2021. június 17., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Táltos volt – szólt egy csorba vén –,/ a mesebeli harmadik királyfi, ki meghasadt egünk ívén/ szivárványként fog mindig állni.” Jékely Zoltán Tamási Áron emlékére írt verséből idéztem e sorokat. 1966. június 4-i keltezésű a költemény, az író május 26-án hunyt el, 55 évvel ezelőtt, Budapesten. Készült a halálra, de haza is, maga jelölte ki a helyet szülőfalujában, Farkaslakán, ahol „a nagy út kanyarulatában, a templom háta mögött, arccal kelet felé” zavartalanul pihenhet. Sokan és sokszor írtak, beszéltek erről, a holttest hazautaztatásának kálváriája is ismerős sok-sok ember számára, bár teljes bizonyossággal sohasem tisztázódott mindaz, ami akkor történt. Nem térek ki rá, de mi másról szólhatnék ezen a napon, mint a magyarság e rendkívül népszerű emlékhelyéről? Akárhányszor arra járok, ha csak néhány percre is, megállok az országút mentén egyre látványosabban terjeszkedő parkolóhelyen, bemegyek a hatalmas cserefák közé, elsétálok halhatatlan tollforgatónk sírjához, ki maga vallotta, hogy „Törzsében székely volt,/ Fia Hunniának./ Hűséges szolgája/ bomlott századának.” Mindig van új emlékjel, emléktárgy a síron, rengetegen keresik fel, évszaktól függetlenül. A fagyos, szeles teleken sem tűnik elhagyatottnak a hely, pedig olyankor talán még Szervátiuszék kőbe faragott Tamási-hősei is subát öltenének magukra a mindenki által megcsodált emlékművön. Persze talán most, tavasszal a legszebb az emlékpark, amikor minden csupa zöld és tarkálló virág, illetve háromszínű zászló- és szalagrengeteg. Na meg akkor, amikor az ősz érvényesíti a maga utánozhatatlan palettáját. S amikor egymást érik itt a vidám vagy megilletődött kirándulók, a kiskocsik és a társasbuszok utasai. Több mint egy éven át Farkaslakán is kevesebb volt a látogató. A járvány határozta meg ezen a tájon is az életvitelt. A mostani nyitás ezen az útvonalon is újra felpezsdíti az idegenforgalmat. A csíksomlyói búcsú ilyen vonatkozásban is jól érzékeltette lélekpendítő hatását. Számítottak is rá a farkaslakiak. Megemlékezéssel készültek. A Tamási Áron Művelődési Egyesület (TÁME) a zarándoklat előtti délutánra hozta előre az évfordulós megemlékezést. A községi polgármesteri hivatallal közösen szervezett sírkerti eseményre meghívták a Pest Megyei Közgyűlés képviseletét is. Mint már annyiszor, a rendezvényt a Facebookon beharangozó Hadnagy Jolán TÁME-elnök ezúttal is az írót idézte: „…mozdulatlanul nézem a földet, és az jut eszembe, hogy valamikor én is itt fogok feküdni. Most csend van, és hevesen süt a nap. Fénye zuhog a hatalmas temetőre... S e káprázatban, az apám és az ősök sírjánál, vajon feltehetem-e a kérdést: A miénk ez? Nem tehetem fel, mert ez kérdés nélkül is a miénk. Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk, s a föld, amelyen élünk és meghalunk.” Vigyáznunk kell erre a ragyogásra, amely akkor a legcsillogóbb, ha a szellem fénye is felerősíti. Ezt fényesíthetik a valóban igényes kulturális összejövetelek, az irodalmi, zenei, képzőművészeti, népművészeti események, amelyek az elkövetkezőkben immár remélhetőleg minél sűrűbben követhetik egymást. A farkaslaki Kultúrcsűrben is, amely nagyon biztatóan indult fél évtizeddel ezelőtt. Van pótolnivalónk bőven, főleg azért, mert az eltelt hosszú karanténos hónapokban, amikor a távolságtartás volt a bajok elkerülésének egyik leghatékonyabb módszere, némiképp elidegenedtünk egymástól. Jó lenne mihamarabb visszaállítani az élő kapcsolatokat, azok teszik a rendezvényeket is valóban élményszerűvé, otthonossá, családiassá. Ehhez nyilván olyan egyéniségekre is szükség van, akik az ilyesmit szinte észrevétlenül, mégis kellő erővel szorgalmazzák mindenféle nehézségek ellenére. Tamási Áron írásaiban mondhatni valamennyi emberi megnyilvánulásra találunk moralizálás nélküli hivatkozást. Erre is: „Van áradás és van háromféle ember. Az egyik nem tud úszni, a másik tud, s a harmadik mer is. Én ezt a harmadikat szeretem, aki tud is úszni és mer is az árban. Ha kell, mentire: s ha úgy kell, a vízzel szemben.” Nyilván az sem árt, ha mindenki megtanul úszni. (N.M.K.)