Ezen időszak túlélésére megadatott mindannyiunk számára az emberi kapcsolat

Interjú Bocsárdi László rendezővel

Bocsárdi László Jászai Mari-díjas rendező 1958-ban született Marosvásárhelyen. A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió alapító vezetője, majd művészeti vezetője volt. 1995-ben a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen szerzett rendezői diplomát Tompa Gábor tanítványaként. Ugyanez évtől a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művészeti aligazgatója, majd 2005-től igazgatója lett. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rendező szakának előadótanára.

– Másodszorra rendezett a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Liviu Rebreanu (román nyelvű) Társulatánál. Első alkalommal Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című műve nyomán a Bulgakov 17 című előadást, másodszorra Ödön von Horváth népi színjátékát. Miért pont erre a szövegre esett a választása?

– A Kasimir és Karoline története, atmoszférája egy olyan álom, melyet a kisember álmodik. A gazdasági krízisből fakad a létbizonytalanság, a depresszió, valamint a spirituális leépülés, amelynek veszélye ránk éppúgy leselkedik, mint az Ödön von Horváth korában élt emberekre. Ezen időszak túlélésére megadatott mindannyiunk számára az emberi kapcsolat. Ez az az ajándék, amelyre mindig, de főleg ilyen helyzetben támaszkodni érdemes. A darab arról szól, hogy butaságból, öntudatlanságból és a körülmények szerencsétlen alakulása miatt hajlamosak vagyunk elkótyavetyélni a birtokunkban lévő értéket. Másrészt az érdekközpontú cselekvés türelmetlenséget, agressziót szül, és a nyárspolgáriasodás térhódítását eredményezi, ami Horváth szerint a fasizmus kialakulásának és elterjedésének egyik talán legfontosabb feltétele. A Kasimir és Karoline groteszk románc, sok humorral, amely minden közönségréteg számára könnyen érthető. Ennek a fajta szövegnek az eljátszásához pedig gazdag színészi eszköztár szükséges, amivel a Liviu Rebreanu Társulat színészei rendelkeznek. Ezúttal is örömömre szolgált a velük való munka.

– A két világháború közötti időszak, amelyben Ödön von Horváth a Kasimir és Karoline című művét írta, egy nagy társadalmi változást sejtetett. A második világháború kitörése ezt a megérzést valósággá változtatta. Ön szerint a jelenlegi helyzetben melyik az a változás, amelyik az előadás hangulatában is azonosítható?

– Az a játékstílus, szemléletmód, amellyel ennél a szövegnél éltünk, nem az ördögtől való. A távolságtartásból fakadóan a nézőnek jobb rálátásra van lehetősége, könnyebben felismeri a magára is vonatkoztatható helyzeteket, karaktereket. Természetesen ez egy kicsit másfajta színházi élményt eredményez, de amelyben a néző könnyebben átlátja az összefüggéseket, és ugyanakkor a keserű-édes történet, a mese nyújtotta élmény is megadatik számára.

Arra vonatkozóan, hogy milyen irányú változás előestéjét éljük, nem tudok nyilatkozni, de a világot átjáró elbizonytalanodásról, félelemről, irányvesztettségről, és ugyanakkor a játék, zene iránti vágyunkról meggyőződéssel állítom, hogy beszél az előadás. 

– A marosvásárhelyi közönség számára kevéssé ismert az Ön által alkalmazott brechti esztétika és színészi játék. Mit remél a közönségtől, milyen fogadtatást szeretne az előadás számára?

– Természetesen arra vágyom, hogy a nézők partnerként viszonyuljanak az előadásunkhoz, hogy rá tudjanak hangolódni, hogy értsék a humorát, és érezzék azt, hogy akár többször is megnéznék. Ha költészetet is sikerül felfedezniük benne, akkor nagyon elégedett leszek.

Kacsó Judit-Andrea