2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felszólalások a Szövetségi Képviselők Tanácsában

A Szövetségi Képviselők szombati tanácskozásán a képviselők egyetértettek abban, hogy a magyar közösséget nap mint nap érő támadások, hátrányos megkülönböztetések dacára nem szabad meg megtorpanni, a választásokon eredményeket kell felmutatni, mert az emberek biztonságot várnak az RMDSZ-től.
Az alábbiakban a képviselők felszólalásaiból tallóztunk:
 
A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni
„A tanulságokat újra és újra meg kell fogalmazni. A helyzetünk valóban nehéz, de a megszólalás szabadságával mindenképp élnünk kell. Élnünk kell azzal, hogy elmondjuk: azt nem lehet, hogy az amerikai nagykövet az igazságszolgáltatás minden újabb hőstette után megszólal, de abban, hogy mi van a magyarokkal, a feliratokkal, hogy nem alkalmazzák az oktatási törvényt, egy szava sincs”– fogalmazott Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy „egymillió-háromszázezer ember szava nem számít 2016-ban. Mindezt a választások alkalmával tudatosítani kell, fel kell mutatni, ehhez pedig programot írni” – jelentette ki. 
 
Biztonság és modernizáció
Biztonság és modernizáció, erről kell szólnia a 2016-os évnek. Az RMDSZ-nek ezeken a területeken kell megfogalmaznia valós és hihető válaszokat – mondta Kovács Péter ügyvezető elnök. Kifejtette: „amikor azt mondjuk, hogy a magyar emberek biztonságot várnak el a kisebbségi érdekvédelmi szervezetüktől, ahogyan a szövetségi elnök is említette: a család biztonságát, a köz biztonságát, a munkahely biztonságát is garantálnia kell az RMDSZ-nek, hiszen ezt várják el a magyar emberek az országos vezetéstől, helyi és megyei szervezeteinktől, azoktól az emberektől, akik az önkormányzatokban tevékenykednek, netán a parlamentben”. Amit a modernizációról szólva kiemelt: „a szövetségnek fejlesztenie kell a településeket, azokat a régiókat, ahol magyar emberek élnek.” 
Az elmúlt időben felgyűlt feszültségekről szólva kijelentette: „Eredményt nemcsak összefogás, hanem elsősorban munka hozhat. Soós Zoltánnak az a feladata, hogy a vásárhelyi polgárok, románok és magyarok összefogását elérje, hogy kivezesse Marosvásárhelyt az izolációból. Székelyudvarhelyen tiszta a helyzet: egyetlenegy jelölt adta le határidőre pályázatát. Arros Orsolya nem a mindennapi politikai hercehurcában vesz részt, hanem nap mint nap elmondja, hogyan tudna új lendületet adni a városnak, a mintapéldája annak, hogyan lehet sok munkával eredményt elérni”. 
 
 Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem…
„Ami nem jó Sepsiszentgyörgyön, az nem jó Vajdahunyadon sem, ami hátráltat Csíkszeredában, az hátráltat Temesváron is, ami felháborít Gyergyószentmiklóson, az felháborít Nagyenyeden is” – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke, utalva a sepsiszentgyörgyi történésekre, és szolidaritásáról biztosította a székely-földieket. Kijelentette: a szolidaritás fontos elem a megújított Szórvány cselekvési tervben is, amely szerepel az SZKT napirendjén, és emlékeztetett arra is, hogy tíz erdélyi magyarból három a szórványban él, olyan településen ahol tíz százaléknál kisebb a magyarság részaránya. „Ezek az emberek nagyon jól tudják, hogy a magyar egyházak, a civil szervezetek és az RMDSZ közös célkitűzések mentén dolgoznak, és mi a szórványban megtanultuk, hogy a legjobb, ha együtt tervezünk és cselekszünk. Remélem, ez érvényes lesz az önkormányzati választásokon is” – hangsúlyozta Winkler. 
 
A magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia
A Kereszténydemokrata Platform nevében Moldován József parlamenti képviselő szólalt fel, beszédében kitért a jelenlegi helyzetre, elmondta a magyar közösségnek nem szabad elbátortalanodnia, nem szabad megtorpannia, tovább kell mennie. Moldován továbbá ismertette a kereszténydemokrata platform álláspontját az alkotmánymódosítás kapcsán, amely ponto-sítaná a család fogalmát az alapokmányban: „Mi úgy gondoljuk, hogy minden egyént megillet az a jog, hogy saját maga válassza meg életformáját, azonbana kereszténydemokrata elvekre hivatkozva a család alapját férfi és nő alkotja, hiszen ez biztosítja a nemzetünk fennmaradását.” 
 
Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak
Antal Árpád megköszönte a támogatást: „Jó érzés azt látni, hogy számíthatok önökre, biztosíthatom: önök is számíthatnak rám. Két üzenetet fogalmaznék meg: azoknak, akik több éve önkormányzatokat vezetnek, azt mondom, úgy menjenek be minden reggel a hivatalba – még akkor is, ha az az utolsó nap –, hogy amit letettek közösségük asztalára, amiatt ne tudják őket kérdőre vonni, azt ne tudják megkérdőjelezni. Minket eltávolíthatnak, az eredményeink megmaradnak. Azoknak, akik most vállalnának először vezetői tisztséget az önkormányzatokban, tapasztalatból mondom: ne bizonytalanodjanak el, azért is érdemes dolgozni, mert a nehéz pillanatokban érezhetik, a közösség mellettük áll.” Mint mondta, „előre kell menni, nem szabad elbizonytalanodni, nem szabad teret engedni azoknak, akik ellenünk lépnek fel”.
 
„Meg kell szereznünk  a város vezetését”
 „Annak érdekében, hogy Marosvásárhely erőforrásait a továbbiakban is megőrizzük, és ne pazaroljuk ezt el, meg kell szereznünk a város vezetését. Pontosan 99 nap van a helyhatósági választásokig, amikor Marosvásárhely lakossága eldönti, milyen értékek mentén halad tovább egy olyan városban, ahol egyszemélyes városvezetés működik. Hinnünk kell a változásban Marosvásárhelyen, csak akkor van jövőnk, ha azt közösen akarjuk” – jelentette ki Soós Zoltán polgármesterjelölt.
 
A polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik?
Péter Ferenc, Szováta polgármestere, a Székelyföldi Önkormányzati Tanács elnöke a polgármesteri tisztség szerepére és jelenlegi helyzetére tért ki. Arra, hogy a kezdeti lelkesedést, a néhány mandátummal ezelőtt szépnek tűnő feladatokat, a közösségért tett munkát felváltotta az a tudat, hogy a polgármesteri pozíció lassan veszéllyé válik. „Mit is írhatnánk a választási plakátokra?” – tette fel a kérdést, majd válaszolt is rá: „Nem csinálunk semmit. Mert ebben nincs hiba.” A polgármester hangsúlyozta a felelősségvállalás alapvető fontosságát, valamint a következő időszak nagy kihívásaként a politikai szerepvállalás és a jogi támadások szakkifejezéseinek tisztázását nevezte meg. A kisvárosi polgármesterek nevében a pályázati rendszer kiegyenlítését kérte.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató