Fegyvertársak

• 2013-07-23 15:38:16

• Nagy Székely Ildikó

Viktor egy puskára vágyott. Különféle külföldi játékok sorakoztak szobája polcain, csak olyan kattogtatható, megtöltve füstölő kelléke nem volt a szórakozáshoz, amivel a szomszéd gyerekek naphosszat múlatták az időt.

Viktor egy puskára vágyott. Különféle külföldi játékok sorakoztak szobája polcain, csak olyan kattogtatható, megtöltve füstölő kelléke nem volt a szórakozáshoz, amivel a szomszéd gyerekek naphosszat múlatták az időt. Nem csoda, hogy egyből felcsillant a szeme, amikor a gernyeszegi kastélytól pár lépésre húzódó parkban, félúton a csúszda és a libikóka között megpillantotta felfegyverkezett kisfiamat. Azonnal mellészegődött, megkérdezte, hogy működik a puskája, aztán azt tudakolta, hogy kipróbálhatja-e. Pár perc múlva olyan egyetértésben játszottak, mint a legrégebbi barátok. Egyikük meghúzta a ravaszt, a másik készségesen földre vetette magát, aztán cseréltek.

– Nem tartjuk fel magukat? Majd vesznek neki is az apjáék puskát, amikor elviszik a Somostetőre. Ott biztos lehet kapni – szabadkozott az ősz hajú, kendős asszony, aki ez idáig csendben figyelte az eseményeket. Aztán amikor látta, hogy szívesen veszem a társaságukat, mesélni kezdett.

– Két éve én nevelem a kisunokám, a szülei Németországban vannak. Amikor megszűnt a munkahelyük, és hiába kerestek itthon új állást, azt mondtam a lányomnak: kerekedjetek fel, próbáljátok meg kint, úgy, ahogy mindenki más. Nem volt könnyű ezt mondanom, de tudtam, hogy nincs mit tenni. A lányom egyik barátnője Németországban dolgozott, ő segített a munkakeresésben. Egy pékségben dolgoznak mindketten, a lányom és a vejem is. Rengeteget hajtják magukat, de muszáj, kell a pénz, a gyerek is nő.

– Hazajönnek néha?

– Hát persze, amikor tudnak, jönnek. Most is készülődnek. Úgy volt, hogy ebben a hónapban már megérkeznek, de úgy néz ki, csak augusztusban sikerül. Tudja, hogy van a „patronnál”.

– Viktor hogy viseli a szülei távollétét?

– Nagyon könnyen, semmi gondom nem volt vele. Amikor legelőször kiutaztak, akkor sem búslakodott. Ő nem olyan sírós gyerek. Minden este telefonálnak, de legtöbbször nem is akar beszélni velük, el van foglalva a játékaival. Most hároméves, ősszel óvodába megy. Még az iskoláig könnyen mennek a dolgok, aztán meglátjuk, mi lesz.

– Lehet, hogy őt is kiviszik?

– Nem hinném. Nem akarnak ők végleg kint maradni. Azt mondják, arra gyűjtenek, hogy majd építhessenek itt egy házat. De még sok időbe telik, amíg meglesz rá a pénzük.

Közeledett az idő az autóbuszunk érkezéséig, el kellett búcsúznunk a kisfiútól és nagymamájától. Együtt várakoztak velünk a park melletti megállóban, tudta az idős asszony, hogy úgy sem lehet hazavinni az unokát, amíg ott vagyunk. Viktor nagy szomorúsággal vált el a puskától, és kijelentette, addig vár ránk a parkban, amíg visszajövünk.