Múlt hét péntekén, a Marosvásárhelyi Napokon került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület hagyományos Értékteremtő díjának átadására.
Múlt hét péntekén, a Marosvásárhelyi Napokon került sor az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület hagyományos Értékteremtő díjának átadására. Az ünnepségnek a Kultúrpalota kisterme adott otthont, a három kitüntetett között a Népújság munkatársát, kolléganőnket, Bodolai Gyöngyit is díjazta az egyesület. Mellette Gellért Márta, a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület alapító tagja, valamint Simon György magyartanár részesült az elismerésben.
A szép számban megjelent közönséget az este szervezője, Kilyén Ilka színművésznő üdvözölte. Mint mondta, azokat díjazzák, akik az évek hosszú sora alatt sokat tettek Marosvásárhely és Maros megye kulturális életéért és a magyarságért.
– Egy ideje ezt az ünnepet Értékteremtő díjnak nevezzük, és örömmel tölt el, hogy a díj lassan referenciává kezd válni, erről a díjról beszélnek, számontartják. Ez azt jelenti, hogy azok, akik ezt a kitüntetést hazavihetik, mindannyian olyan személyiségek, akik a vásárhelyi magyarság megbecsülését, tiszteletét, szeretetét kivívták – mondta Kilyén Ilka, majd Szilágyi Marika tanárnőnek a Marosvásárhelyi Népművészeti Iskolában magyar népdal szakon tanuló tehetséges diákjai, a Kovács legények léptek fel.
Sorrendben elsőként Ötvös József méltatta Gellért Mártát.
– Jelenléte természetes tartozéka a város kulturális életének. Élete kívülről nagyon szép és irigylésre méltó, de e szépség mögött kemény küzdelem lapul, tudatos lépések sorozata. Egyéniségéhez, megható életpályájához hozzátartozik az érmelléki gyermekkor és ifjúság. Református papleány, június 21-én született, nyári napfordulón, mint később oly sokszor mondta, ezért kellett egész életében keményen dolgoznia. A múlt század közepén a papi családi származás nehéz terhet jelentett, zárva voltak a kapuk. Érettségi oklevelére ráírták: csak munkahelyi alkalmazása lehetséges. Húszévesen férjhez ment egy református lelkipásztorhoz, de ez a boldogság nem tartott sokáig, mert őt „nemegyszer megrostálta az élet”. 1963 februárjában, alig kétévesen meghalt egyetlen fia, és ez a fájdalmas esemény véglegesen ehhez a városhoz kötötte életét, szolgálatát, küzdelmét és sikerét, kitartását és hírnevét. Személyében Marosvásárhelyen és a határon túl nem a tisztességgel helytálló védőnőt ismerik igazán, hanem a város kulturális életének megkerülhetetlen alakját, kezének és ízlésének maradandó eredményeit, a magyaros bálozóruhákat, a protestáns lelkipásztorok palástjait. 310 palástot készített és 30 menyasszonyi ruhát, melyek közül nem egy hét darabból álló magyaros viselet. Ezek a palástok, ruhák és viseletek tették ismertté a nevét Erdélyen és Európán is túl. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületben végzett tevékenysége, a Zsuzsanna-bálok szervezésével szélesebb körben is ismertté vált neve. Díszmagyaros fekete nyakkendőjét megszámlálhatatlanul sok ballagó diák viselte és még fogja hordani, függetlenül attól, hogy tudják-e ki is Gellért Márta – mondta Ötvös József.
Az est második momentumaként Ferencz Attila Levente énekelt egy széki dalt, majd Ecce homo címmel Tomcsányi Mária méltatta Bodolai Gyöngyit.
– A nagy micimackós axiómával kezdem: Bodolai Gyöngyi a barátom, és szereti az embereket. Második szakasz: Bodolai Gyöngyi a barátom, és szereti az újságírást. Én nem vagyok vásárhelyi, ő pedig nagyon is az. Ha Bodolai Gyöngyi bárkinek is szavát adja, azt biztosan betartja mind újságíróként, mind emberként. Pályáját tanárként kezdte, jéghideg buszokon jéghideg falusi iskolákba járt tanítani, és nem szerzett közben orvosi igazolást akkor sem, amikor már kisgyereke volt itt, Marosvásárhelyen. Egy véletlen folytán megnyílt előtte az újságírás fontos vegykonyhája, a nyomda, zsurnaliszta pályája viszont csak a ’89-es fordulat után indult. Szeretett és akart tanulni. Újságíró-kollégaként Bodolai Gyöngyit jelen lévő embernek nevezném. Újságírótanoncoknak szoktuk mondani, ha alkalomadtán kíváncsiak a véleményünkre, hogy a jó riporthoz nem csak tehetség, képzettség, szorgalom kell – a legfontosabb, hogy jelen kell lenni! Bodolai Gyöngyi egész újságírói pályája bizonyság erre. Nem ismerek még egy kollegát, aki annyira belakta volna például a mezőségi magyar szórványokat, mint ő. Az újságíró eszközeivel nyújtott segítségen túl empátiával megírt szórványriportjai a jövőben is érvényesek maradnak. A lassan vagy inkább túl gyorsan eltűnő erdélyi magyar közösségek kopjafái ezek az írások. A lehetetlennek hitt dolgokba sem szabad beletörődni – ez a hite, a vezérelve. Erdélyi orvosprofesszorokkal készített nagyinterjúi is azt igazolták, hogy jogos a küzdelem az orvosképzésünkért, iskoláinkért. Teszi mindezt a véres március óta, amikor mindannyian kijózanodtunk a szép álomból, és rájöttünk, hogy ránk, újságírókra még nehéz harcok várnak. Vele együtt hinnünk kell, hogy nem reménytelenek ezek a harcok, legalábbis addig, ameddig okosan, szépen és következetesen használjuk fegyvereinket. Bodolai Gyöngyi nem kérkedik sem újságírói fegyverzetével, sem sikereivel, de munkásságát számontartja a szakma, és az igazi értékeket mások is felismerik. Számos díjat nyert írásaival, mindig hitelesen tudósító pályája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették. Ma a szűkebb szülőföldje köszöni meg emberi, polgári, újság-írói helytállását, a közösségért végzett munkáját.
