Felvételire hangolódás
2012-07-16 15:39:20
- Antalfi Imola
Nem túlzás: kisebb kálváriát kell járniuk a külföldről érkező, egyetemeinkre felvételizni óhajtó fiataloknak ahhoz, hogy középiskolai oklevelük elismerése végett az oktatási tárcához továbbíthassák irataikat.
Nem túlzás: kisebb kálváriát kell járniuk a külföldről érkező, egyetemeinkre felvételizni óhajtó fiataloknak ahhoz, hogy középiskolai oklevelük elismerése végett az oktatási tárcához továbbíthassák irataikat. Vegyük például a MOGYE-t. Magyarországról érkező lány próbál ügyintézni, felvételi vizsgára való jelentkezés végett. Miután kiderül, hogy milyen dokumentumok szükségeltetnek a vizsgára való beiratkozáshoz, elkezdődhet a járkálás. Fordítót, közjegyzőt kell keresnie, aki napokon belül megoldja diplomáinak, személyi iratainak románra fordítását, hitelesítését, hiszen ezeket még a beiratkozási időszak előtt Bukarestbe, a tanügyminisztériumhoz kell továbbítani elismerés végett. A hitelesítési hercehurca után a papírok végre levélmappába kerülnek, leadásra készen. Már csak egyetlen, legyintésnyi kis gond van, ami – gondolta – az internet, a villanásnyi idő alatti tranzakciók korában igazán nem jelenthet problémát: 50 lejt kell átutalni a szaktárca egy bizonyos bankszámlájára, a diplomák egyenértékűvé nyilvánításának az árát, az igazoló nyugtát pedig csatolni kell az iratcsomóhoz. Hogy hogyan oldható meg a dolog? Egyszerű: be kell sétálni egy bankba, átutaltatni a pénzt a megadott számlaszámra, elvenni a nyugtát és minden rendben – biztatta magát az ifjú hölgy. Nagy tévedés. Mint kiderült, ez azért keményebb dió. Sőt, nagyon is az. Belépett egy jó nevű pénzintézetbe, ahol a banki alkalmazott két billentyűnyomás közt hosszú percekig mesélte magánéletének részleteit bizonyára ismerős ügyfelének (miközben hosszú sor kígyózott a háttérben), végül határozottan közölte: egy teljesen szűz bankszámlát kell nyitni, sajnos, nem veheti figyelembe, hogy hölgynek már van számlája a külföldi anyabanknál. A lány új bankszámlát nem akart, így hát el, egy másik bankba. Aranyos hölgy fogadja, magyarul nem beszél, percekbe telik, míg megérti, mit az óhaj. Itt is lejátszódik a „nem lehetséges, csak ha számlát nyitnak” jelenet, annyi a pluszinformáció, hogy a megnevezett minisztériumi számlaszám az állami kincstárban nyittatott, ezért, mondja, „trezorból trezorba” készpénzben is elküldhető az 50 lej, de csak a Dózsa György utcai kincstártól. Következő lépés a kincstár, hogy ott kiderüljön, szó sincs róla, készpénzt nem lehet küldözgetni, egyébként is a megadott számlatípus nem fogad pénzt (!). A postahivatalt ajánlotta a hölgyemény mint holtbiztos sikert. Irány a kövesdombi posta. Akárha egy század eleji jelenet játszódott volna le az utalvány kitöltésekor: a kartonra nem kerülhet csakis romániai cím, illetve román állampolgár neve, a cím a névvel természetesen kell találjon, hátha visszaküldi a „trezor” és ki kell váltani, a nyugtára sem kerülhet fel az átutaló neve, akinek ezek után igen nehéz bizonyítania, hogy postázta a pénzt, végül a bukaresti kerület számának hiánya miatt majdhogynem elküldték, ugyanis internetes számítógép vagy bukaresti telefonkönyv, amelyből ki lehet olvasni a minisztérium kerületszámát, egy sincs a kis postán. Van ellenben az ügyféllel tudálékosan és barátságtalanul beszélő, a kollégájával való tanácskozás közben az ügyfélre mutogató alkalmazott, aki végül nagy kegyesen megtalálta a megoldást: poste-restant címről megy majd az utalvány, a feladó nevével. Ezek után már nincs mit csodálkoznunk sem a posta csődhelyzetén, sem a kongó bankokon. Európa szele még nem legyintette meg a román posta nyugodtan csordogáló világát…
