Azon tűnődöm, hogy a száraz számadatokat is mennyire különbözőképpen lehet értelmezni.
Azon tűnődöm, hogy a száraz számadatokat is mennyire különbözőképpen lehet értelmezni. A minap például azt hallottam, hogy idén a marosvásárhelyi református temetőben negyvennel kevesebb halottat temettek, mint tavaly. Hál istennek, mondtam első hallásra. Mégsem olyan vészes a fogyatkozás. Aztán hamar átértékeltem a mondottakat. Ez bizony mást is jelenthet: úgy megfogyatkoztunk, hogy halottaink is kevesebben vannak! Nem tudom, melyik megközelítés visz közelebb a valósághoz, tény, hogy az 1992-es népszámlálás adatai szerint Marosvásárhely lakóinak még az 51,4 százaléka volt magyar, a 2011-es statisztikában már csak 42,8 százalékkal voltunk jelen. És ma? Erre nincsenek megbízható hivatalos adataim, de attól tartok, azóta rosszabbodott az arány. Az biztos, hogy rövidesen 400. évét tölti ez a szép sírkert, az itt pihenők számos leszármazottjának azonban már nem itt lesz a végső nyughelye. És ha az ember végigsétál a temetőn, a fejfák, a sírfeliratok azt is előrevetítik számára, miképpen módosul majd az ide temetendők etnikai összetétele. Megismétlődhet az a folyamat, amely az élő városban is bekövetkezett az eltelt évszázadban, évtizedekben. De hagyjuk a holtakat, béke velük. Fontosabb most, hogy mi, élők miképpen viszonyulunk a dolgokhoz. Elegen vagyunk-e még ahhoz, hogy beleszóljunk életünk alakulásába? Vagy ez esetleg már nem is érdekel? Igen, a vasárnapi parlamenti választásokra gondolok. Ahányszor az utóbbi negyedszázadban szavaztunk, annyiszor tűnt úgy, hogy egyre több a közömbös, közönyös polgár, mind többen hangoztatják, hogy nem mennek el szavazni. És sokan nem csak mondják, tényleg el se mennek. Mert mit érünk, ha képviselőink ott vannak a parlamentben?! Egyes hangadók az utóbbi napokban meg is fogalmazták a médiában és más közösségi fórumokon, hogy nincs szükség ilyen képviseletre. Nem kell ott lennünk a törvénykezésben, a döntéshozatalban, sőt, az egységes fellépés, az összefogás sem üdvös dolog! Az ám, mint minden ilyen eddigi alkalomkor, a kampány végére ezúttal is felerősödtek a közhangulatot, a honi magyarság józan ítélőképességét megzavarni próbáló közbeszólások. Nem bocsátkozom részletekbe, sok szó esett arról az elmúlt hetekben, miért érdekünk minél több jó emberünket bejuttatni a képviselőházba és a szenátusba. Annyit viszont hangsúlyozok, nagy kár lenne hagynunk, hogy úrrá legyen rajtunk a nemtörődömség, a balgaság, s magunk
játsszunk a közösségünk esélyeit kisebbíteni akarók kezére. Ha vasárnap otthon maradunk, ha nem élünk szavazati jogunkkal, hogyha elszalasztjuk a veszteségeinkben is számottevő valós erőnk felmutatását, ne csodálkozzunk, hogy a vérszemet kapott, elvakult nacionalisták szorgalmazására mind többet vesznek el nehezen kiharcolt jogainkból.
