Nem ölelt meg senki tegnap a városban. Nem szép. Igaz, hogy nekem sem volt semmi ilyen próbálkozásom.
Nem ölelt meg senki tegnap a városban. Nem szép. Igaz, hogy nekem sem volt semmi ilyen próbálkozásom. Pedig rokonszenves a temesváriak Facebookon terjesztett felhívása:
„Îmbrăţişează un maghiar – Ölelj meg egy románt”. Könnyű mondani. De hogy tegyem meg? Ha váratlanul odalépek egy hölgyhöz, és elkezdem ölelgetni, még félreérti. Egy pofont is könnyen kaphatok. Ha férfihez közeledem ilyen szándékkal, az még inkább félreérti, és nem úszom meg szimpla pofonnal. Sőt még az is félreértésre adhat okot, ha tévedésből magyarra zúdítom a babusgatást. Szóval könnyen lehet, hogy az ilyenszerű zavaró helyzetektől tartva mások is lemondtak az ölelős akcióról, és nem lett belőle tömeges román–magyar, magyar–román összeborulás. Ámbár azt olvastam, hogy közel háromezren jeleztek vissza a közösségi hálón, hogy bekapcsolódnak a kezdeményezésbe. Ami tényleg szimpatikus és kétségtelenül jó szándékú, de mint általában a civil indítványok, kissé naiv, és a fellegekben jár. Nem úgy a hatalom. Az reflexből, de megfontoltan is erőpárti. Az ukázokat szereti, parancsokat osztogat. Nem kölcsönös ölelésosztogatást akar a székely szabadság napján, inkább az erejét fitogtatja. Persze közben eljátssza a „jó zsaru, rossz zsaru” színjátékot. A főrendőr egyértelműen tilt és fenyegetőzik, a polgármester tilt, de enyhén megengedő is, a prefektus ugyanúgy tesz. Marosvásárhelyi felvonulásról tehát szó sem lehetett. Napokon át fokozott éberség, járőrözés, egyéb hatósági erődemonstráció keltett feszültséget, bizonytalanságot városszerte. Ilyenkor szoktak előkerülni a provokációk is. Amikor ezeket a sorokat írom, nincs tudomásom ilyesmiről. Lapzárta miatt arról sem szólhat a jegyzet, hogyan zárult Vásárhelyen az idei március 10. Remélem, hogy békésen, incidensek nélkül. Ez rajtunk, vásárhelyi magyarokon nem múlik. A szokásosan ellentmondó hivatalos álláspontok dacára a vásárhelyi magyarság méltósággal üli meg az ünnepeit. Attól nyilván még messze állunk, hogy a két nagy helyi etnikumban ne lenne egymás iránt bizonyos gyanakvás. Március különösen terhelt hónap ilyen szempontból. Attól tartok, hogy amíg a parancsszó gátlástalanul felülírhatja a demokratikus elveket és a civilizált együttélési szabályokat, ez még sokáig így lesz ezeken a mioritikusra áthangolt transzszilván tájakon. És hosszú ideig szükség lesz még ilyen ölelős együttműködésre. A világ nagy része, a fejlettebb mindenképp, előbbre tart ebben is, mint Románia. Ha jól emlékszem, a tavaly írtam is arról, hogy október 15. az ölelés világnapja. Nem részletezem. Most ismételten csak annyit: bőven van még tanulnivalónk.
