2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A községhez tartozó települések közül eredetileg öt szervezett volna idén falunapot, Erdőszengyelben azonban elmarad a rendezvény, Székelykálban, Székesen, a községközpontban, Nagyernyében és Sáromberkén viszont idén is ünnepelhet a faluközösség.

Fotó: archív


A községhez tartozó települések közül eredetileg öt szervezett volna idén falunapot, Erdőszengyelben azonban elmarad a rendezvény, Székelykálban, Székesen, a községközpontban, Nagyernyében és Sáromberkén viszont idén is ünnepelhet a faluközösség.

– Egyik tanácsosunk váratlanul lemondott a tisztségéről, helyére erdőszengyeli képviselő kerül. Korábban Erdőszengyelnek nem volt tanácsosa, a testület összetételében bekövetkezett változás miatt a szengyeli falufelelős jogi státusa megszűnt, és az illető nem vállalta a továbbiakban a falunapok megszervezését, így sajnálatos módon idén Erdőszengyelben elmarad a falunap – nyilatkozta lapunknak Jánosi Ferenc, Nagyernye polgármestere.

Székelykálban a hét végén kezdődik a falunapi rendezvény, pontosabban július 4–5-én lesz a búcsú. Az esemény keretében az idén 25 éves testvértelepülési kapcsolatot is megünneplik, illetve azt, hogy 10 éve szervezték az első falutalálkozót. A falunapokra a magyarországi testvértelepülés, Kál 40-tagú küldöttségét is várják. A rendezvény július 4-én, szombaton 11 órakor a helyi iskolában kezdődik, ahol kerekasztal-beszélgetést tartanak a falu múltjáról és jelenéről, majd a résztvevők megkoszorúzzák a hősök emlékművét. A gyerekek 15 órától a kultúrotthonban kézműves-foglalkozásokon vehetnek részt, 17 órától Póra Zoli és a Stone Hill együttes szórakoztatja a gyerekeket. Este fél 9-től Komáromi Pisti, majd Miklósi Szilvia és Szilágyi Sándor szórakoztatja a közönséget, hagyományőrző bál zárja a programot. Vasárnap 11 órától a református templomban ünnepi istentisztelet, a római katolikus templomban 13 órától búcsús szentmise lesz, 15 órától sportrendezvényeket szerveznek a labdarúgópályán. Székelykáli együttesek, előadók fellépésével 16 órakor ünnepi előadás kezdődik, 17.30-tól lesz taekwondo-bemutató, 18 órakor a Bekecs néptáncegyüttes lép fel. 19 órától az Insect együttes koncertezik, Magyar Rózsa szórakoztatja a közönséget, az este 9 órakor kezdődő búcsús bálhoz a zenét az Express együttes szolgáltatja.

A székelykáli búcsút a székesi falunapok követik július 18–19-én. Az első nap leginkább gyerekeknek szóló programokat szerveznek, 19-én délután 4 órától lovak szépségversenyét tartják, este koncertek (Insect, Express zenekar), majd tűzijáték lesz. Az ernyei nyári fesztivál idén is kétnapos lesz, július 25-26-án szervezik a helyi iskola melletti sportpályán. Július 25-én, szombaton sportvetélkedőket tartanak, lesz minifoci, gyerekeknek zsákban futás, kerékpárverseny, kézművessátrak, arcfestés stb. Közkívánatra megtartják a zumbapartit, az est kiemelkedő vendégművésze Baricz Gergő. Vasárnap szentmise és istentisztelet lesz, 13 órától bográcsozás (a helyet a szervezők biztosítják), a délután folyamán bábelőadást (Piroska és a farkas), majd a helyi színjátszó csoport előadását láthatják az érdeklődők, este 8 óra után a Bikini együttes lép fel. A programot tűzijáték zárja. Amint a polgármester elmondta, jövő hétfőn véglegesítik a fesztivál programját.

A sort az augusztus 2-án sorra kerülő sáromberki falunap zárja. Mint Máthé Barna szervezőtől megtudtuk, a református templomban 11 órától kezdődő ünnepi istentiszteletet huszárfelvonulás követi, Jánosi Ferenc polgármester ünnepi köszöntőt mond, a délután folyamán lesz gulyásfőzés, gyereknek arcfestés, sporttevékenységek, fellépnek a helyi néptánccsoportok, nótaénekesek, este 7 órától pedig a Regélők, Varga Miklós, a 3+2 együttes, Peti Junior, Janicsák Veca koncertezik, majd tűzijáték lesz.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató