Érték és giccs „házassága”

A helyi jellegzetességek azonban egyre inkább háttérbe szorultak, másfél évtizede a kínai giccs a menő.

Kerti törpe, mosolygós kutya, piros csőrű gólya várakozik a kendi árusok portája előtt. A küküllőmenti faluban hagyományosnak számító népi termékek sem tűntek el teljesen a kínálatból, a színes standok forgatagában megtalálhatók a fonott kosarak, kukoricaháncsból készült virágkompozíciók, lábasalátétek is. A helyi jellegzetességek azonban egyre inkább háttérbe szorultak, másfél évtizede a kínai giccs a menő.

Miután első két próbálkozásunk kudarcot vallott – egy idősebb hölgy kategorikusan elutasította a beszélgetést, egy középkorú férfi félszavakban válaszolt –, Szakács Magdolnát kérdeztük arról, mire van kereslet, meg lehet-e élni a nagyszülőktől örökölt tudásból, vagy a kézműveskedés ma már csak hobbiként űzhető.

– Az egész világ teli van kínai cuccal – szögezte le a nő, miközben betessékelt a lakásba. – A ’90-es évek végén nyitottuk meg az üzletet, akkoriban akkora volt a forgalom, hogy alig győztük a munkát a férjemmel. Ő nyugalmazott bányász, volt ideje segíteni nekem, de az utóbbi időben erre nincs szükség, egyedül is elüldögélek itt. Gyerekkoromban nagymamámtól tanultam meg kukoricaháncsból fonni. A háncsot a faluból vesszük, egy zsák 20 lejbe kerül. Tavaly 8 zsákkal vásároltam – mondja Magdolna, aztán részletesen elmagyarázza a fonott tárgyak készítésének módját a nyersanyag előkészítésétől, mosásától, fehérítésétől, szárításától, újabb vízbe áztatásától a tulajdonképpeni fonásig, azaz „serítésig”, amit „az öregek szerint” a szentdemeteriek kezdtek el, tőlük öröklődött át ez a tudás Kendre.

– Vannak saját találmányaim is, például az ovális terítők. Megrendelésre is dolgozom. Mostanában inkább a befont üvegek keresettek, nemrég egy olasz fonott dobozokat rendelt. A fiam Magyarországon buszsofőr, küldtem tőle nőnapra fonott virágkompozíciókat az ottani ismerőseinek. Azt mondta, nagy volt a lelkesedés, bőven lesz majd megrendelésem ezután, csak győzzem – mosolyodik el, majd a kínai termékeket mutogatja.

„Vigyázzon, kínai”

– Korondi lerakatokból hozzuk az árut. Elmehetnénk Bukarestbe is, de nem éri meg. Így is gyakran előfordul, hogy hibás terméket kapunk, az óriáslabdák egy része rendszerint leereszkedik. Ilyenkor nincs mit tenni, a lerakatban nem veszik vissza az árut. Ha viszont a vásárló nekem visszahozza, természetesen kicserélem. Korondi fazekakat is árulunk, azoknak a minősége sem a régi. Én már kitapasztaltam, melyik fazékban lehet káposztát főzni, és melyikben nem.

Magdolna azok közé az árusok közé tartozik, akik figyelmeztetik a vásárlót, ha kínai cikkre téved a tekintete.

– Ha a hazainak azt mondom, vigyázzon, az kínai, többet rá sem néz. Minden évnek megvan a maga divatja, volt idő, mikor a bőrmellények mentek, egyszer két magyarországi busz utazóközönsége is bevásárolt mellényből, aztán a gyapjúpulóverek lettek kelendőbbek, most a kínai labdákat, szamarakat keresik. A falvédők, kocsiülésvédők ideje lejárt – teszi hozzá a középkorú nő, aztán arról beszél, hogy a téli hónapokban nagyon gyengén megy a bolt, szeptembertől a nyári szezonig alig van némi forgalom, olyan is volt, hogy öt nap alatt semmi sem kelt el. Nyáron egy hónap alatt 700-800 lej jövedelem jön be.

– Ebből nem lehet megélni, sokan be is zártak. A haszon kevés, az ellenőr viszont annál több. Pedig nem minket kellene megbírságolni a hibás áruért, hanem a termelőt.

Magdolna azt is elmondta, nincs versengés az árusok között, sőt, az a jó, ha egymást érik a standok, akkor inkább megáll vásárolni az átutazó. Hamarosan azonban ő is kiáll a sorból, Németországba készül dolgozni. Férje a szomszéd faluban vállalt munkát, így rá sem lehet számítani, úgyhogy nemsokára hosszú álomba szenderülhetnek a kerti törpék, fonott kosarak. Ha hazajön, talán majd újra kipakol – mondja elgondolkozva Magdolna, miközben kikísér.