2024. july 4., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Békésen, szinte suttogva beszélgetnek a tornácon, akár egy turbékoló gerlepár a csendes falu templomtornyából őrködve.

Feri bácsi (Fotó: Szer Pálosy Piroska)


Békésen, szinte suttogva beszélgetnek a tornácon, akár egy turbékoló gerlepár a csendes falu templomtornyából őrködve. Az egyutcányi falu vasárnapi idilli hangulatát időnként egy-egy kutyavakkantás zavarja meg csupán. A halk szavú házaspár csak üldögél, teljes lényüket átadva a naplemente energiát és harmóniát árasztó sugarainak.
A Marosvásárhelytől három kilométerre lévő Hagymásbodon egyetlen poros, kavicsos főutcájának felső vége felé, az öreg szülői házban kerestük fel a békét, melegséget, szeretetet árasztó 85 éves Nagy Ferenczet, a bodoniak Feri bácsiját, aki otthonában élete párjával, a radnóti születésű Rózsika nénivel régi ismerősként szívélyesen fogad. Ezúttal nem földügyben keresem fel, az életéről írnék, hisz a rendszerváltás után talán nem is volt olyan személy a falubeliek vagy azok elszármazottai között, akik ne őt keresték volna meg az ősöktől örökölt földterületek tisztázása végett. 
„Nem tudod, meddig tart a határ? Keresd Feri bácsit, ő megmondja.” „Telekvita adódott? Szóljatok Feri bácsinak, ő utánanéz, tisztázza a dolgokat.” „Nincs orvos, sürgősségi ügyelet a faluban? Szaladjatok Feri bácsiért, ő sok ember életét megmentette, mindenhez ért, szívesen megy, teljesen ingyen.” 
 
Igazságérzet mesterfokon
Évekig hallottam, tapasztaltam, hogy Feri bácsi, a hagymásbodoni falufelelős az egész falu terhét hordozza, és azt önkéntes munkaként, bérmentve vállalta. Amint mondja, az igazságérzete hajtotta, az, hogy a kommunizmus igazságtalanságait folytatni akarók ténykedéseit valamiképpen ellensúlyozza. Ehhez azonban egymaga kevésnek bizonyult. Arra azonban sosem gondolt, bár sejtette, hogy a temérdek munkát és fáradozást anyagi ellenszolgáltatás nélkül senki sem végezte volna. „Rengeteg gazemberségnek voltak szenvedő alanyai az egyszerű emberek” – suttogta mintegy önmagának és a szívpanaszai talán a sokévi elfojtott bosszúságnak is tulajdoníthatók. Életútja során betöltött közösségi szerepvállalását felsorolni is hosszúnak tűnhet. 1946–1951 között a település művelődési házának igazgatójaként irányította a közösség kulturális életét. Élettörténetéhez tartozik, hogy miután a tanítókat eltiltották a kántori hivatás gyakorlásától, 17 évesen a Vártemplomban sikeresen vizsgázott, és a hagymásbodoni református templomban 1947–1951 között hivatásos kántorként szolgált. 1955-től 1991-ig Marosvásárhelyen az egészségügyben és a kereskedelemben dolgozott. 1981–1997 között önkéntes kántorként szolgált újra a helyi református gyülekezetben, ugyanakkor egyházmegyei tanácsos és a falu főgondnoka volt. Beszélgetésünk során körvonalazódott az a rengeteg idő – nappalok és éjszakák egyaránt –, amit mások ügyes-bajos dolgainak szentelt, a Nyárádkarácson községben eltöltött hosszú munkanapok, amelyeket nem alkalmazottként végzett, de teljes munkaidőben a település nyilvántartását vezette. Mint mondja, hőn szeretett faluja, a kis magyar közösség érdekében fáradozott, amelyért a kommunizmus ideje alatt nem sokat tettek, de sajnos, a rendszerváltás után sincs látványos fejlődés, hisz a megyeszékhely közvetlen közelében mintha megállt volna az idő. Manapság a nyugdíjkorhatárt elérők szívesen tevékenykednek, de semmiképp sem önkéntes és ingyen végzett munkáért, így a mai ember szemével nézve időpazarlásnak tűnhet mindaz, amit a bodoni Feri bácsi negyedszázadon át végzett. Ehhez azonban olyan végtelen türelemmel megáldott társat rendelt melléje a Jóisten, aki elviselte ezt, a közösségért végzett önfeláldozó „hóbortot”.
 
