Ezeregyéjszaka a Rozsdatemetőben

• 2012-06-18 15:25:52

• Nagy Székely Ildikó

Pál apostol szeretethimnuszát is hallani vélheti az olvasó, ha Káli Király István legújabb könyvét, a Bíbor, avagy Hórusz szeme című művet kézbe veszi. Férfi alkotó tollából született női regény ez, melyben a férfiak csupán mellékszereplők.

Pál apostol szeretethimnuszát is hallani vélheti az olvasó, ha Káli Király István legújabb könyvét, a Bíbor, avagy Hórusz szeme című művet kézbe veszi. Férfi alkotó tollából született női regény ez, melyben a férfiak csupán mellékszereplők. Egy mélyszegénységből indult lány története, aki a szeretetben találja meg önmagát – hangzott el a csíkszeredai Bookart Kiadó gondozásában megjelent könyv csütörtök délutáni bemutatóján, a marosvásárhelyi Bernády Házban. A művel kapcsolatos gondolatait Sebestyén Spielmann Mihály osztotta meg a teltházas publikummal, majd a méltató a szerzővel beszélgetett.

– Régóta ismerjük egymást Istvánnal, mint régi vásárhelyiek, egyívású emberek. Ebben az alkotásban egy új, eddig ismeretlen Káli Király Istvánnal találkoztam – jegyezte meg Sebestyén, majd a könyv többféle olvasatáról szólt:

– Ebben a műben fellelhető egy, a mai alkotásokból hiányzó filozofikus vonulat, egy keresztény olvasat, gyönyörű példamondatokkal, életbölcsességekkel, illetve egy szociológiai vonulat, amely arra világít rá, miféle kemény törvények uralkodtak az 50-es évek paraszti társadalmában. A főszereplő, Bíbor, a legnagyobb szegénységben nő fel, és válik egy akaratgyenge lényből saját sorsa formálójává.

A regény két történetből épül fel. A kerettörténet helyszíne egy kórterem, ahol egy sclerosis multiplexben szenvedő, élete végén járó férfi, Toni doki a hősnővel találkozik. A szerző szavaival élve „egy haldokló férfival egy nő elhálja a szerelmet”. Bíbor estéről estére mesél a férfinak, ezekből a mesékből tevődik össze a másik történet.

– A regény az újjászületések sorozata. Egyszerűségében, sűrűségében lebilincselő olvasmány, tényolvasmány, amelyet nem könnyű, nyári szórakozásként, tengerpartokon, hanem odabent, a szobában kell kézbe venni. Benne van a szerző szentimentalizmusa, ennek ellensúlyozására jelentkezik helyenként a trivialitás. A világ, amelyet bemutat, az a mi értelmiségi létünk alatti világ. Olyan ez, mint az Ezeregyéjszaka a Rozsdatemetőben elmesélve – jegyezte meg Sebestyén Mihály.

Az ismertetést követő beszélgetés legelején kiderült, hogy az alkotó két részben, összesen öt és fél hónap alatt írta meg a művet.

– Napi három órát dolgoztam rajta. Soha nem okozott gondot ráhangolódni Bíbor lelkivilágára, a könyv írta saját magát. Életemben először éreztem úgy, hogy meg kell írnom valamit, és ha ennek a könyvnek van érdeme, az nem az enyém, hanem az Ő érdeme – mutatott felfelé az író, majd így folytatta: – Rádöbbentem arra, hogy a szeretetnél nincs fontosabb. Abból indultam ki, hogy mi van, ha valaki nem tapasztalja meg a szeretetet, ha szeretetéhsége kielégítetlen marad, és mi történik azzal, aki átélheti mindezt, de az elmúlás tudatában nem tud vele mit kezdeni. Egy felfelé, illetve egy lefelé ívelő élet interferenciája ez – mondta Káli Király István, majd egyféle ars poeticát fogalmazott meg:

– Hiszek abban, hogy mindenkiben megvan a szeretet csírája, és egyetlen jövőképünk csak az lehet, hogy hagyjuk azt szárba szökkenni.

– Cinikusoknak is ajánlod ezt a könyvet? – kérdezte az izgalmas, dinamikus eszmecsere során Sebestyén.

– Elsősorban cinikusoknak – válaszolta a szerző. A továbbiakban a hősnő magyarországi kitelepüléséről, illetve a kisebbségi helyzet finom ábrázolásáról is szó esett – Bíbort odaát leradírozzák az elején, de annyira természetesen viselkedik, hogy rájönnek, nincs mit kezdeni vele, erkölcsileg nem lehet leradírozni, mondta Király István –, és az is kiderült, hogy a mű végén Bíbor eljut vágyai színhelyére, Egyiptomba, ahol a szeretett férfi hasonmásával találkozik.

A bemutató zárómozzanataként a szerző felolvasott egy részletet a regényből. Melegség, a felsőbb erő biztos tudatának nyugalma áradt szét a térben. Nem csoda, hogy az egyik hallgató indulás előtt megjegyezte:

– Órákig el tudtam volna hallgatni, azt sem bántam volna, ha az egészet felolvassa.