2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felavatták az új Szuezi-csatornát

  • 2015-08-06 15:22:41

Áthaladt az új Szuezi-csatornán az egyiptomi elnöki jacht Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfővel a fedélzetén, s ezzel megkezdődött a mesterséges vízi út csütörtöki megnyitója.

Áthaladt az új Szuezi-csatornán az egyiptomi elnöki jacht Abdel-Fattáh esz-Szíszi államfővel a fedélzetén, s ezzel megkezdődött a mesterséges vízi út csütörtöki megnyitója.
 
A forradalmi évek gazdasági és politikai káoszának végét szimbolizáló nemzeti projekt 30 millió dolláros avatóünnepségén a hadsereg-főparancsnokból lett elnök díszegyenruhában tisztelegve haladt el a parton gyülekező vendégsereg előtt, több hadihajótól követve.
Utóbbiak között haladt a Franciaország által a minap leszállított, időközben – Szíszi tavalyi választási szlogenjének megfelelően – Éljen Egyiptomra keresztelt FREMM fregatt. Eközben nyolc, július végén érkezett amerikai F-16-os vadászbombázó az ország nemzeti színeit festette az égre.
Az egyiptomi sajtó szerint több mint 50 országból érkezett hivatalos küldöttség az ünnepségre.
Az eredetileg három évre tervezett, de Szíszi utasítására mindössze egy év alatt elvégzett munkálatok során az 1869-ben épült mesterséges vízi úttal párhuzamosan egy 35 kilométer hosszú új medret ástak, valamint a régi csatornát egy 37 kilométeres szakaszon kiszélesítették. Az így lehetővé vált kétirányú közlekedésnek köszönhetően egyiptomi remények szerint a csatornán áthaladó forgalom megduplázódik, a beszedett díjakból származó bevétel pedig 2023-ra a jelenlegi 5 milliárd dollárról 13,5 milliárdra ugrik.
Egyes szakértők azonban óvatos távolságtartással viszonyulnak a jelenlegi hatalom legitimációját biztosítani hivatott nemzeti projekt körüli eufóriához. Amr Adli, a Carnegie Middle East Center nevű amerikai agytröszt egyiptomi részlegének gazdasági szakértője az MTI-nek elmondta, nem tudja, hogy a hatóságok által előrevetített, kilenc év alatti 260 százalékos növekedést mennyire precíz adatok alapján számították ki, mert „a kormány senkivel sem osztotta meg a forrásait”.
„Mindazonáltal hosszú távon feltehetően egy jó befektetésről beszélhetünk, mivel az elmúlt tíz évben, pontosabban 2004 és 2014 között a csatorna bevétele majdnem megduplázódott, a világkereskedelem pedig az átmeneti ingadozások ellenére ötvenéves távlatban valószínűleg növekedni fog” – mondta, és arra emlékeztetett, hogy a mesterséges vízi úton már most is a világkereskedelem tíz százaléka halad át. A projektet kizárólag egyiptomi állampolgárok által megvásárolható kötvények kibocsátásából finanszírozták. Az ötéves futamidejű, 12 százalékos kamatot kínáló értékpapírok bevételének visszafizetése már megkezdődött, ami jelentős terhet jelent a súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő ország számára, ezért sokak szerint sorsdöntő a projekt sikere.
Adli szerint ugyanakkor a csatorna szimbolikus jelentősége miatt sokan elfelejtik, hogy az jelenleg is csak az állami bevételek négy százalékát termeli ki, tehát nem okozna államcsődöt, ha nem válnának valóra a befektetéssel kapcsolatos remények.
A 39 fokos hőség ellenére az ünneplő emberek országszerte tömegesen vonultak az utcára (fotó). Az egyiptomi forradalom jelképes helyszínén, a kairói Tahrír téren kántáló emberek felváltva éltették a hatalmas projektet, és az egyiptomi államfőt, akit az állami média a Szuezi-csatornát 1956-ban államosító legendás elnökhöz, Gamal Abden-Nasszerhez hasonlított.
A tömegben álló, csak Szobhi mérnökként bemutatkozó egyik ünneplő szerint az új csatorna és az akörül építendő ipari zónák kínálta munkalehetőségek miatt „ezután csak az fog egész nap a kávézókban ücsörögni, aki nem akar dolgozni”. „Én 1973-ban (az Izrael ellen indított háborúban) átkeltem a csatornán, fel tudom mérni a mostani helyzet történelmi jelentőségét” – jelentette ki a 68 éves volt katona.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató