Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-06-19 15:22:34
Pár évvel ezelőtt egy nemzetközi urbanisztikai tanácskozáson jelentette ki valaki a Kultúrpalota Tükörtermében: Marosvásárhely félnapos város. A turisztikai ügynökségek ennyit szánnak rá körútjaik során. Fél nap alatt mindent meg tudnak mutatni turistáiknak mindabból, ami fontos a megyeszékhelyen. Nekünk, helybelieknek meggyőződésünk, hogy ennél jóval több van ebben a városban, rosszul is esett a kijelentés, de el kellett ismernünk, hogy ha pusztán ténybelileg nézzük a dolgokat, nehezen szállhatunk vitába a megállapítással. A helyzet azóta sem változott alapvetően. Amiért persze elsősorban a városvezetés okolható. Szóvá is tettem, valahányszor alkalmam volt rá. De régi vesszőparipám, hogy más bajok is sújtják a Bolyaiak városát. A magyarság intézményteremtésben, anyagiakban is döntéshozó, felelős vezető emberei, testületei is valamiért magára hagyják ezt a települést. Határon belüliek, határon kívüliek egyaránt. Mintha hallanám az egyik érvet: hadd boldoguljanak maguk, eléggé sokan vannak! Igen, de meddig?! Igaz, hogy még mindig Vásárhelyé a legnagyobb lélekszámú magyar közösség Romániában, és mesterségesen megosztva is komoly erő, tartalék van benne, de ha az amúgy is ritkán létrehozható magyar intézményeket, amelyek jól felkészült fiatalokat tarthatnának itthon, mindig máshova telepítik, évek teltével itt mi lesz? Az etnikai arány így is rohamosan változik, és nyilván nem a mi javunkra. Amióta Kolozsvárra költözött a RMDSZ legfelsőbb vezetése, még inkább úgy tűnik, hogy ha valami kulturális, tudományos szempontból fontosat létrehoznak, az csak ott képzelhető el. A magyarországi döntéshozók, támogatók is kimondva, kimondatlanul csakis a kincses városban gondolkodnak. Legújabban például egy szintén Kolozsvárott létrehozandó magyar kulturális intézetről lehet hallani. Igaz, sokkal nagyobb a település, mint Marosvásárhely, hagyományosan Erdély fővárosa, művelődési, művészeti tradíciói is régebbiek, erőteljesebbek, jelenlegi szellemi potenciálja is jelentősen meghaladja más központokét, megérdemli a fokozott figyelmet, a segítséget, a magyarok azonban ott is egyre kevesebben vannak, és ez a folyamat ott is gyorsulni látszik. Összpontosítsunk mindent oda, a többiek meg majd meglesznek valahogy? Nem hiszem, hogy ez lenne az ésszerű hozzáállás. De az ésszerűség manapság nem meghatározó kritérium. Ha az anyaországi hatalom nem kedvel valakiket, azok közhasznú ügyben sem számíthatnak a támogatására. Korábban is így volt, mostanság pláne ez az úzus. Márpedig a jelek szerint Marosvásárhely ma sem az ő szívük csücske. Ugyanakkor marosvásárhelyi, Maros megyei magyarokként a román hatalom túlzott jóindulatára sem számíthatunk. Sőt, attól tartok, hogy a megyei tanácselnöki tisztség elvesztésével megindul az úthenger, és azt a pár magyar intézményvezetőt is eltávolítják a helyükről, akik eddig a megyei alárendeltségű intézményekben próbáltak kiegyensúlyozott tevékenységet biztosítani, magyar értékeket is éltetni. Vagyis az eddigieknél is kedvezőtlenebb helyzet vár a magyar kultúrára, oktatásra a megyében és székhelyén. Harcos, határozott, alaposan átgondolt, jól összehangolt, távlatos és taktikus munkára kell tehát felkészülniük az érdekvédelmünket felvállalóknak, a helyi és megyei önkormányzatokban szerepet kapott magyarjainknak. Nem lesz elég csak ott lenni a döntéshozásban, ki kell majd harcolni a számunkra kedvező határozatokat! Marosvásárhelynek is van egy hagyományos, történelmi státusa: századokon át a Székelyföld fővárosának tekintették. És joggal. Ennek a minősítésnek még sokáig meg kell felelnünk, akkor is, ha a többségiek ezt végleg el akarnák felejtetni, és akkor is, ha nemzettársaink közül vannak olyanok, akik ezt a megtisztelő rangot más településeknek vindikálnák. Legalább ami rajtunk múlik, azt tegyük meg a legnagyobb odaadással és hozzáértéssel! Nem csak a lokálpatrióta elfogultság mondatja ezt velem, a romániai magyarság teljes közösségének érdeke, hogy Vásárhely magyarsága minél tovább őrizze meg erejét, mutassa még nagyon sokáig a „nem adjuk fel!” példáját.