Emlékfaültetés Bolyai Farkas születésének 250. évfordulóján

*A Bolyaiak sírját őrző pónyikalmafa            
Fotó: Nagy Tibor

„Aki fát ültet, bízik a jövőben!”

Bolyai Farkas születésének 250. évfordulójára kecskeméti civil kezdeményezésre Soli Deo Gloria címmel emlékalbumot jelentetnek meg önkéntes felajánlásokból. A megemlékezés részeként, az album kiadása mellett a kezdeményezők október 4-én, vasárnap 10 órakor pónyikalma-csemetét ültetnek a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceummal közösen az oktatási intézmény udvarán. A csemetefa eredeti hajtásai a Bolyai-sír melletti fáról származnak, és Kecskeméten nevelkedtek. A rendezvény nyitott, a szervezők bárkit szívesen látnak. 

Ugyanaznap 15 órakor, a könyv egyik szerzőjének, Szabó Andrásnak az emlékére a mezőbándi református gyülekezettel a községben is elültetnek egy emlékfát. 

A marosvásárhelyi emlékfaültetésre a szervezők meghívták a Bolyaihoz különösen kötődő települések – Marosvásárhely, Bólya, Nagyenyed, Domáld, Marosvécs, Kolozsvár, valamint Mezőbánd – képviselőit. 

Az emlékfaültetés kezdeményezői: Kerényi György, a Kecskemét–Marosvásárhely Baráti Kör elnöke és dr. Szilágyi Attila okl. erdő- és növényvédelmi szakmérnök. 

Bolyai Farkas és a pónyik almafa 

Az emlékfa ültetést felkarolta a Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetősége is, valamint a Kecskeméti Csodakertész Barna csemetekert dolgozói. 

Bolyai Farkas 1856-ban hunyt el. Halála előtt megírt gyászbeszédében (végrendeletében) így fogalmazott: „Meghagyás… se pap… sem egyéb ceremónia, még harang se legyen: az oskola csengettyűje szólhatna, … Kéretnek a Keresztények! hogy csak annyi jöjjön, a hány szükséges, … Emlék se legyen: hanem ha valaki egy pojnik almafát ültet a ház /megj.: sírhant/ eleibe, a gyümölcsét szedőktől, vagy róla oltóktól, vegye köszönetét”. Bolyai végakarata teljesült. 1857 tavaszán egy pónyikalmafát is ültettek a sír mellé. 30 éven át ez az almafa „őrizte” Bolyai Farkas sírhelyét. Bolyai Farkas fiát, Jánost, a szintén világhírű tudóst 1860-ban jeltelen sírba temették, majd 1894-ben – felkutatva az eltemetésének helyét –, a Magyar Mathematikai Physikai Társaság sírkövet emelt. A Bolyaiak földi maradványainak exhumálására 1911. június 7-én került sor. Bolyai János sírját kihantolták, és földi maradványát Bolyai Farkas sírja mellé helyezték el. A Bolyai Farkas sírja mellé ültetett pónyikalmafa 100 évig élt, majd kiszáradt. Ennek pótlására új pónyikalma-csemetét ültettek a sír mellé, amely ma is őrzi a Bolyaiak örök álmát. Oláh Anna, a Bolyai Pedagógiai Alapítvány alapítójának javaslatára 2006. november 1-jén az almafát védetté nyilvánították. 

A pónyikalmáról Nagy Ferenc tordai tanár írt részletesen a Girókuti P. Ferenc által szerkesztett Magyarország gyümölcsészete rajzokban (1862–1863) című művében. Nagy Ferenc a pónyikot, az erdélyi gyümölcsök egyik legnemesebbjeként, az erdélyi almák királyaként említi. Származási helyének az erdélyi Hegyalját (Alsó-Fehér vármegye) tekinti. Feljegyzése szerint a Csáklyakő és Kecskekő környéki falvakból (állítólag Borosbocsárdról) került Nagyenyedre, ahol új hazára talált, és itt kiválóan termett. Bolyai Farkas is nagy kedvelője volt ennek a fának, ezért domáldi birtokán gyümölcsfaiskolát létesített, ahol a termesztésébe kezdett. (Ide szőlőket is telepített, néhány év alatt vadregényes lugast emelt a domb tetején). A Bolyaiak közös sírjánál lévő pónyikalmafáról dr. Barna Tamás kecskeméti erdőmérnök oltóvesszőket, szaporítóágat gyűjtött, és ezek felhasználásával fiával, Barna Péter kertészmérnökkel facsemetéket nevelt. A most elültetésre kerülő facsemeték a kecskeméti Csodakertész Barna Faiskolából származnak, gyakorlatilag hazaköltöznek Marosvásárhelyre, Bólyára, Nagyenyedre, Domáldra, Marosvécsre, Kolozsvárra, valamint Mezőbándra.

Bolyai Farkas „nagysága” 

Bolyai Farkasról Kürschák József matematikus 1925-ben, a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának centenáriumi ünnepségén így szólt: „Ha a magyar matematikus visszanéz arra az évszázadra, mely a Magyar Tudományos Akadémiának alapításától napjainkig eltelt, akkor annak elején, mint ragyogó kettős csillag, lobog fel neki Bolyai Farkasnak és fiának képe”. Dr. Szénássy Barna így ír Bolyai Farkasról: „…a matematikának nagy egyénisége, maradandót alkotott az aritmetika, a geometria, a halmazelmélet, a végtelen sorok konvergenciája területén, műszaki szempontból figyelemre méltók kályhái, foglalkozott zeneelmélettel, s írt színműveket is”. Barátját, Carl Friedrich Gausst, „aki lutheránus volt, szilárdan hitt a földi életet követő túlvilági létben és a dolgok végső irányítójában, az örök igazságos, mindentudó, mindenható Istenben”, a matematikusok fejedelme címmel illették. A két fiatal diák, a göttingeni tanulóévek alatt egy életre szóló, örök barátságot kötött. Ők rokonlelkek voltak.

Bolyai Farkas így nyilatkozott magáról: „én a magam módján imádkozom, csillapítom a szenvedély dühét, derűs tiszta szívem mélyére pillantok, ismerkedem az erény elérhetetlen, elbűvölően vonzó ideáljával, és kéjesen, tüzes lélekkel csodálom és szent borzadállyal igyekszem cselekedeteimben hozzá közelíteni, vagy elmerülök a nagy organikus szerkezet, a világ magasztos nagy lelkébe, melynek én trimilliomod rostja vagyok, alázattal leborulok felségessége előtt, és szégyenkezem legparányibb diszharmonikus gondolatomon is”. (Kolozsvár, 1803. február 27., Bolyai Farkas Gausshoz).