A vajdaszentiványiak emlékezetük óta élénk művelődési életet élnek. A fúvószenekar az 1960-as évektől a rendszerváltásig nagyrészt még a helyi népviseleti ruhákban látható a régi fényképeken. A máig is hírneves tánccsoport 1944 után alakult meg. Az első kultúrotthon-igazgató, Szabó Cs. István vitte őket vendégszereplésekre a környékre, s a tánccsoportot Réti Gabriella és Nagy Jenő irányította.
Az 1950-es években már híresek voltak, tartományi versenyeken második díjakat nyertek. Azóta is működik a csoport két tagozattal, a diákok „fiatal” csoportját Palkó István, a „nagyokét” Mădărăşan Judit vezeti, s mindmáig belföldi és magyarországi meghívásokat kapnak. Ezeket a táncokat a régi öregek mutatták meg hajdan a táncosoknak. A férfiak a helyi székely ruhában szerepelnek: ingben, fehér harisnyában, fekete lájbiban, fekete kemény szárú csizmában. A női viseletet nehezebb volt visszaállítani, hiszen elődeik már az 1940-es években levetették. Így a táncegyüttes megalakulása után elkérték az akkor 80 éves, ma már néhai Tabarán Kati néni eredeti ruháját. Ez történetesen zöld színű lájbisfersing volt, s ezt úgy értelmezték, hogy azóta is minden nő zöld színű ruhában szerepel. Adatközlőink bizonyítják, hogy két lány sem öltözött egyformán, mindenik fel akart tűnni a saját színeiben, ami ezen a vidéken nem rikító, de mindenkinek más színű – bordó, kávébarna, középkék, sötétkék, szürke, zöld – volt. Ezért a már kicserélendő, használt lájbisfersingeket ajánlatos lenne színesíteni.
A régi viselet az empire divatot követte, nem a derékban, hanem a mell alatt varrták a fersinget a lájbihoz. Ez görög eredetű ruhamodell, amely később, Napóleon korában vált divatos, elegáns női viseletté. A táncosok a fersingeket lecsúsztatták a derékra, amin szintén érdemes lenne igazítani. Az ing fehér, bő ujjú, apró lerakásos, magas állógallérral, és elöl fehér kézi hímzéses, később az 1930-as évektől gépi hímzésű, stikkolásos szalaggal volt díszítve. A mai táncosoknál nyaka fodros, csipkével díszítve, s zöld hímzés van a mellrészen. Ezen is érdemes lenne igazítani a hagyomány- őrzés érdekében. A bársonyszalag a lájbin eredetileg fentről lefele karcsúsító szerepet töltött be, a mai táncruhán keresztbe teszik. Érdemes lenne fényképek alapján megigazítani, mert azt kell visszavenni, amit hajdan levetettek. A népviselet nem egyenruha, a díszítés is esetenként más-más kellene legyen, akárcsak a szoknyák színe. A kötény színes hímzése is hajdan csipkebetét volt, esetleg másfél ujjnyi hímzés. El kell gondolkodni a dolgon, a hagyomány kötelez. Az eredeti ruha nagyon szép volt, egyéni és értékes, a varrónők viszont azt varrják meg, amit a csoport tagjai megrendelnek, ezt követte a mai varrónőjük, Butiurca Daniela is.
Legyen szép minden falunak a saját ősi viselete, erről szól a Felszállott a páva verseny is a Duna televízióban. A csoport kiemelkedő teljesítményéhez, ügyességéhez csak gratulálhatunk.
Adatközlők: Barabásiné Tordai Ibolya, 74 éves, Sütőné Gernyeszegi Ilona, 76 éves, Molnár József, 74 éves, Olteanné Pataki Ilona, 84 éves, Cotopné Butiurca Daniela, 44 éves varrónő, Mező Palkó Mária, 64 éves, Nagy Csaba ny. igazgató-tanár, 75 éves, Mező Palkó Tordai Zsuzsa, 75 éves. A fényképek Nagy Csaba ny. igazgató-tanár, Mező Palkó Mária és Barabási Ibolya gyűjteményéből származnak. A százéves férfiing és a női táncruha 1980-ból Mező Palkó Mária tulajdona. Megköszönjük Dénes Csaba református lelkipásztor és neje, Gizella segítségét a gyűjtésben.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