Szabó Csilla tanárnő kalotaszegi népdalelőadását követően Kovács Margit tanárnő laudálta Simon György magyartanárt, rendezvényszervezőt, számos verseny és vetélkedő tervezőjét, létrehozóját.
– Jó 25 éve ismerjük egymást, sokszor voltunk egyazon zsűri tagjai, tettük, amit tennünk kellett. Elhivatott szakember, szellemi örökségünk és épített tárgyi kultú-ránk ápolója és őrzője. A munka és hivatástudat embere. Mint vallja, végezze mindenki a maga munkáját, a tőle telhető legjobbat nyújtva. Ez a gondolat határozta és határozza meg munkásságát. Nem készült mindig tanári pályára, leginkább a művészettörténet és a filozófia érdekelte, de magyar szakos bölcsészhallgatóvá vált, mert anyanyelven kívánt tovább tanulni, és az irodalmat mindig is szerette. Visszatér Marosvásárhelyre, iskolai könyvtáros lesz, majd óraadó tanári állást kap és elkötelezi magát az anyanyelv, az irodalom és a kultúra lófőjeként. A 13-as általános iskolában végzett, több mint harmincéves magyartanári tevékenysége kiegészül a különböző középiskolákban folytatott munkájával. Eredményes tanári pályáját jelzi a sok tantárgyversenyen való részvétel, irodalmi és kulturális értékeket felfedeztető kirándulások sorozata, az anyanyelvi táborok versenyeinek, játékainak összeállítása, a Határtalan című versenyeken való sorozatos részvétel és a marosvásárhelyi Talentum Alapítványnál való munka. Csángókat oktatott anyanyelvükre, mindmáig országos és magyarországi versenyek zsűritagja, forgatókönyvírója, levezetője. Neki köszönhetően jött létre számos vetélkedő. Ezek közül talán a legsikeresebb az Irodalmi Kreativitás Verseny: 1993-tól 2014-ig szervezi, és ha kell, másokkal együtt elbírálja az IKV dolgozatait. Büszkén jelentette ki, hogy az IKV résztvevői közül 60-70 hajdani diáknak jelent már meg kötete vagy valamilyen irodalmi fórum által közölt munkája – az IKV eredményessége tagadhatatlan a tehetségek felkarolásában, az irodalom és magyar nyelv művelésében, őrzésében. Kultúremberként és polgárként is aktívan részt vesz a város életében, a Bernády Napok keretében városnéző séták szervezője, vetélkedők és a várossal kapcsolatos irodalmi pályázatok megfogalmazója. A Bernády György Alapítvány kezdeményezői és éltetői közé tartozik, az alapítvány által kiadott könyvek lektorálása és gondozása is rá hárul. Idéntől a Bernády diákszemmel című pályázat szervezője. Simon György 1989-től tevékenyen részt vesz különböző kulturális egyesületek munkájában. Együttműködik számos civil szervezettel, művészeti intézménnyel. Készségesen és szakértelemmel tartja előadásait, az Erdély TV és a Maros Megyei Múzeum által meghirdetett vetélkedő forgatókönyvírója, a Szabadság utcai református templomban pedig kultúrtörténeti, helytörténeti előadás-sorozatot tartott. 2015-ben a Maros megyei RMDSZ Könyv és Gyertya díjjal tüntette ki. Közösségért végzett munkájával, önzetlen lelkesedésével, halk, szerény személyiségével alkot és őriz – a való értékek embere.
A díjátadó ünnepség záróakkordjaként Kilyén Ilka színművésznő Áprily Lajos A fejedelemhez című versét mondta el, majd megjegyezte: a költeményben megidézett diadalmaskodó szellemet érezhették mindannyian, akik részt vettek a díjátadón, hiszen az Értékteremtő EMKE-díjak idei kitüntetettjeinek munkássága ezt a szellemet képviseli, őrzi és adja tovább.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató