Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-07-03 17:10:04
Kérem én még nem másoltam,/ nem másoltam,/ nem másoltam,/ másolni szeretnék mostan… Ha a finom lelkű költő, Szép Ernő ma élne, talán így írná Gyermekjáték című híres versét, amelyet utóbb Karinthy Frigyes oly sikeresen parodizált. Lassan, illetve dehogy, inkább visszafoghatatlan galoppban ott tartunk, hogy ebben az országban azok kezdenek kevesebben lenni, akik valamilyen dolgozatukat, tanulmányukat, címük, rangjuk, tisztségük eléréséhez vagy csak kivagyiságuk kielégítéséhez szükséges irományukat részben vagy egészen ne másolták volna valakitől, valamiből, ami a másé. És a poétának nem csak stílusfordulata kedvéért kellene az ismétlés eszközéhez folyamodnia, itt ugyanis akárhányszor el lehet mondani, le lehet leplezni valamit, valakit, mégsem történik semmi. A járványszerűen terjedő plágiumügyekkel is ez a helyzet. Hogy nem történne semmi, abban azért van némi túlzás, a közbotrány nem marad el, politikai viharokat is kavar, de következményekkel eléggé ritkán jár. Na, ez se pont így van. Ponta miniszterelnök pont nem mond le, a doktori dolgozatát elbírálni hivatott és a tetten érésről nyilatkozó szakbizottságot ellenben felszámolták. Volt olyan miniszter, aki belebukott a plagizálásba, de sokkal többen vannak olyanok minden szinten, akik büntetlenül megússzák. Paródiába illő ez az egész kutyakomédia, micsoda témabőséget szolgáltathatna Karinthynak! Igaz, ehhez nem is kellene ide jönnie. Egy kis plágiumcirkuszért Magyarország sem megy a szomszédba. De politikai szinten ott már lecsendülőben a jelenség. Románia viszont abszurditásban verhetetlen, negatív dolgokat is bármikor pozitívvá nemesíthetnek, ha a körülmények úgy kívánják. Az egyik legkomolyabbnak tartott országos napilap hétvégi internetes számának hosszú cikkében Schmitt Pál követendő példaként jelenik meg. Mert plagizált ugyan a magyar elnök, de felismerte országa érdekeit, és lemondott. Sőt, 69 évesen újra harcba indul a makulátlan doktori címért. Bezzeg!… Nem akarom szaporítani a szót, a három pont helyén tudják, mi következne. Tény, hogy a digitális érában a másolás gyerekjáték. A lebukás is az. A komputer egykettőre ki tudja szúrni, szűrni, ha valaki önmagának tulajdonít idegen szövegeket. De a szellemi tulajdon elorozását semmiképp sem lenne szabad gyermekjátékként kezelni, erkölcsileg s jogilag sem kellene elsiklani fölötte. Attól tartok azonban, hogy ha minden ilyen dolgozatot alaposabban megvizsgálnának, más üggyel évtizedeken keresztül nem is lehetne foglalkozni. És van még egy sejtésem: olyanok is lehetnek szép számmal, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy másolással gyanúsíthatók, egyszerűen azért, mert a teljes disszertációjukat másvalakivel készíttették el, aki a maga során ugyancsak „kölcsönvett” szöveget. A MOGYE-n is vannak olyan nagyra taksált méltóságok, akik azzal hárítják el az őket ért plágiumvádakat, hogy csak a nevüket adták az inkriminált tudományos munkákhoz. De erről is írtam már korábban, akárcsak az egész doktori, áldoktori címkórságról. Mintha hallanám is Karinthy csúfondáros korholását: „Hát maga megbolondult,/ Hát maga megbolondult,/ Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond?” Megeshet ez az emberrel, pláne, ha újságíró. De minden fontosat addig kell ismételgetnünk, amíg üzenetünk valahol egyszer csak halló fülekre, tenni kész illetékesekre nem talál.