Emberszeretete a legértékesebb öröksége
Amikor a miérteket feszegetem, a faluközösséget, a templomot, a szüleitől örökölt útravalót említi. Édesapjának is az övéhez hasonló életvitele volt. Öten voltak testvérek, nem éltek bőségben, de a második világháborús menekülteknek náluk jutott szállás, élelem és ruházat is. Befogadták azokat a küküllődombói legényeket is, akik a Nyárádtőnél meghúzott határon román földről magyar területre átszökve vetődtek az „Isten hónaljába” simuló Hagymásbodonba. A magyar hadseregben akartak szolgálni, ezért is hamar megtalálták a közös hangot a kis magyar falu lakóival, akik melegséggel kárpótolták a szülőfalujuktól elbúcsúzott, majd a magyar honvédek csapatát erősítő fiatal menekülteket.
A rendszerváltás után a hagymásbodoni lakosok megválasztották falufelelősnek, ezt a feladatot 2002-ig látta el lelkiismeretesen legjobb tudása szerint, ugyanakkor tanácsos és a földmérő bizottság elnöke volt. A falu teljes területét felmérte a kirendelt bizottsággal, és minden talpalatnyi földterületről, bel- és kültelkekről rajzokat készített. Jegyzetfüzetek, mappák, kézzel rajzolt térképek sokasága tanúskodik a sokszor éjszakákba nyúló sziszifuszi önkéntes munkáról, amelynek célja az volt, hogy pontosan azonosítson minden területet, ami fennmaradjon az utókornak, egyetlen örököst se rövidítsenek meg a visszaszolgáltatás nyomán. 
Arra a kérdésre, hogy elégedett-e az elvégzett munkával, igennel válaszol. „Nagyon sok embernek segítettem, és ez számomra elégtétel, még ha utólag egyesek köszönet helyett hátba támadtak is”, mondja csendesen és arca elkomorul. A nyugodt temperamentumra ritkán jellemző felháborodással folytatja: „Nagyon bánt azonban, hogy sokan jogtalanul jutottak földhöz. A nagybirtokosok örököseinek kezdetben csak 10 ha-t szolgáltattak vissza, így a fennmaradó területekből 50 árat kaphattak olyanok, akiknek sosem volt földjük, nem örököltek, de a 18-as törvénnyel földhöz jutottak, mert kollektív gazdaságban dolgoztak vagy értelmiségiek voltak. Ezt méltánytalanságnak tartom, de ha megkapták a birtoklevelet, utána már nem volt mit tenni”.
 
„Ingyen senki földje nem kellett”
– Feri bácsi munkáját legalább néhány árnyi földterülettel honorálhatták volna… – jegyezném meg, de nem fejezhetem be a mondatot.
– Szó se róla… Felajánlották nekem, mondták, van elég pluszterület, hisz a karácsonyfalvi nyilvántartóban sok esetben kevesebb volt bevezetve a valósnál az adófizetés mértékének csökkentése végett. De én ugyanazt mondtam, amit annak idején édesapám is: „Nem én vettem, nem én örököltem, nekem ingyen senki földje nem kell…”
– Milyen volt a falufelelős feleségének lenni? – fordulok Rózsika nénihez, akit Feri bácsi a jegyzetfüzeteibe vésett gondolataiban, verseiben áldott jó asszonyként, gyermekei önfeláldozó anyjaként, igaz támaszként, oltalmazóként jellemez.
– Ahhoz rengeteg türelem kellett. Nyugdíjazás után éjjel-nappal ezt a közösséget szolgálta. Napközben Karácsonyfalváról irányították hozzánk az embereket a földterületeket tisztázandó, éjjel pedig a betegeket ápolta, injekciózott, elsősegélyt nyújtott, orvos hiányában még műtött is, mert a katonaságban egészségügyi képesítést szerzett. Nyugalomban reménykedtem a nyugdíjazása után, helyette azonban annyira az élet sűrűjébe cseppentünk, hogy egyetlen perc nyugalmunk sem maradt. Annak idején varrtam is, de sokszor alig tudtam haladni a saját munkámmal, valaki folyton kopogtatott, aztán az én uram a végtelen nagy türelmével mindenkit eligazított, kikereste az adatokat, rajzolt, számolt, levelet írt a hivatalba, dokumentálta a helyzetet, hogy az illető megkaphassa az örökségét. Amíg mások meggazdagodtak körülötte, ő egyetlen borozdát el nem fogadott.
– Az egészségi állapota megromlott, éjszakánként a felesége kell újraélesztési technikát alkalmazzon, a jóságos szív időnként makacskodik. Az alázattal végzett közösségi szolgálat elegendő elégtételt nyújtott?
– 1991-ben második személy voltam, akinek a karácsonyfalvi polgármesteri hivatal a község tiszteletbeli polgára címet adományozta. Úgy érzem, ezzel értékelték az önzetlenül, tisztességgel végzett munkámat és emberségemet, ezért a polgármester úrnak is hálás vagyok. Az Úristen kegyelméből és segítségével rájöttem, hogy nagyon, de nagyon kell egymásra figyeljünk, életünk ettől lesz szebb, jobb és boldogabb. Meggyőződésem, hogy Jézusnak tervei voltak és vannak velem, bár úgy érzem, eljött a visszaszámlálás ideje, ennek ellenére meggyőződésem, hogy nem hiába születtem és éltem, tevékenykedtem, szolgáltam a piciny falunk közösségét legjobb tudásom és hitem szerint.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató