átkelőnél nyugodtabbak a kedélyek – hangzott el az M1 aktuális csatornán kedden kora délután.
A közmédia helyszínen tartózkodó tudósítója elmondta, hogy a görög–macedón határ melletti Idomeninél több mint tízezer migráns várakozik a táborban, ez a szám azonban folyamatosan nő, és vele együtt a feszültség is. Csak kedd reggel több száz újabb migráns érkezett Idomenibe – tette hozzá.
A görög bevándorlásügyi miniszter, Jannisz Muzalasz szerint már 30 ezernél is több migráns torlódott fel Görögország teljes területén, és ha továbbra is ennyire akadozik a haladásuk a Balkánon, ez a szám márciusban akár a 70 ezret is elérheti – mondta a tudósító.
Korábbi jelentések szerint a migránsok hétfő délelőtt kidöntötték a görög–macedón határon emelt kerítés egy részét, tiltakozásul az ellen, hogy a hatóságok szerintük túlságosan kevés menedékkérőt engednek át Macedóniába, ahonnan folytathatják útjukat Európa északi része felé. A macedón rendőrök könnygázzal próbálták visszaszorítani a migránsokat, akik közül sokan átnyomultak macedón területre. A macedón hatóságok erősítést küldtek a helyszínre, a rendőrség különleges egységei helikopterekkel figyelik a határt, valamint vízágyúkat telepítettek a kerítéshez. Keddre virradóra hatalmas eső volt Idomeninél, ezért sártengerré változott a tábor. Több civil szervezet attól tart, hogy humanitárius katasztrófa következik be a görög–macedón határon – hangzott el az M1-en.
 
Az EB aggodalmát fejezte ki az incidensek miatt
Aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság kedden a görög–macedón határon történt előző napi incidensek miatt, amelyek során legalább harmincan megsérültek.
„Az Európai Bizottságot rendkívüli módon aggasztják a képek, amelyeket tegnap láttunk” – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Margarítisz Szkínász, a brüsszeli testület vezető szóvivője.
A felvételek ismételten alátámasztották, hogy a helyzetből kivezető egyetlen utat egy közös európai megoldás jelenti – mondta a tisztségviselő, miközben a nyugat-balkáni migrációs útvonalon fekvő országok gyakran a válságot tovább súlyosbító egyoldalú lépések elfogadásával vádolják egymást.
Szkínász hozzátette, a határokon bevezetett intézkedések mindegyikének összhangban kell lennie a nemzetközi és az európai uniós joggal.
A torlódás azért alakult ki a görög-macedón határon, mert Ausztria, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Macedónia rendőri vezetői február közepén arról állapodtak meg, hogy legfeljebb 580-ra korlátozzák a nyugat-balkáni országok területén naponta átengedett migránsok számát, Görögországba azonban ennél naponta lényegesen többen érkeznek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató