Nagyenyedi főnixmadár... Persze hogy a Bethlen-kollégiumra gondolok. Megújulva, méltóságteljesen magasodik a város központjában, erőt sugallva táplálja a megmaradás reményét a fogyatkozó helybeli magyarságban.
Nagyenyedi főnixmadár... Persze hogy a Bethlen-kollégiumra gondolok. Megújulva, méltóságteljesen magasodik a város központjában, erőt sugallva táplálja a megmaradás reményét a fogyatkozó helybeli magyarságban. Látványa az érettségi találkozókra visszatérő vén diákokra is ösztönzően hat. Érdemes küzdeni, diadalra vezethet a kitartás. Ha nem adjuk fel céljainkat, ha nem hagyjuk, hogy ránk telepedjen a közöny, érvényesíthetjük esélyeinket. Hogy fogalmazott a Fejedelem? „Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Érdemes ehhez tartanunk magunkat. Az enyediek is ezt tették sokadszor, és újra fiatalosan pompázik az ősi iskola. Nem poraiból, hamvaiból kellett újjáépíteni, mint 1849 januárjának borzalmai nyomán, amikor az emberségükből kivetkőzött mócok, a betörő, vérszomjas hordák felégették a várost, s szinte teljesen kiirtották békés magyar lakosságát, de nagyon rossz állapotból kellett lábra állítani, korszerűsíteni, átépíteni a kollégium épületeit. Mi, akik öt és fél évtizeddel ezelőtt ballagtunk el mállott falai közül, és öregdiákként most elsőként örülhettünk a műszaki átadás utáni látványnak, annak idején a saját bőrünkön tapasztalhattuk az iskola nagy romlását, s időről időre észlelhettük a további hanyatlást is. Annál inkább tudtunk örülni, amikor a nagyenyedi főnixsors jelenkori beteljesülésének egyik fő szorgalmazója, Szőcs Ildikó igazgatónő érthető elégtétellel ismertette a változásokat és felidézte a megújító folyamatot. Önkéntelenül is hasonlítgatnom kellett az ottani helyzetet a marosvásárhelyivel.
Az egykor elsöprő magyar többségű településen a 2011-es népszámlálás adatai szerint ma a magyarok részaránya nem éri el a 15 százalékot. 3364 magyar nemzetiségű lakost tartottak számon akkor, jelenleg ennél jóval többen hiányoznak ebből a közösségből. Nyilván a diáklétszám is lényegesen kisebb, mint amikor mi diákoskodtunk ott. A város román vezetősége mégis úgy gondolta, kötelessége felkarolni Bethlen Gábor hírneves létesítményét. A rendszerváltás után a szokásos huzavonát követően az Erdélyi Református Egyházkerület visszakapta a kollégium épületeinek egy részét, az iskola viszont megőrizte állami jellegét. Ki is akarták költöztetni onnan, s máshol folytatni az oktatást, hogy ne kelljen bérleti díjjal terhelni a költségvetést. Ezt a visszás helyzetet elkerülendő született egy olyan megoldás, miszerint az egyház 25 évre eltekint a bérleti díjtól, viszont a városi önkormányzat fenntartóként vállalja, hogy pályázati pénzből felújíttatja, modernizálja a kollégium épületeit, beleértve a bentlakásokat is. Figyelem, szórványról van szó! A szerződés garantálja, hogy megmarad az épületekben működő tanintézet magyar jellege. Én nem picinyke kis összegről beszélünk, hanem 29,65 millió eurós projektről. A pályázat nyert. 23 milliót az Európai Unió biztosít, Nagyenyed önkormányzata 2 százalék önrésszel járul hozzá az egészhez, Románia kormánya 3 millió euróval. A felújítás terveit az Erdélyi Református Egyházkerület készíttette el. 2012-ben kezdődtek a munkálatok, a napokban értek véget. Voltak nehézségek, lötyögések, egyéves késés is, de kisebb javítanivalóktól eltekintve most már minden rendben. Közben zajlott az oktatás is. Az enyedi polgármesternek és csapatának ugyancsak okozhatott elég álmatlanságot, kellemetlenséget az egész vállalkozás, de teljesítették, amit vállaltak. Olvassa ezt vajon az immár örökös polgármesternek tűnő marosvásárhelyi városgazda? Netalán lefordítják a jegyzetet neki? Jó lenne, elvégre városunkban is van néhány ilyen felújítandó jeles iskola, a Bolyai, a Művészeti, az Unirea. És látjuk, milyen állapotban leledzenek. Igaz, hogy a választásokon túljutottunk, s az illetékesek már nem érzik, hogy szükséges lenne a bizonyítás.
A Bethlen Gábor Kollégiumban különben nagyszerű körülmények teremtődtek. Csak a falak maradtak a lábukon, minden más újjászületett. A tantermek berendezése is új, számítógépekkel, interaktív oktatási eszközökkel is elláttak minden tantermet, kabinetet. Az udvar is lekövezve, bár nem piskótakővel. Zöld szigetek is vannak itt-ott. Helyükön a szobrok, domborművek, emléktáblák. Bethlen Gábor mellszobor, falba illesztett relief és egész alakos emlékmű formájában is őrködik közel négy évszázados létesítménye fölött. És nekem eszembe jut: mennyi idő múlva állhat majd a nagyságos fejedelem Marosvásárhelyre tervezett köztéri emlékszobra? Ej, ráérünk arra még? Aligha lesz sima megvalósításának az útja. De hogy szól Bethlen üzenete? „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Sokan ismerik, elegen vallják is. Sajnos, igen sokan azon iparkodnak városunkban, hogy a gondolat második felét érzékelve húzzuk meg magunkat. A Bethlen-szellem, amely sokkalta messzebb terjed Nagyenyed határainál, ilyen helyzetekben is csalhatatlanul jó irányba igazíthat.
