2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Feszült hangulatban várták Bukarestben az amerikai államtitkár-helyettest

  • 2014-01-10 15:48:34

Feszült hangulatban várták a vezetők a pénteken Bukarestbe érkező Victoria Nulandot, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesét: látogatását alig két nappal korábban jelentették be Washingtonban, azzal, hogy a „jogállamiság helyzetéről” kíván eszmecserét folytatni a felsőbb vezetőkkel.

Feszült hangulatban várták a vezetők a pénteken Bukarestbe érkező Victoria Nulandot, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettesét: látogatását alig két nappal korábban jelentették be Washingtonban, azzal, hogy a „jogállamiság helyzetéről” kíván eszmecserét folytatni a felsőbb vezetőkkel.

A megbeszélések témáját a média pénteken a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő decemberi intézkedésekkel – a büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával és a kormányon lévő szociáldemokraták amnesztiatervezetével – hozta összefüggésbe, illetve azzal, hogy Victor Ponta miniszterelnök hétfőn megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás függetlenségét, politikai elítéltnek nevezve a korrupcióért másodszor is bebörtönzött Adrian Năstase volt kormányfőt. A Btk.-t módosító parlamenti szavazás nyomán az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége közleményben figyelmeztette a román hatóságokat, hogy „visszalépés lenne Románia számára”, ha a törvényhozók megakadályoznák összeférhetetlenségük vizsgálatát, s egy ilyen döntés elbátortalanítaná a befektetőket.

Úgy tudni, kétnapos látogatása során Victoria Nuland Băsescu elnökkel, a civil társadalom képviselőivel és Titus Corlăţean külügyminiszterrel találkozik, de programjának részleteit nem hozták nyilvánosságra. Látogatása előestéjén az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének ügyvivője megbeszélést folytatott a román igazságügyi miniszterrel és a bírák szakmai testületének újonnan választott vezetőjével.

A látogatás váratlan voltára utal az is, hogy Nuland programjában nem szerepelt találkozó Victor Ponta miniszterelnökkel, akiről a lapok úgy tudták, kedd óta Ausztriában sízik. Corlăţean erről azt közölte: Ponta programját „jóval korábban” véglegesítették, de teljes körű mandátumot kapott a kormányfőtől, hogy bármilyen kérdésben tárgyaljon az amerikai vendéggel.

Hasonló váratlan látogatást tett Bukarestben Nuland hivatali elődje, Philip Gordon 2012 augusztusában, Băsescu elnök felfüggesztésének idején.

Miután a média a szociálliberális kormánynak szóló szigorú figyelmeztetésként értékelte a váratlan látogatást, Frunda György, a kormányfő egyik tanácsadója egy rádióműsorban azt mondta: úgy tűnik, az Egyesült Államok bizonyos felsőbbrendűséggel, kioktató hangnemben viszonyul az országhoz, holott Románia nem gyarmat.

„Mi lenne, ha mi is odamennénk ellenőrizni a halálos ítéletek helyzetét, vagy Colorado állam döntését a marihuána engedélyezéséről?” – példálózott Frunda.

A miniszterelnökhöz közel álló Sebastian Ghiţă szociáldemokrata képviselő sietett leszögezni, hogy Frunda álláspontja „nem mérvadó”. Kifejtette: az Egyesült Államok az ország legfontosabb stratégiai partnere, és Románia megbízható gazdasági fejlődése nagymértékben függ ettől a stratégiai partnerségtől.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató