Micsoda nő ez a férfi! Lehet, hogy másoknak is eszébe jutott Oroszlán Szonja dala az Egy szoknya, egy nadrág című filmből, miközben az Eurovíziós dalfesztivál koppenhágai közvetítésén ámuldozott.
Micsoda nő ez a férfi! Lehet, hogy másoknak is eszébe jutott Oroszlán Szonja dala az Egy szoknya, egy nadrág című filmből, miközben az Eurovíziós dalfesztivál koppenhágai közvetítésén ámuldozott. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy az Irigy Hónaljmirigy már el is készítette a csilli-villi monstre-buli újabb paródiáját. Az már inkább meglep, hogy az ilyen kérészéletűnek vélt szenzáció, amilyet Tom Neuwirth alias Conchita Wurst szereplése és sikere kiváltott, nem csak három napig tartott, továbbra is tele van vele a nemzetközi média és a világháló. Talán a szakáll az oka. Ez még inkább hangsúlyozza a másságot, az előadó transzvesztita mivoltát. Korábban sokkal kisebb volt a dalverseny ilyen vonatkozásai körül a felhajtás. Az 1998-as fesztivált is transzszexuális előadó nyerte, az izraeli Dana International, és akkor közelről sem akadt ki ennyire a közvélemény. Más alkalmakkor meg szinte nem is tudtuk, hogy ki kicsoda, micsoda, pedig amint az Eurovízió óriási nézettségű rendezvényének történetét olvasgatva megtudtam, a fesztiválon gyakran színre léptek másságukat nem leplező művészek, 2002-ben például egy transzszexuális szlovén trió, 2007-ben Helsinkiben egy hasonló identitású ukrán és egy dán versenyző. Vannak még, de nem sorolom, csak még annyit erről, hogy tudományos igényű dolgozat is készült a témában, eszerint a dalfesztivál egyik kedvelt beceneve a Gay World Cup, magyarán: meleg-vb. Ugyanez a tanulmány jelenti ki, hogy e méreteiben, külsőségeiben elképesztő dalverseny rajongói klubjainak 95 százalékát férfiak alkotják, s a szerző szerint a vándorfesztivál a melegek egyik legfontosabb találkozóhelye. Biztos sokan vitába szállnak ezzel a kijelentéssel, azt viszont láthattuk a televízióban, hogy a dán fővárosban a fesztiválszínpad körül csupa vidám és boldog férfiú illetve fiatalember lelkendezett, miközben más popkoncerteken inkább lányok csápolnak és ájuldoznak az első sorokban. Ne fokozzuk. Tény, hogy a vén kontinens egyik része felháborodott a szavazók döntésén, vitatja jogosságát. Hogy a népesség nagyobbik vagy kisebbik fele, netalán fele-fele, arról nincs kimutatásom. De a sajtóvisszhangok alapján arra következtetek, hogy Európa keleti tájain borultak ki inkább a népek. Furcsa. Hiszen évtizedek óta megszokhattuk errefelé, hogy szinte mindenki más, mint aminek mutatni szeretné magát. A közszereplőknél ez már-már követelménynek látszik. A diktátor demokratának tűnne, a törvények „feddhetetlen” őre megvesztegethető, az igazságosztó visszaél hatalmával, a pénzosztó bankár sikkaszt, a rendteremtő közeg verekedik, a magyarfaló kisebbségvédőnek vallja magát, a toleráns a türelmetlenség bajnoka, a tudós doktor plagizál, az igazmondó politikus hazudik, és így tovább holnap estig. Inkább megállok itt. Mert Ön is tudja, kedves olvasó: így megy ez. A szakállas nőtől az ember pillanatok alatt elérkezik a politikához. Elvégre hiába próbálnánk másképp látni, a fesztiváldöntés hátterében is erőteljesen érzékelhető a politika. És különben is más az, ha jövőre a nagy jubileumi eurovíziós hacacáré Bécsben zajlik és nem esetleg Budapesten. Ki vitatná, hogy a slambucnál mégiscsak úribb élvezetet kínál a császármorzsa?!
