2022. december 10., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

November 16. a tolerancia nemzetközi napja. Az ENSZ Közgyűlése döntötte el az UNESCO kezdeményezésére, hogy 1996-tól ez így legyen. Miért ne? Az egyik legfontosabb életviteli, humán probléma egymás megértése, a másság, a különbözőségek megértő, békés elfogadása. Mióta egynél több ember van a Földön. Amíg már csak egyetlen ember teng-leng ezen a szerencsétlen földgolyón! Így is, úgy is érvényes a kijelentés. Visszanézve elég hosszú időt vehet célba, a jövő ködét kémlelve nehezen meghatározható intervallum. Bizonytalanságát éppen az a jelenség magyarázza, amiért ezt a különleges napot is be kellett illeszteni a naptárba: a világot elárasztó intolerancia. A gyűlölködés, az ellenségeskedés, a gyilkos ösztönök csúcsra járatása, egymás eltiprásának nyílt vagy leplezett kísérlete, meg sok hasonló pusztító szándék és cselekedet, amely elárasztja a világot mindenütt. Ami végítélethez vezethet előbb vagy utóbb. Változtathat ezen bármit is egyetlen kiemelt 24 óra? Vajmi keveset. A bevezetése előtti 1995-ös esztendő egészét a tolerancia évévé nyilvánította az ENSZ, és azóta is dühöng az intolerancia, háborúskodnak a népek, társadalmak, csatároznak a másságukat feladni nem akaró kisebbségek, a megsemmisítésükre törekvő többségiek, és így tovább. Nyilván nem csak ezzel az egy problémával küszködünk, számtalan más is nehezíti, fenyegeti életünket. Nem is elég az év 365 napja mindarra, hogy minden gondnak, megoldani kívánt kérdéskörnek külön napot szenteljünk, tele a kalendárium világnapokkal. Ment-e általuk a világ elébb? Aligha, de nem árt ily módon is kiemelt figyelmet fordítani arra, ami jó vagy éppen az ellenkezője. Egyébként hajlamosak lennénk megfeledkezni erről meg arról is, magától értetődőnek tartanánk, észre sem vennénk, hogy ez vagy az nem úgy működik, ahogy kellene. Visszaolvasva az eddigi gondolatmenetet, magam is csak most észlelem, önkéntelenül is mennyi kifejezést használtam az agresszió, a háborúskodás, az ellenségeskedés fogalomköréből. Igen, már szemünkbe sem ötlik, mivé degradálódott a közbeszéd, milyen mélyre süllyedt a mindennemű média. Attól persze még nem dől össze a világ, úgy pusztul, sínylődik az emberiség, hogy közben megállíthatatlanul szaporodik. Az ENSZ tette közzé azt is, hogy állítólag tegnap, november 15-én nőtt 8 milliárdra a Föld népessége. A bizonytalan állítás abból fakad, hogy miközben a szakemberek számítgattak, ki tudja hányfelé volt halálos terrorcselekedet, hány rakéta csapódott gyanútlan lakók családi otthonába, hány életet oltott ki valami váratlan katasztrófa vagy nagyon is kigondolt egyén- vagy tömegpusztító akció.

Szóval jelentőségteljesek ezek a november közepi napok, ilyenkor az alma mater üzenete is erőteljesebben cseng a fülembe, hiszen november 15. nagyenyedi Kollégiumunk alapítója és névadója, Bethlen Gábor születésének és halálának napja, és ezt mi, ragaszkodó véndiákok, akárcsak a 400 éves iskola mindenkori oktatói, számontartjuk. Annál is inkább, mivel az egykori rövid erdélyi aranykor megteremtője a tolerancia híveinek és az intoleránsaknak egyaránt tartogatott, kínált megszívlelendő gondolatokat. Íme egy ide illő részlet a Fejedelem 1613-as kolozsvári országgyűlési esküjéből: „Én, Bethlen Gábor, Erdélynek választott fejedelme, Magyarország részeinek ura és székelységének ispánja. Eskeszem az élő Istenre, hogy az országban lévő nagyságos urakat, nemeseket, vitézlőket, a Székelységet, a kerített és mezővárosokat, és általában minden nemzetségeket és rendeket, a saját vallásukban, a fejedelemségre való szabadválasztásban, szavazásban, törvényeiben és a jóváhagyott szokásaikban megtartom.(…) Mindenkinek, személyválogatás nélkül, az én tehetségem szerint méltó törvényt szolgáltatok. Senkit meg nem bántok, sem mással meg nem bántatom, se személyében, se jószágában. És erőm szerint azon leszek, hogy amely artikulusokat az ország közakaratából végzett, azokat is minden részeiben megtartom és megtartatom. Isten engem úgy segélyen.”

Világos beszéd. A záruló Bethlen Gábor-év jól tükrözte, hogy a kollégium szempontjából „a fundamentum áll”. Azt viszont, hogy a következő századokban is lehet-e rá életet, tudományt, kultúrát, szellemet építeni, minden bizonnyal az dönti majd el, hogy megmarad-e az általános tolerancia, amiről ma bizonyára olyan sokfelé beszélnek.