2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Félszázezer gazdag kínait érint a kanadai befektetői vízum visszavonása

  • 2014-02-18 16:39:44

  • MTI

Több tízezer kínai jelentkezőt érint közvetlenül a kanadai befektetői vízumprogram visszavonása, ami más, köztük európai országok felé terelheti a kivándorolni készülő tehetős kínaiakat.

Több tízezer kínai jelentkezőt érint közvetlenül a kanadai befektetői vízumprogram visszavonása, ami más, köztük európai országok felé terelheti a kivándorolni készülő tehetős kínaiakat.

A 28 éven át működő program eltörlését a múlt héten jelentették be Ottawában, s azóta nagy port kavart a kínai sajtóban. A program keretein belül a befektetői vízum a kanadai kormánynak öt évre 800 ezer kanadai dollár kamatmentes hitel nyújtása és legalább 1,6 millió kanadai dolláros vagyon meglétének bizonyítása mellett volt megszerezhető. Kanada a kínai kivándorlók legkedveltebb célpontja, tavaly az egész év során több mint 9,3 millióan költöztek oda, csaknem kétszer annyian, mint 2000-ben. A Global Times a pekingi kanadai nagykövetség levelét idézi, amelyben a döntés hátterét illetően a hivatal úgy fogalmaz, hogy a programban részt vevő emigránsok a többi országba érkezőnél kevesebb adót fizetnek, ráadásul kevésbé valószínű, hogy közép- és hosszú távon is az országban maradnak. Emellett beilleszkedésük is nehézkesebb, gyakran társalgási szintű nyelvtudással sem rendelkeznek – idézi a lap a levelet.

A South China Morning Post hongkongi lap szerint mintegy 46 ezer embert, aki már benyújtotta kérelmét, közvetlenül is érint a döntés, ezenkívül az észak-amerikai ország sok tízezer, az emigrációt fontoló befektetőt veszít a program eltörlésével. A külföldre költözést tervezők új országokat céloznak majd meg, elsősorban az Egyesült Államok és a hasonló programot kínáló európai országok húzhatnak hasznot így a kanadai döntésből – fogalmazott a sina.com hírportálnak Szun Cse, a Csinghua Egyetem professzora.

A China Daily című napilap által idézett Vang Huj-jao, a Globalizációs Kutatóintézet igazgatója szerint a Kanadából kizárt kínai befektetőket az európai országok minél alacsonyabb kritériumok szabásával vonzhatják magukhoz, azok a befektetési lehetőségeken túl legtöbbször gyermekeik számára keresnek magas színvonalú oktatási lehetőségeket.

A Hurun Kutatóintézet egy korábbi, vagyonos kínaiakat vizsgáló jelentése azt találta, hogy a kelet-ázsiai ország milliomosainak 64 százaléka már kivándorolt vagy tervez így tenni a jövőben.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató