Ide-oda jár az ember, és mindenütt valamiről eszébe jut saját városa. Én legalábbis így vagyok az utazásaimmal. És hazaérkezve mindegyre azon morgolódom, nálunk ez vagy az miért nem lehet úgy, mint amott. Noha nyugodtan lehetne. Ha a városgazdák igazán ki akarnák érdemelni a megtisztelő „gazda” címet. Dehogy akarják! Évek óta erre a következtetésre jutok. Milyen jó lenne például, ha Marosvásárhelyt kertvárosnak tekinthetnők. Ugyan kérem, ilyen badarságot elvárni! Nemrég Gödöllőn morfondíroztam erről magamban. Nem az érdeklődők hatalmas tömegét vonzó Grassalkovich-kastély és pompás parkja kapcsán, az külön kategória, ilyesmije Vásárhelynek nincsen. Azt a kellemes árnyat adó rengeteg fát, lombot, a harmonikus színpompát és az illatot árasztó millió virágot, sok zöldövezetet kívántam volna magunknak, ami ott városszerte békét és nyugalmat sugároz. Ez most azért juthatott eszembe, mert holnap délután a híres Gödöllői Művésztelep egyik alapítója, a magyar szecesszió meghatározó egyénisége, Nagy Sándor festőművész lesz a Kultúrpalotában zajló rendezvény főszereplője. Számos vásárhelyi tudja, a Tükörteremben a négy gyönyörű színes üvegablak-triptichon, a Júlia szép leány, Kádár Kata, Szép Salamon Sára és Budai Ilona balladája a sokoldalú Nagy Sándor tervei alapján készült, Roth Miksa a kivitelezőjük. De ezt nem részletezem, megteszi majd az előadás és a tárlatnyitó során Körösfői-Kriesch Aladár, az éppen megújuló összművészeti létesítmény másik kiváló megálmodójának unokája, K. Kriesch György kurátor. Az is felmerül majd érintőlegesen, hogy a nagyapa és húgának férje, Nagy Sándor, illetve az egykori gödöllői művészközösség többi jelese nagyszerű dolgokat vitt véghez Erzsébet királyné, a népszerű Sissi kedvelte szép városban. Általuk vált valóban szorossá a két település kapcsolata. Ezt a köteléket szerencsére napjainkban is többen erősítik. Leginkább talán a Ferenczy Noémi-díjas, Prima díjas Katona Szabó Erzsébet textilművész, aki 1983-ban települt át Marosvásárhelyről Magyarországra, és Gödöllőn dolgozva vált a kortárs magyar textilművészet egyik legelismertebb alkotójává. A művésztelepet létrehozó és felvirágoztató nagy elődök szellemében lelkes kollégáival együtt több mint két évtizede élteti a Gödöllői Iparművészeti Műhelyt, amely, akárcsak az egykori kolónia, művésztelepként, de jelentős eseményeknek, kiállításoknak helyt adó GIM-házként is országos súlyú megnyilvánulások színhelye. Aki csak egyszer is megfordul ott, biztos, hogy a paradicsomi környezet rabjává válik. Az 1920-ig működött művészkolónia életének fontos színtere volt a kert, s mint maguk körül mindent, ezt is igyekeztek művészivé formálni, a szépség megjelenítésére használni. Körösfői-Kriesch Aladár felesége, Ilka néni illatos kertjét irodalmi források említik. Katona Szabó Erzsébet a GIM elnökeként ennek felélesztését is szívügyének tekintette. Színekre komponálva újította meg. Ezzel a városnak is követendő példát nyújthatott. „Arany-, ezüst- és vörös kertet” teremtett, ahol a hangulatot az évszakonként más-más színű, illatozó növények adják. Az egymás mellett lévők levele-virágja festői harmóniában él és pompázik a 100 évvel ezelőtti Művésztelep emlékezetére. A telek közepén egy hatalmas vöröstölgy áll, a „művésztelep fája”, lombkoronája a GIM megnyitásának évfordulóján, október közepén bíborszínűvé válik. A művészkert szabadtéri kiállítótér is, így a kortárs művészet- és kertkedvelő látogatók számára egyaránt gazdag élményt kínál. Május végén, amikor ott jártam, minden csupa zöld volt, akárha egy díszes, szecessziós mű lenne, az épületet is teljesen beborították a levelek, az indák, fehér meg világos színű virágok uralták a buja növényzetű udvart, kertet. Bent a galériák, kiállítóterek a kék-fekete-piros színtrió jegyében Katona Szabó Erzsébet munkásságára nyújtottak rálátást, főként az utóbbi két évtized termésére, amely elsősorban egyediségükkel kitűnő, míves és modern bőrmunkáival, különleges papírkollázsaival vált ki egyöntetű elismerést. Filmesek is tevékenyen dolgoztak éppen, átfogó produkcióban mutatják be a Körösfői-Kriesch Aladár-díjjal is kitüntetett alkotót. A felsorolt színekben a művésznő erdélyi gyökerei is fényesen tündökölnek. Katona Szabó Erzsébet fontosnak tartotta, hogy saját művei mellett a kalotaszegi és székelyföldi népművészetet, varrottasokat, népi kerámiákat is közönség elé vigye. És egyben ízelítőt is adott édesanyja, a hat esztendeje, 91. életévében elhunyt, zsoboki születésű Bódis Erzsébet textilművész művészetéből is. A tradíciót alkotó módon továbbvivő, ma is példás karakterű szőnyegekre több idős marosvásárhelyi emlékezhet, hiszen a kárpitművésznő, az író, irodalomtörténész Katona Szabó István felesége városunkban is hosszabb ideig élt, dolgozott, kiállított. De hát akkor Vásárhelyről még mint a virágok városáról beszéltek az emberek. Bizony múlóban a világ dicsősége. A témára viszont a későbbiekben még érdemes lesz fotókkal is visszatérni.
