2024. july 1., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A kultúra? Köszöni szépen, jól van. Legalábbis látszatra. A mai ünnepnapon annyi a rendezvény Erdély-szerte, hogy csak győzze idővel, kedvvel, kíváncsisággal a közönség.  

A kultúra? Köszöni szépen, jól van. Legalábbis látszatra. A mai ünnepnapon annyi a rendezvény Erdély-szerte, hogy csak győzze idővel, kedvvel, kíváncsisággal a közönség. És így volt tegnap is. Meg más napokon is többfelé. Örülnünk kellene. Hogy mégsem repeshetünk az örömtől, annak az a magyarázata, hogy hamar eszünkbe jutnak az anyagiak, és akkor közelről sem tűnik olyan rózsásnak a helyzet, amilyennek az eseménydömping mutathatná. Az állami költségvetésből mind kevesebb pénz jut a kultúrára. Újra meg újra meg kell húzni a nadrágszíjat, ettől a területtől ezt feltétlenül elvárják. A kisebbségi kultúra hatványozottan megsínyli a költségvetési kormányzási gyakorlatot, hiszen azokon a helyeken, ahol etnikai szempontból nincs többségben, a jogos részarányánál valahogy mindig kevesebb jut neki a soványodó pénzeszsákból. A hivatalosságok nem így látják, ez nyilvánvaló, mi másképp éljük meg. Ideig-óráig sok minden pótolható ügyszeretettel, lelkesedéssel, összefogással, egyéni többletvállalással, ezért is lehet még annyi különféle kulturális megnyilvánulás, de ahol már valóban a pénz a döntő – létesítmények, civil kezdeményezések életben tartása, könyvkiadás és számos más szellemi, művészeti terület zavartalan működtetése –, ott bizony komoly bajok vannak. És a lehetséges anyagi támogatók, a mai mecénások is mind nehezebben tudják kinyitni a pénztárcájukat. Ünneprontásnak vélhető, amit mondok, nem annak szánom. Csak a sok érdekes rendezvény elégtétele mellett ez is eszembe jut. És egy másik furcsa paradoxon, amely ugyancsak kellemetlen szituációt teremt. Különös csapdahelyzet, egyfajta 22-es csapdája, örömből ürömbe fordulhat a kedvünk általa. Na, de ne körülményeskedjek! A lényeg, hogy miközben nagyon lassan, de mégiscsak érvényesülni látszik a jóvátétel, és jogi úton kezdenek visszaszolgáltatni évtizedekkel ezelőtt államilag elkobzott javakat, veszélybe kerül az azokban eddig sikeresen végzett kulturális tevékenység. Az örökösök, az új tulajdonosok nem szorgalmazzák, hogy a szóban forgó ingatlanok továbbra is korábbi rendeltetésük szerint működjenek. Vagy azért, mert nincs rá anyagi fedezetük, vagy mert úgy gondolják, más felhasználási mód előnyösebb számukra. Nem kárhoztathatók emiatt, egy jogállamban természetes dolog a jogtalanul elvett magántulajdont visszaszolgáltató igazságtétel, és mindenki saját belátása szerint dönthet vagyona hasznosításáról. A közösség azonban szegényedhet általa. Nincs sok ilyen eset, de a napokban is szárnyra kapott néhány aggasztó hír. Mindenekelőtt a gyergyószárhegyi Lázár-kastély és a művésztelep sorsa vált bizonytalanná. Írtunk róla szombati lapszámunkban. Kolozsvárról is hallhatók hasonló aggodalmaskodások, hogy mi lesz majd az ottani szépművészeti múzeummal, ha a Bánffy-palota ténylegesen az örökösök birtokába kerül. És mire használják majd a rövidesen visszaadandó, szintén fontos műemlék épületet, a Jósika-palotát? Néhány ilyenszerű dilemma közelebbi környezetünkben, vidéken is felmerült. Nem bocsátkozom részletekbe. Ezen a napon csak jelezni szeretném, hogy ez is olyan probléma, amelynek a megoldására közösségünk sorsának az irányítói ugyancsak alaposan átgondolt stratégiát kellene kidolgozzanak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató