A költészet napja mindent visz ilyenkor, legalábbis tájainkon. A hét első felében egymást érték, érik a verses rendezvények. Igaz, nem csak József Attila született április 11-én, de számunkra valahogy ő testesíti meg a költészetet, és személyében a líra egészének kijár a főhajtás.
A költészet napja mindent visz ilyenkor, legalábbis tájainkon. A hét első felében egymást érték, érik a verses rendezvények. Igaz, nem csak József Attila született április 11-én, de számunkra valahogy ő testesíti meg a költészetet, és személyében a líra egészének kijár a főhajtás. Rá koncentrálnak a megemlékezők, a naphoz köthető más fontos személyiségek jelentősége elhomályosulni látszik. Éppen ezért ma pótolni szeretnénk, hangsúlyozni azt, ami tegnap a honi magyar köztudatban kissé igazságtalanul háttérbe szorult. Április 11-én hunyt el Kőrösi Csoma Sándor, 175 évvel ezelőtt. Ő nem volt költő, noha kiolthatatlanul élt benne a poétákra jellemző lelkesedés, álmodozóképesség, rajongani tudás, és sok lírikust meg is ihletett. Álmait, vágyait a realitás talajára lehozva, a tudományok szikár nyelvére tudta fordítani. A tudós, nagy utazó a szó szoros értelmében a földön járó ember volt. Ki tudja, hány lépést tett meg, amíg Nagyenyedtől gyalogosan eljutott Tibetig. De az ilyesmi nem okozott nála problémát. Amit eldöntött magában, azt mindenképpen igyekezett megvalósítani. „Elhatároztam, hogy elhagyom hazámat, s Keletre jövök, s ahogy csak lehet, biztosítván mindennapi kenyeremet, egész éle-temet oly tudományoknak szentelem, melyek a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak általában, és különös világot vethetnek bizonyos, még homályban lévő adatokra nemzetem történetében” – írta egyik levelében. Nem mélyedek világszerte csodált életműve taglalásába, elég sokat tudunk róla. Azt viszont nem árt újra nyomatékosítani, hogy mindaz, amin végigment, amit a legnagyobb nehézségek között is végigcsinált, egy valós egyéniség cselekedete volt, tűnjék bármennyire is fikciós hősnek. Apropó, láthatjuk-e vajon valaha egy nagyszerű film főalakjaként? Példás élete, pályája régóta filmvászonra kívánkozik.
Marosvásárhely a Kőrösi Csoma Sándor emlékét tiszteletben tartó városok közé sorolható. Amikor ezt a jegyzetet írom, még nem tudhatom, kerültek-e friss virágok, koszorúk a szobra talapzatára. Bizonyára, hiszen évente vannak, akik elmennek hozzá tisztelegni. A Dabóczi Mihály alkotta kőalkotást, amelynek köztérre állítását hetvenöt éve döntötték el, és avatására 1943-ban került sor, a Kőrösi Csomának szentelt első egész alakos köztéri műként tartják számon. Az más lapra tartozik, hogy amint errefelé lenni szokott, 1944 végén az újonnan hatalomra kerülők ledöntötték. A szobor feje letört, testét a közüzemek udvarára vitték. De a Maros Magyar Autonóm Tartomány egykori vezetői újraállíttatták. Kulcsár Béla szobrászművész újrafaragta a fejet, az emlékművet pedig nem eredeti helyén, a Kádárok bástyája mellett, hanem a Mészárosok bástyája közelében, a Vár sétányon avatták újra ötvenöt esztendővel ezelőtt. Azóta egyre újabb nemzedékek tekinthetik a magukénak. A mű alkotójáról nem sokat tudnak a vásárhelyiek. Dabóczi Mihály 1905-ben született Marosszentkirályon, Budapesten végezte a képzőművészeti főiskolát Kisfaludi Stróbl Zsigmond tanítványaként. Rómában is tanult két évig. Elismert szobrász lett, több mint félszáz köztéri munkája áll, az érmekkel, plakettekkel együtt mintegy félezer alkotásáról tudnak. Műterme a Várkert bazárban volt, ahol pár évig együtt dolgozott unokaöccsével, az ugyancsak Marosvásárhelyhez kötődő Péterfy Lászlóval, aki az idei március 15-én vehette át a Kossuth-díjat, és városunknak a jövőbeli felállítás reményében mellszobrot adományozott. Dabóczi, akit vásárhelyiként kiváló vívóként is ismertek, 1980-ban hunyt el. Vívómestere, a nemzetközi hírű Italo Santelli Michelangelo de Transylvaniae néven becézte. Róla se kellene megfeledkeznünk. De most alanya, a gödemesterházi trachitba faragott Kőrösi Csoma Sándor az, aki számot tart figyelmünkre. A tibetiek is igen nagy becsben tartják. A dalai láma uniós képviselője, Tashi Puntsok, aki részt vett a múlt hét végi Kőrösi Csoma Sándor Napokon, Csomakőrösön így nyilatkozott róla: „Céltudatossága, áldozata, kitartása inspiráció számomra a munkámban, ő utat próbált nyitni Tibethez, a tiltott területhez”. És sok máshoz, ami fontos számunkra – tegyük hozzá a méltató szavakhoz. Úgy volt hű nemzetéhez, hogy hasznára lehessen az egész emberiségnek. Ez is egy magasra szárnyaló, megszívlelendő gondolat. Ma egyébként az űrhajózás világnapját ünnepeljük.
