Csupa ünnep ez a nyár is, zeng az induló. Egymást érik, egymást fedik a fesztiválok, városnapok, falubulik, azt hihetnénk, szakadatlan a vigalom körös-körül. Pedig dehogy.
Csupa ünnep ez a nyár is, zeng az induló. Egymást érik, egymást fedik a fesztiválok, városnapok, falubulik, azt hihetnénk, szakadatlan a vigalom körös-körül. Pedig dehogy. Van itt más is. Inkább rosszkedvünk nyara van elmúlóban. Letepert a kánikula, elmosott az ár. Rengett, csúszott a föld, repülők zuhantak, vonatok borultak, süllyedtek hajók. Háborúznak közelben, távolban, túszokat gyilkolnak, járványok dühöngenek, terjeng a szép nevű ebola. Lincselnek is. És napirenden az íróverés. Mondjam még? Jobb ezzel nem viccelődni. Pláne, hogy a politikát, közéletet még nem is említettem. Azt sem, hogy mi következik ezután! Így hát a legnagyobb naivság volna azt képzelni, az agyakra rátelepedett kánikulával együtt a rengeteg baj, nehézség, nyomorúság is elmúlik az életünkből. Ez sajnos nem évszakfüggő. Az ősz, a tél talán az eddigieknél is kegyetlenebbül ránk telepszik majd. Az ilyesmi akkor is előre sejthető, ha tudományosan megalapozott felmérések, statisztikák nem támasztják alá. De ilyesmikkel is bőven rendelkezünk. Érdekes, hogy újabban a média mintha visszafogottabban foglalkozna az alapvető társadalmi gondokkal, teret nyer a hatalom által oly kedvelt sikerpropaganda. Nem tudom, hogy azért-e, mert nő a mind rámenősebb politikum befolyása a sajtóra, vagy a túlhajszolt és egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülő sajtósok növekvő öncenzúrája teszi, de nincs ez jól. S az még kevésbé, hogy a gyűlölködés eluralkodik mindenen és mindenhol. Ha ez a médiában nem is annyira nyilvánvaló, a közösségi hálón, a Facebookon, amely nélkül már szinte nem is tudunk meglenni, egyre dühödtebben nyilvánul meg. Hol van már az annyit emlegetett hagyományos erdélyi tolerancia?! Tanulságos lenne egy olyan átfogó tanulmány, amely azt mérné fel, hogyan változott, durvult el a közbeszéd ebben a közegben is. Vagy ebben még inkább, mint másutt. Itt tényleg nincs cenzúra, öncenzúra, illetve amennyiben van, az minimális, szakmai előírások sem fogják vissza a megszólalókat, árad is gátlástalanul mindenféle szitok, „minősítés”, rágalom. Felgyorsulva terjed a gyűlöletbeszéd, ami lassan innen is elriasztja a jobb érzésű embereket. Megállíthatatlan vajon ez a folyamat? Ha arra gondolok, hogy mindez csak a minket körülvevő események, jelenségek, a honi és az anyaországi, a közeli, távolabbi és még messzebbi realitás leképezése, csakis a pesszimistákkal érthetek egyet. De legalább itt, ezen a népszerű közösségi felületen egyénileg többet tehetnénk, hogy megőrizzük józanságunkat, és más-más táborhoz tartozva vagy táborokon kívüliként, közvetlen kapcsolatainkban is hatni próbáljunk, megállítsuk a gyűlöletbeszéd, az alpári megnyilatkozások terjedését. „Szeressük egymást, gyerekek!” – utalnék vissza a kezdő gondolatra a tömegmulatságokon, vigasságokon oly sokszor lélekandalítóan énekelt Seress Rezső-dallal. Akárkit, mindenkit nem tudunk szeretni, ezt nem is várja el senki, de kevés igyekezettel legalább megpróbálhatjuk tisztelni egymást, és megtanulhatjuk indulatok nélkül meghallgatni, mérlegelni egymás véleményét.
