Tényleg tavasz lenne? Kinek, minek higgyünk? Annak, amit olvasunk, hallunk, vagy annak, amit látunk, tapasztalunk környezetünkben? Tele vagyunk ilyenszerű kérdésekkel, megszoktuk, hogy a megmondóemberek és szócsöveik egyet mondanak, a valóságban pedig annak éppen az ellenkezője történik. És mintha a természet is rájátszana erre. Ma például március elsejét mutat a naptár, ez a meteorológiai tavasz első napja, de most, hét elején, amikor nekiveselkedtem a jegyzetírásnak, kételkedve írom le, hogy kitavaszodtunk volna. Hideg van, fúj a szél, szálingózik a hó, esik az eső, latyak mindenütt. Marosvásárhelyen látom ezt, itt fogad ilyen látvány, ha kinézek az ablakon. Az ország más részéről másféle hírek érkeznek. Ez se jó, az se kecsegtet nagy reményekkel. Egyik helyen fagyveszély fenyegeti a megvezetett természetet, másutt árvizek pusztítanak, távolabb szárazság, szaharai por, sivatagosodás ok a panaszra. Lehangolók a kilátások, oda lehet a termés, bizonytalan az emberek vetése. Ha belegondolok, így is finomkodva fogalmazok, önkéntelenül is szépítgetem a realitást, hiszen a háborúról, a váratlan katasztrófákról, a gazdasági világválságról szót se ejtettem. Amit az időjárásnak felrovok, az most elsősorban az élelmiszer-ellátás idei kilátásaira vonatkozik. Ha a felbolydult klíma miatt nem lesz bő aratás, áldásos gyümölcsszüret, a boltokban, piacokon azonnal érezhető lesz a hiány. Vészmadárként károghatok persze bárhogyan, ez csupán egyike a mindennapi falatok beszerzését veszélyeztető tényezőknek. Legalább annyira érintheti a népességet a folyamatos drágulás, mint a szegényes kínálat. Ha nem lesz pénzünk a vásárlásra, dugig lehetnek az élelmiszerpolcok, árubőség lepheti el a piacokat, nem sokra megyünk. Sajnos könnyen így járhatunk, ilyen távlatokat sejtet mindaz, ami körülöttünk zajlik. De ne csüggedjünk! Van még remény. A hírügynökségek mind gyakrabban röppentenek fel olyan híreket, miszerint nagyok a rovar- és bogárállomány élelmiszerként való felhasználásának lehetőségei. Ilyen vonatkozásban összehordanak tücsköt-bogarat, mindenféle madarat. Tessék megnyugodni, bogaras emberekről még nincs szó! A tücsköknek viszont nem ígérhetek semmi jót. De ők nyilván már La Fontaine-től tudhatják, a világ rosszallja az életvitelüket. Mert: „Mit csinált a tücsök nyáron?/ Csak muzsikált hét határon./ Aztán jött a tél a nyárra,/ s fölkopott a koma álla.” Ha csak annyi baja lenne! Nem vigasz, hogy a szorgalmas hangyák sem érezhetik biztonságban magukat. Igaz, egyelőre nem ők vannak a célkeresztben. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság a tücsköket, szöcskéket, a közönséges lisztbogarakat nyilvánította alkalmasnak emberi fogyasztásra. Hát ez biztos! Én is fogynék, ha ilyesmit kellene ennem reggelire, ebédre, vacsorára. Nem kötelező, de ajánlott. Halló, séfek! Ez lehet a jövő eledele. Sőt! Már a hazai kereskedelemben is kapható fagyasztott, szárított és lisztporos állapotban. Biotermékként. Sokkoló árakon. Ma még ínyenceknek való. És holnap? Lesz még holnap egyáltalán? Egyelőre százgrammos kiszerelésben forgalmazzák. Majdnem száz lej egy tasak. Ellenben jelentősen javíthatjuk vele étrendünk minőségét, hirdetik az illetékesek. Egy tücsök például mintegy tizennyolcszor több vasat tartalmaz, mint egy szelet sült sertéskaraj, egy lárva tizenegyszer kevesebb zsírral terhel meg, mint egy marhaszegy, fehérjéből is többet kapunk egy ilyen tasaktól, mint egy lazactól. Hajrá! Megjegyzem, a honi mezőgazdasági tárca mindig élénk és sokra hivatott, lelkes vezetője egy minapi sajtóértekezleten arra buzdította a média
képviselőit, hogy ne dőljenek be a finomságként hódító rovarinvázió csábításainak, tartsanak ki a hagyományos étkek, az elődöktől átvett, jól bevált ételek mellett, a szöcskéknél jobb ízű a népboldogító puliszka is. Alighanem igaza lehet. Jó étvágyat!
